Menetrend Szezon statisztika Első csapat Sir Alex Ferguson Szakmai stáb Tartalék csapat Utánpótlás menetrend
Történelem Old Trafford Trafford Training Centre A Glazer-sztori Trófeák
Kvíz-nyereményjáték
Szereplések Gólok

Welbeck, a főszereplő

  ManUtd.com 2012. január 28. 11:07


Sir Alex Ferguson nem lepődött meg azon, hogy Danny Welbeck az egyik vezető alakja lett a Manchester United küzdelmeinek.



A fiatal csatár - akit formája miatt a menedzser hét alkalommal kezdőként szerepeltette legutóbbi kilenc mérkőzésükön - már kilenc gólt szerzett ebben a szezonban és minden bizonnyal a Liverpool elleni FA Kupa összecsapáson is szóhoz jut.

És bár ez a párharc minden összetevőjét tartalmazza egy olyan mérkőzésnek, amely az évek során az egyik legrobbanékonyabbá vált, amit csak angol földön látni lehet, nem valószínű, hogy a 21 éves csatár ideges lesz, hiszen szokásává vált a nagy ellenfelek elleni gólszerzés.

Ebben a szezonban betalált a Manchester Citynek, az Arsenalnak (két meccsen kétszer is), a Tottenhamnek, valamint a Bajnokok Ligájában is eredményes volt.

Kevesen várták, hogy ilyen hatással lesz Welbeck az első csapatra. Miután kicsit több, mint három éve bemutatkozhatott a "nagyok" között, az előző szezonját a Sunderlandnél töltötte kölcsönben Steve Bruce gyámsága alatt, ezt a szezont úgy kezdte meg, hogy mindösszesen 15 pályára lépést tudhatott maga mögött Vörös Ördögként.

 


Sir Alex mindig is nagy reményeket fűzött Welbeckhez, ám elismeri, az idei formája tette őt biztossá abban, hogy az Európa-bajnokságon is képviselje Angliát nyáron.

"Helyesen tettük, hogy előző évben elküldtük Dannyt a Sunderlandhez" - kezdte a menedzser. "Nagyon jól teljesített ott és azt várhattuk tőle, idén is így tesz majd."

"Azt hiszem, ő ott lesz [az EB-n Angliával]. Egy nagyon erős atlétává fejlődött. Nagyon atletikus alkat és ha elindul, nagyon gyors tud lenni."

"Mindig jó góllövő volt, de amikor rendszeresen játszik, szinte minden meccsen betalál. Mindig várható egy gól tőle, ez nagyon fontos."

Ám Danny fejlődése nem mindig volt zökkenőmentes. Mint sok más tinédzsernek, neki is fájdalmai voltak, amikor hirtelen kezdett nőni.

"Mindig tisztában voltunk, gyerekként milyen képességei voltak Dannynek. Viszont fizikális problémák voltak vele."

"Amikor 16 volt, gondjai voltak a térdeivel a növés miatt - Osgood-Schlatter szindrómában szenvedett, de nem volt komoly."

 


"Majd néhányszor comb problémái voltak. Mindezt csak ki kellett várnunk, hogy férfivé váljon. Most pedig már ennek jeleit láthatjuk."

"Nagyszerű fizikuma van, de még több is kihozható belőle. A statisztikáink azt mutatják, még kell egy kicsit foglalkozni vele, mielőtt azt mondhatnánk, teljesen felnőtt fizikai értelemben."

 



manutd.com

Balog Attila     


Szólj hozzá a Manutfanatics fórumában!
Csatlakozz a Manutdfanatics.hu-hoz a Facebook-on!
Kövesd a Manutdfanatics.hu-t a Twitter-en!


Megosztás:
Megosztom IWIW-en Megosztom a Twitteren! Megosztom Facebook-on



Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!

Hozzászólások:
frissítés
1


frissítés
1
kapcsolódó hírek
Danny Welbeck

Welbeck hálás Rooneynak
2012. május 19. 09:10
A Manchester United fiatal csatára, Danny Welbeck hálás csapattársának, Wayne Rooneynak a klubban nyújtott segítsége és az angol válogatottba való bekerülése miatt.


Evans és Welbeck is kidőlt
2012. május 03. 13:35
Danny Welbeck és Jonny Evans is kihagyni kényszerül a Manchester United vasárnapi, Swansea City elleni bajnokiját az Old Traffordon.


Welbeck sérülést szenvedett
2012. május 01. 07:12
Danny Welbeck a lábán egy védőkötéssel, mankón hagyta el az Etihad Stadiumot, miután boka sérülést szenvedett Nigel De Jong becsúszását követően.


cimkék
Akadémiai csapat, Anders Lindegaard, Anderson, Angol válogatott, Antonio Valencia, Arsenal, Ashley Young, Aston Villa, Átigazolások, Bajnokok Ligája, Bébé, Ben Amos, Blackburn Rovers, Blackpool, Bolton Wanderers, Bryan Robson, Chelsea, Chris Smalling, Cristiano Ronaldo, Danny Welbeck, Darren Fletcher, David De Gea, David Gill, Davide Petrucci, Dimitar Berbatov, Edwin van der Sar, Egykori játékosok, Érdekességek, Európa-liga, Everton, Ezekiel Fryers , FA kupa, Fabio, Fabio Capello, FC United of Manchester, Federico Macheda, Frederic Veseli, Fulham, Gary Neville, Glazer, Hónap legjobbja szavazás, Hónap Ördöge, Játékosértékelés, Javier Hernandez, Jonny Evans, José Mourinho, Joshua King, Kölcsönlesen, Ligakupa, Liverpool, Luis Nani, Manchester City, Manchester United, Manutdfanatics.hu, Michael Carrick, Michael Owen, Mike Phelan, Mike Phelan, Nemanja Vidic, Newcastle, Norwich City, Oliver Norwood, Park Ji-sung, Patrice Evra, Paul Pogba, Paul Scholes, Pénzügyek, Phil Jones, Pletykák, átigazolások, Premier League, Queens Park Rangers, Rafael, Rio Ferdinand, Ritchie De Laet, Ryan Giggs, Sir Alex Ferguson, Sir Bobby Charlton, Sir Matt Busby, Stoke City, Sunderland, Swansea City, Tartalék csapat, Tom Cleverley, Tomasz Kuszczak, Tottenham, USA túra 2011, Válogatottak, Wayne Rooney, West Brom, West Ham, Wigan, Will Keane, Wolves,

Hirdetés
© ManUtdFanatics.hu - Magyarország első számú Manchester United szurkolói oldala
legutóbbi hozzászólások       hírek: pimpi   2012. május 20. 23:49       blog: Masad   2012. május 20. 23:23       fórum: kerdojel   2012. május 20. 23:49      
     
Belépés  Regisztráció Elfelejtett jelszó Ajánlom ismerősnek