Manchesteri jövõkép

Az új edzõ és a rekordigazolások ellenére egyelõre idén sem mutat túlságosan jó formát a Manchester United. Ez mindenkiben elindítja a találgatásokat a csapat jövõjével kapcsolatban. Új igazolások kellenek? Vagy taktikai változásra lenne szükség? Rövid irományomban ezekre a kérdésekre adnám meg a saját válaszaimat, amiket meg szeretnék osztani veletek is.

Kezdjük talán a kerettel. Elsõsorban azért ostromolják rengetegen a csapatot, mert több, mint 150 millió eurót költött a csapat új játékosokra ezen a nyáron. Ráadásul súlyosbítja a helyzetet, hogy a United csak a támadó szekcióját erõsítette meg nyomatékosan, pedig a védelembõl távoztak a legtöbben.
 
Véleményem szerint is szükség van új játékosokra az elkövetkezõ két (téli és nyári) átigazolási idõszak alatt, de sokakkal ellentétben szerintem ezeknek már nem kellene olyan költségesnek lenniük.
 
Kapusok posztján jelentõs változásokra számítok. Amos és Johnstone szerintem nem képviselnek akkora játékerõt, hogy megragadjanak a felnõttcsapat közelében, Lindegaard pedig ennek pont az ellentéte: túl jó õ ahhoz, hogy a padot koptassa fordulóról-fordulóra. Szerintem - tehát a mostani kapusaink közül - egyedül De Gea fog itt maradni. 

Második számú hálóõrnek pedig kézenfekvõ lenne Victor Valdes leigazolása. A spanyol épp rehabilitációját tölti a Unitednél, de szerintem ezután is itt fog maradna. Érkezésébõl csak profitálnánk: rendkívül tapasztalt játékos, aki sokban hozzájárulhat De Gea fejlõdéséhez, ráadásul érkezése ösztönözhetné is a spanyolunkat. Harmadik számú kapusnak pedig Manchesterbe hívnám Vanja Milinkovic-Savicot. Õ egy 18 éves hálóõr, akit az elõzõ szezonban igazoltunk le, viszont kölcsönben a korábbi klubcsapatánál, a szerb Vojvodinánál maradt. Milinkovic 18 évesen is elsõ számú kapusa a Vojvodinának, ami a szerb bajnokság második helyén tanyázik. Ezek alapján elég tehetséges játékos lehet. Én bedobnám a manchesteri mélyvízbe. 
Összességében tehát két játékos érkezhetne ide, mindketten ingyen.
 
Megerõsítendõek lennének védelmünk szélei is. A jobb oldalra ugyebár ott van Rafael, aki elég sérülékeny, és rendkívül ingadozó a teljesítménye. Illetve tudnak még itt játszani középsõ védõink és Valencia is. Viszont ezek mind kényszermegoldások. Erre a posztra is két játékost szereznék: egyikük Dani Alves. Nagyon sok hír szólt arról, hogy elhagyja Barcelonát és Manchesterbe tart. És ez is olyan igazolás, amibõl csak profitálhatnánk: évek óta a világ egyik legjobb csapatában játszik, nagyon támadószellemû, és jó példa lehet Rafaelnek is. A másik pedig Guillermo Varela, Ferguson egyik utolsó igazolása, aki jelen pillanatban a Real Madrid Castillában van kölcsönben. Kíváncsi lennék, mit tanult ott. A bal szél szerintem rendben van, ott van Shaw, aki helyett játszhat ott Rojo is. Illetve van egy Reece James nevû fiatalunk, aki a felkészülési szezonban nagyon jól játszott.
Itt tehát egy igazolást látok szükségesnek, ami ismét ingyenes lehet, ugyanis ha jól tudom, lejár a szerzõdése.
 
Legnagyobb gyengeségünk a védelem közepe. Ide érkezett Rojo, és van két nagy tehetségünk (McNair és Blackett), viszont õk sem tudnak falat alkotni az Evans-Jones-Smalling hármassal. 
Ez az egyetlen poszt, ahol nagy pénzeket kellene mozgósítani, ugyanis ide kell egy vezér, egy tapasztalt játékos. Viszont sejtelmem sincs, hogy kit kellene leigazolni. Sokszor gondolkoztam már ezen, de szerinem a mai fociban egyszerûen nincsenek kiemelkedõen jó hátvédek.
Ide tehát kell valaki, egy nagy név, ami feltehetõleg drága lesz.
 
Szükség van még egy új játékosra a széleken. Ott van Di Maria, aki jó szélsõ, bár mostanában nincs jó formában. Ott van Januzaj, aki idén nem váltja meg a világot, a vállalhatatlan Young, és a szürke, de nagy munkabírású Valencia. Azért kellene még egy játékos ide, mert mostanában Van Gaal a 4-2-3-1-et preferálja, és ebben a rendszerben nincs még egy stabil szélsõnk Di Maria mellé. Úgyhogy ide vagy igazolni kellene (ami drága lenne!), vagy (és szerintem ezt kellene választani) vissza kellene hívni Nanit! Nani a Sportingban van kölcsönben idén, és a csapat legjobbja (sõt, volt egy szavazás pár hete, hogy ki a portugál bajnokság legjobb játékosa, és Nani nyert rajta). Ha tudná azt a formáját hozni, amit ott, itt is bérelt helye lenne a csapatban.
 
Kérdéses még a támadósor. Van Persie a világ egyik legjobb csatára, de idén elég gyenge formát mutat. Rooney megszokottan jó, Wilson és Keane pedig mindketten nagy ígéretek. A kérdés pedig Falcao. Szerintem sokkal jobb lenne a csapat állandó csatáraként, mint Van Persie, viszont jelen pillanatban is sérült! És a csapat nem fog kifizetni még eurómilliókat egy nagyon sérülékeny csatárért. Viszont ha elhagyja a csapatot, akkor szerintem szükség lenne még egy minõségi, de padozáshoz is szokott támadóra.
Itt még meg kell jegyezni, hogy Chicharito szerintem Madridban fog maradni. Ott még talán többet is játszik, mint itt, és elég jók a gól- és gólpasszmutatói.
 
Összegezve tehát: érkezzen Valdes, Milinkovic, Dani Alves, egy jó középhátvéd, és hívjuk vissza Nanit. És ezek közül a játékosok közül gyakorlatilag csak a középhátvédért kellene fizetni.
 
És hogy milyen felállásban kellene játszatni a csapatot? 
Én alapvetõen a 4-3-1-2-nek szavaznék bizalmat. Ez a felállás agresszív középpályás védekezést, és változatos támadásokat tesz lehetõve.
A 4-2-3-1-nek csak akkor lenne értelme, ha visszahívnánk Nanit, vagy igazolnánk egy új szélsõt.
 
Ez tehát az én jövõképem. A jelennel kapcsolatban pár gondolat: én hiszek Van Gaalban a filozófiája és munkássága alapján. Ettõl függetlenül a csapat játéka jelen pillanatban elég halovány, amin szerintem elsõsorban egy dolog tud segíteni: játékosainknak kicsit merészebbnek kellene lenniük. A Palace elleni meccsen figyeltem meg, hogy a legtöbb játékosunk egyszerûen nem mer bizonyos kulcspasszokat meglépni. Gondolom a rájuk nehezedõ nyomás miatt félnek attól, hogy elrontják, de ezzel sajnos csak rosszabbítanak a helyzeten. Ha nem tudunk icipicit merészebben, kiszámíthatatlanabbul játszani, az eredmények sem fognak jönni.
 
Ettõl függetlenül tartsunk ki csapatunk mellett, és jó szurkolást az Arsenal ellen!
 

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!