Zsömi,a fanatikus-DJ Rush,Anglia bajban és vasárnapi háború

A Spurs elleni meccset nem tudtam nézni. Bocs, de DJ Rush-t látni kell, anélkül nem halhat meg ember fia, szóval csak az összefoglalóból tudnék véleményt mondani ,meg a haverok elmondásán alapszik majd a véleményem. A gyõzelem utáni hírfolyamokból kiderül, hogy mindenkinek növekszik az önbizalma és bizonyítani akar. Ez pont jókor jött meg! Ugyanis nem máshova megyünk hétvégén, mint a legnagyobb ellenségnek az otthonába, ahol minden United játékos nyerni akar. Nem ikszelni, nem emelt fõvel távozni ha vesztünk. Csakis kizárólag nyerni! Igen, megyünk az Anfield-re, a Liverpool ellen vasárnap, ami a legnagyobb derbik között tartanak számon. Nincs mese! Vasárnap háború lesz!
 

Szombaton a PeCsa színpadán nem más húzta - vagy inkább mixelte - a talpalávalót,mint maga a chicago-i techno legenda Isaiah Mayor, azaz DJ Rush! Míg felértünk a vonattal legnagyobb cimborámmal Balázzsal végig azon diskuráltunk, vajon a másnapi Spurs elleni meccsen mit tud majd a csapat felmutatni, hiszen az Arsenal ellen az akarás és a dominancia ellenére voltak kivetni valók a játékunkban. Éjfél körül már Zsíros nagyon verette a népnek - amúgy az említett úriember állítólag Õ maga is Vörös Ördög - utána közvetlen jött a mészárlás a chicago-i fiatalember személyében olyan fél kettõ magasságában. Annyit tudok elmondani, hogy kb. annyira volt brutális, mint fénykorában Cantona és olyat vert a népre, mint amikor a Király lerúgta a Selhurst Park-ban azt a bizonyos szurkolót! Szóval volt ám mulatás reggelig! Gondolom most sokan ráncolják a homlokukat, hogy most én hol is voltam?! Igen,a nyíregyházi metal underground-ban hívnak Szilvának, mint ahogy a bemutatkozó cikkemben is írtam. Aki ismer ezer éve az nagyon jól tudja, hogy az elektronikus zenék sosem álltak távol tõlem. Jó pár szemtanú van rá, amikor már nem szomjas állapotban belöktek egy Prodigy-t elsõként ugrottam a tánctérre, hogy eljárjam a nem is tudom mire hasonlító táncomat. Fiatalkoromban péntek este, még az árvák könnyét is megittam volna ha lehetett volna. De, ki nem volt még így? Meg az is hozzátartozik a történethez,hogy ha Hegyalján vége volt a metal koncerteknek, egyként özönlöttek a lóhajúak a techno sátorba és kellõ alkohol fogyasztás után hajnalig ropják a táncot valamelyik aktuális DJ szettjére! Bár volt pár kellemetlen élményem - ittasan elég érdekes dolgokat vált ki az ember gyomrából hang- és fényeffektek - én szerettem mindig ott levezetni a napomat!

 

Nos mikor reggel fél kilenckor kitessékeltek minket a PeCsából és haza érve Gyõrbe igen fáradt voltam mivel a buli elõtt még túlóráztam is. Sajnos olyan 2 óra körül álommanó aludni szólított és megmondom az õszintét, a hétfõi égés után nem is vártam sokat a fiúktól! Amikor olyan este kilenc fele felébredtem a telefonomon megnéztem az eredményt, majdnem vágtam egy hátra szaltót!  Nem is emlékszem mikor vertük meg utoljára a Spurs-t az Old Trafford-on! Rögtön kerestem egy összefoglalót, mi is történt a meccsen. Tûzrókát használok azon meg valamiért nem akart elindulni a Digi oldalán a videó és ezért kénytelen voltam a youtube-on valami kazah kommentátorral ellátott videót nézni. Nos, lehet többször kellene letolnom a teljes brigádot a teljesítménye miatt, mert amit én leszûrtem a videókból, hogy nagyon jól játszottunk! Fellaini ahogy bemozdult már láttam a gólt és valami olyan elégtétel számba mennek számomra a góljai,hogy azt el se tudom mondani. Az elején amikor ideérkezett én sem rajongtam érte. De, amikor elkezdett teljes erõbedobással futballozni, azóta mindig szeretem megkérdezni, hogy "miért is kell Õt elzavarni?". Carrick-et nagyon lehúztam a múltkori cikkemben, de ezzel a fejesgóllal minden meg lett neki bocsájtva! A harmadik gólunkat meg ugye nem más szerezte, mint a Kapitány,Wayne Rooney.

 

Ahogy elkezdett lavírozni a védõk között és beverte kegyetlenül a Spurs kapujába ujjongtam, hogy visszatért az igazi Wazza és újra mészárol! Önbizalma kezd visszatérni és remélem Lajos is végre azon a poszton fogja játszatni, ahova Õ szó szerint született! A gólöröme meg annyira jó volt, hogy szerintem a pletyka lapok írói is csak pislogtak, mire fel is csinálja ezt?! A második játékrészbõl sehol nem találtam megfelelõ videót ezért nem is nyilatkoznék errõl, de lakótársam szerint az már feledhetõ volt, de mondta, hogy tipikus Van Gaal/Mourinho taktika volt!


Kicsit foglalkozunk szeretett csapatunk hazájával és riválisaink nemzetközi szereplésével. Ki kell mondani, "Valami bûzlik Angliában!". De nagyon. A tegnapi nap az Everton kiesésével nincs egy darab angol csapat sem a következõ BL és EL kiírásban. És nem az elõdöntõ következik. Amikor a City kiesett nem is tudtam, hogy örüljek, vagy szomorú legyek? Hisz, hiába égtek le ország-világ elõtt a riválisaink, ez nem tesz jót a PL-nek! Sokan jogosan kérdõjelezik meg, hogy ez a legjobb és legerõsebb bajnokság. Hiába mondanám, hogy azért jobb, mert itt a Burnley is móresre taníthatja a City-t sokan a nemzetközi szereplést tartják fontosabbnak. Ezzel meg az a helyzet, hogy 2012 óta nem nagyon látott angol csapat közelrõl BL trófeát. Tényleg "NO MU, NO BL PARTY!"? Meg lehet, de majd erre jövõre visszatérünk.

 


Vasárnap. Szimpla hétfõi depressziót megelõzõ pihenõnap lesz másnak. Nekünk maga az izgalom! Az Anfield-re utazunk, hogy az õsi ellenség ellen lépjünk pályára és revanst vegyünk a tavalyi oda-vissza verésen! Már õsszel az egyiket törlesztettük egy szép 3-0-val! Elárulom ha nem lenne futball - de rossz is lenne az élet - akkor sem szeretné egymást ez a két város! Két ipari város versengése valamikor akkor kezdõdött. amikor az egyik nagyobb világválság idején a Manchester Ship Canal cég az üzleteit teljes mértékben kivonta Liverpool-ból és az amúgy sem rózsás helyzetet csak tovább mérgesítették ezzel! De maradjunk a futballnál. Anglia két legnagyobb sikerû klubja között pedig a távolság sem eget verõ, hisz a két szentély - Old Trafford, Anfield - között összesen 50 kilométer van! A huliganizmus idején ennek a csapatnak volt a legnagyobb csoportja és ami a való életben sérelem volt, azokat ezután fizikálisan is letudták rendezni egymás között. Míg a Red Army Anglián belül volt az egyik legrettegettebb csoport, a liverpool-i The Urchins meg az európai hatóságoknak okoztak elég sokszor gyomorgörcsöt, ha a Liverpool nemzetközi kupában játszott valamelyik csapattal.

 

 Persze, nem csak a szurkolók körében népszerû ez a rivalizálás. Steven Gerrardnak, aki utoljára lép majd pályára az Északi-Debin volt egy híres nyilatkozata, hogy nagyon sok mez van a gyûjteményében, de Manchester United egy sincs. És valószínûleg nem is lesz. Vagy ott van a mi legendánk Gary Neville, akirõl köztudott, hogy gyûlöli a Liverpool-t. Dalt is írtak róla amikor önkívületi állapotban a címerünket mutogatta a KOP-nak! Vagy a mostaniak közül megemlíthetjük Wayne Rooney-t is aki Everton nevelésként jó párszor közölte, hogy minden ami a Liverpool-hoz tartozik az Õ teljes szívébõl gyûlöli. Azt sem érdemes elfelejteni, hogy a két klub között legutoljára játékos transzfer 1964-ben történt! Amikor Gabriel Heinze közölte Ferguson-nal, hogy Õ bizony a Liverpool-ba fog igazolni,az Öreg közölte vele,hogy NEM! Egykori mesterünk könyvében le is írta, hogy tudatára hozta, hogy innen 1964 óta senki nem ment és ide se jött onnan senki, innen meg akárhova mehet, de a Pool-ba sose fog! 

 

Ferguson egyik híres nyilatkozata, amikor a 2002-es szezon nem indult jól, Alan Hansen - sokáig liverpool-i játékos volt - azt a tényt vetette fel, hogy bizony ez a szezon lesz Sir Alex legnagyobb munkája a Manchester United-nél eltöltött ideje alatt! Az Öreg így reagált erre a kijelentésre: "Karrierem legnagyobb kihívása nem az, ami most történik. A legnagyobb kihívás a Liverpool kib*ott uralmának megtörése volt! És ezt le is írhatják így!" . Tehát egy igazi derbihez minden meg van, ami kell!

 

Sokan csak most fognak belecsöppenni, milyen is egy igazi angol rangadó, ahol a két legnagyobb klub csap majd össze! Angel Di Maria biztos tudna hasonlókat mesélni, de szerintem egy Real-Barca ehhez nem fogható! Vagy Blind is átélt már egy Ajax-Feyenoord rangadót, de szerintem ezt nem felejti el soha! A két csapat jelenleg nincs a toppon, mert a Pool a tavalyihoz képest nagyon visszaesett, nálunk meg az alapoktól való építkezés folyik nagy erõkkel. Lehet nem ez lesz minden idõk legnagyobb rangadója, de szerintem jó kis meccsnek nézzünk elébe! Van Gaal remélem nem taktikázza el magát, mint az Arsenal ellen. Di Maria kezdése borítékolható és remélem megint látszik majd rajta az akarat! Persze eredmény is legyen! Falcao kezdése szerintem kérdéses - mint a maradása is - de nem lepõdnék meg ha Lajos mind Angel-t és Radamel-t is a kezdõ 11-be nevezné! Na, és persze egy ilyen meccsre Mata se nélkülözhetõ!

 

Nincs más dolgunk, mint várni a vasárnapot és kezdõ sípszótól meg agyon izgulni magunkat!
Remélem a United egy akkorát ver majd a Mersey partra,mint Rush szombaton a PeCsa közönségére!

 

GGMU!

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!