Chicha boldog szupercserekéntManUtd.com 2012. február 21. 19:41Javier Hernandez kijelentette, nincs aggálya azzal kapcsolatban, hogy ráragasztották a 'szupercsere' bélyeget a Manchester Unitednél eltöltött első 18 hónapja alatt. A mexikói csatár 2010. augusztusában mutatkozhatott be tétmérkőzésen a Vörös Ördögök mezében, és már ennyi idő alatt is 29 gólt jegyezhetett, amelyek közül 10 alkalommal a cserepadról beállva talált be. Ez egy hihetetlen mérleg, főleg azt figyelembe véve, hogy a klub történelmében mindössze egyetlen egy játékos büszkélkedhet több csereként szerzett góllal.
"Ole Gunnar Solskjaer" - mondta mosolyogva Hernandez. "Tudom."
De Olenak megvolt az ideje rá, hogy több gólt szerezzen. Solskjaer 28 gólt jegyzett 150 csereként lejátszott mérkőzésén, míg ez a szám Chicharito esetében eddig 10 gól 30 találkozón.
"Nem tudom, mi tesz engem hatékonnyá csereként" - tette hozzá.
"Nem tudom rá a választ."
"A futballban nincs mindennek meg az oka, hogy ezért, meg ezért. Nem játszom semmivel se másként, amikor csereként lépek pályára, mint amikor kezdőként."
"Ha egy, 10, vagy 90 percet játszok, akkor is ugyanúgy próbálok játszani. Csak azon jár a fejem, hogy teljesítményem legjavát nyújtsam és segítsem a csapatom. Vannak olyan időszakok egy-egy meccsen, amikor nagyon szükség van arra, hogy gólt szerezzünk, és valószínűleg ilyen eseteknél egy kicsit szerencsés vagyok."
Azonban Hernandez aggódik-e, hogy minél jobb teljesítményt, annál kevesebb az esélye, hogy kezdőként számolnak vele?
"Csak segíteni szeretnék a csapatomon. Nem érdekel ha a padon ülök. Tavaly a szezon kezdetén még a kispadon ültem, aztán a szezon előrehaladtával már egyre többször voltam a kezdőben. Erre csak a menedzser tudja a választ."
"A csapatban minden játékos a lehető legtöbb játékpercet szeretné megkapni, de nem érdekel, hogy csere vagy kezdő vagyok. Csak élvezni szeretném a játékot. Egy álom vált valóra számomra a Manchester Unitednél."
Senki nem vitatná, bár Hernandez igen, hogy a csatár egyelőre még nem tudott olyan magasságokat megütni, mint amilyen a Vörös Ördögöknél eltöltött első szezonjánál. Azonban ez érthető: agyrázkódást szenvedett a csapat amerikai túráján, amely megzavarta a mexikói felkészülési időszakát, míg Danny Welbeck ezidő alatt vezető szerepet vívott ki magának a kezdőben, amely szintén csökkentette Chicharito lehetőségeit a szezon eddigi részében.
Így is van kilenc gólja 26 mérkőzésen a 23 éves támadónak a 2011/2012-es szezonban, és továbbra is lelkes maradt.
"Szerintem minden szezon nehéz. Az első évem szintén nagyon nehéz volt. Az egész életemet megváltoztattam, azért, hogy Angliába jöhessek."
"Ez nem az a szezon lesz, amikor minden összejön és minden jó, de nem is az lesz, amelyik olyan rossz, és sokat szenvedek. Meg kell tartanunk az egyensúlyt. Néha a futball képes jó dolgokra, néha pedig rosszakra. Ez része a játéknak."
"Az egyetlen dolog, amelyet biztosíthatok, hogy a hozzáállásom mindig pozitív marad, úgyhogy így segíthetem a csapatomat. A legfontosabb dolog, hogy a Manchester United megnyerje az összes mérkőzést." Manutd.com Lakner Péter Szólj hozzá a Manutfanatics fórumában! Csatlakozz a Manutdfanatics.hu-hoz a Facebook-on! Kövesd a Manutdfanatics.hu-t a Twitter-en!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!
Hozzászólások: frissítés
1
2
frissítés
1
2
|
kapcsolódó hírek
Javier Hernandez
Chicha kihagyja az Olimpiát 2012. május 10. 11:13 Sir Alex Ferguson megerősítette, Javier 'Chicharito' Hernandez nem játszik majd az Olimpián a mexikói válogatottal. ![]() Hernandez készen áll a végső harcra 2012. május 05. 16:41 Javier Hernandezt nem érdekli, mit mondanak az emberek a Manchester United bajnoki esélyeiről és az utolsó pillanatig küzdeni fog. ![]() Chicharito felkészült a hajrára 2012. március 28. 15:50 Javier Hernandez felkészült a szezon izgalmas végjátékára, és reméli lesz lehetősége segíteni csapatát a 20. bajnoki cím megszerzésében. ![]() cimkék
Akadémiai csapat, Anders Lindegaard, Anderson, Angol válogatott, Antonio Valencia, Arsenal, Ashley Young, Aston Villa, Átigazolások, Bajnokok Ligája, Bébé, Ben Amos, Blackburn Rovers, Blackpool, Bolton Wanderers, Bryan Robson, Chelsea, Chris Smalling, Cristiano Ronaldo, Danny Welbeck, Darren Fletcher, David De Gea, David Gill, Davide Petrucci, Dimitar Berbatov, Edwin van der Sar, Egykori játékosok, Érdekességek, Európa-liga, Everton, Ezekiel Fryers , FA kupa, Fabio, Fabio Capello, FC United of Manchester, Federico Macheda, Frederic Veseli, Fulham, Gary Neville, Glazer, Hónap legjobbja szavazás, Hónap Ördöge, Játékosértékelés, Javier Hernandez, Jonny Evans, José Mourinho, Joshua King, Kölcsönlesen, Ligakupa, Liverpool, Luis Nani, Manchester City, Manchester United, Manutdfanatics.hu, Michael Carrick, Michael Owen, Mike Phelan, Mike Phelan, Nemanja Vidic, Newcastle, Norwich City, Oliver Norwood, Park Ji-sung, Patrice Evra, Paul Pogba, Paul Scholes, Pénzügyek, Phil Jones, Pletykák, átigazolások, Premier League, Queens Park Rangers, Rafael, Rio Ferdinand, Ritchie De Laet, Ryan Giggs, Sir Alex Ferguson, Sir Bobby Charlton, Sir Matt Busby, Stoke City, Sunderland, Swansea City, Tartalék csapat, Tom Cleverley, Tomasz Kuszczak, Tottenham, USA túra 2011, Válogatottak, Wayne Rooney, West Brom, West Ham, Wigan, Will Keane, Wolves,
|






