Daley Blind

Blind: Memphis olyan csapatot érdemel, mint a United
Blind: Memphis olyan csapatot érdemel, mint a United

Daley Blind szerint Memphis Depay különc személyiség és a Manchester United a legalkalmasabb csapat arra, hogy ezt az egyéniséget ki tudja fejezni. A rajongókkal karöltve járhatja saját ígéretes útját.

Blindnek tetszett a csapat teljesítménye
Blindnek tetszett a csapat teljesítménye

Daley Blind remek játékkal segítette a Manchester Unitedet egy újabb sikerhez, ezzel a csapat már két meccsbõl két gyõzelmet tudhat magáénak az idei szezonban. A védõ szerint a gyõztes szezonrajt a csapat teljesítményének köszönhetõ.

Blind: Mindent megtettem
Blind: Mindent megtettem

Daley Blind reagált azon felvetésekre, melyek a középhátvédként történõ szereplése miatt merültek fel. A játékos elmondta, hogy miként próbál alkalmazkodni az új szerepköréhez.

Van Gaal a PSG elleni vereségrõl
Van Gaal a PSG elleni vereségrõl

Bár Louis van Gaal csalódottságának adott hangot, miután csapata a negyedik felkészülési mérkõzésén 2-0-ás vereséget szenvedett, a menedzser mégis elégedett volt tanítványai teljesítményével és reméli, hogy hasznosítani tudják a tapasztaltakat.

Blind: Fiatalként nemet mondtam az Arsenalnak
Blind: Fiatalként nemet mondtam az Arsenalnak

Daley Blind elmondta, hogy tinédzserként visszautasított egy „hihetetlen” Arsenal ajánlatot.

5 pozitívum a Barcelona elleni meccsbõl
5 pozitívum a Barcelona elleni meccsbõl

A Nemzetközi Bajnokok Kupáján a Manchester United 3-1-es gyõzelmet aratott a Barcelona felett. A mérkõzés épp annyira izgalmas volt, mint amennyire szórakoztató. Lássuk azt az öt pozitívumot, melyet a meccs alapján vonhatunk le …

Blind és a modern futball
Blind és a modern futball

Elég nyilvánvaló megállapítás, hogy Blind szereti a focit. A holland folyamatosan képzi magát, tanul. Erre remek példa az, hogy Louis van Gaal csapatában számos pozícióban állta már meg a helyét, mióta a Manchester Unitedhez került.

Blindet lenyûgözték az új játékosok
Blindet lenyûgözték az új játékosok

Daley Blind nagyon boldog, hogy a United új igazolásai remekül szerepeltek a csapat elsõ mérkõzésén a Club América ellen Seattle-ben.

Stam: Blind alkalmazkodóképessége lenyûgözõ
Stam: Blind alkalmazkodóképessége lenyûgözõ

A Vörös Ördögök legendája Jaap Stam elmondta, hogy honfitársát Daley Blindet tehetsége, alkalmazkodóképessége és munkamorálja teszi azzá a játékossá, akire a Manchester Unitednek szüksége van.

Blind már várja Depay érkezését
Blind már várja Depay érkezését

Daley Blind átfogó képet adott honfitársáról, Memphis Depayról, aki hamarosan hivatalosan is a Manchester United játékosává válik.

Blind szerint esélyesek jövõre a bajnoki címre
Blind szerint esélyesek jövõre a bajnoki címre

A Manchester United középpályása, Daley Blind szerint a következõ szezonban jó eséllyel pályázhatnak a Premier League bajnoki címére.

Van der Sar büszke Blind fejlõdésére
Van der Sar büszke Blind fejlõdésére

A Manchester United legendája, Edwin van der Sar büszkeségét fejezte ki Daley Blind fejlõdésével kapcsolatban, amelyet láthattunk tõle az Old Traffordon eltöltött elsõ szezonjában.

Blind elsõ szezonját értékeli
Blind elsõ szezonját értékeli

Daley Blind bevallotta, hogy rengeteget tanult az elsõ, angol bajnokságban eltöltött éve alatt a Manchester Unitedtõl, mely saját érzései szerint sikeres volt.

Blind: Idén top4, jövõre bajnoki cím a cél
Blind: Idén top4, jövõre bajnoki cím a cél

A Manchester United holland játékosa elismerte, jövõre mindenképpen trófeákért kell harcolnia a klubnak, de abban biztos, hogy jövõre indulhatnak a Bajnokok Ligájában.

Blind: Nyerni fogunk a West Brom ellen
Blind: Nyerni fogunk a West Brom ellen

Daley Blind elmondta, hogy õ és társai a Chelsea és Everton elleni vereségek után szombaton gyõzelemmel szeretnének kedveskedni a szurkolóknak.

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!