Sokan vitatkoznak arról, hogy vajon az utóbbi idõben miért került Hernandez ennyire elõtérbe, és miért szorult a cserepadra Dimitar Berbatov, aki saját tábora szerint mezõnyben sokkal hasznosabb, mint a Mexikói Hurrikán.

Luis Nani és Dimitar Berbatov esetében született már két hasonló alcímmel ellátott blog, így ennek a „sorozatnak” a folytatásaképp ezúttal saját szempontom alapján elemzem Chicharito és Berbatov illetve Owen játéka közötti különbséget, ahogy én látom. Az értékelésem során megpróbálok objektív maradni, és csak a tényekre támaszkodni, háttérbe szorítva a személyes szimpátiámat, mert bevallom engem Hernandez megnyert a maga egyszerûségével, szerénységével, lelkességével, rajta tényleg úgy látom, hogy egy álma teljesült be azzal, hogy magára ölthette a vörös mezt és a szívét lelkét kiteszi, amikor a pályán van.

Javier Hernandez az elsõ játékos Ruud van Nistelrooy óta, aki a bemutatkozó szezonjában eléri a 20 gólos határt. A holland csatár egyébként 35 góllal zárta debütáló idényét, amelytõl Hernandez jócskán elmarad, de bevallom õszintén, én a szezon elején 8-10, maximum 12 gólt vártam a fiútól, a 15-öt pedig már egyenesen kérdés nélkül aláírtam volna a szezon elõtt. Nagyon kevesen számítottak rá, hogy az ismeretlenségbõl, illetve egy ismeretlen és az európai topligákhoz képest nem túl acélos ligából érkezõ játékos ekkorát fog villantani elsõ szezonjában és ilyen nagy, sorsdöntõ meccseken szerez vezetõ találatokat. Ez abszolút érthetõ is, hiszen sok nívósabb bajnokságból, például spanyol, német, olasz, holland, francia, portugál ligából érkezõ csatár stoplisa tört már bele a Premier League kemény fizikai párharcaiba, és Hernandez sem éppen egy Jan Koller vagy Didier Drogba testfelépítésû támadó a maga 172 centijével és 62 kilójával.

  A Világbajnokságon találkozhattunk elõször komolyabban Hernandez nevével, ahol néhány fontos góllal segítette csapatát, illetve a torna leggyorsabb játékosa címet is elnyerte. Ekkor sokan már sejtették, hogy valószínûleg a gyorsaságával és pontosságával tud esetleg színt vinni majd a játékba.
 
<br>

 
A felkészülés során ontotta a gólokat, elsõ tétmeccsen szerzett gólját éppen a Chelsea sínylette meg a hagyományos szezonnyitó Community Shiled mérkõzésen. Valószínûleg élete legkülönösebb gólja volt, sokan emlékezhetünk rá, estében önmaga fejberúgásával juttatta a labdát a kapuba. Ekkor én már úgy gondoltam, hogy ez a fiú szerencsés csillagzat alatt született, és az esetek többségében az õ lövései valószínûleg a kapufáról befelé, nem pedig kifelé fognak pattanni. Látszott rajta az igyekezet, a bizonyítási vágy, rettenetesen akart, aminek sokszor kapkodás lett a vége, illetve néha talán „megijedt” bizonyos szituációkban, és nem tudta eldönteni, hogy lõjön-e vagy passzoljon, cselezzen-e vagy sem, aminek a vége egy köztes haszontalan megoldás vagy labdavesztés lett.
 

Hernandez vs Berbatov és Owen

Igaz, hogy technikailag és összjátékban is gyengébb az említett 2 játékosnál, de ne felejtsük el, hogy Hernandez honnan jött, illetve hogy a másik 2 támadó eddig milyen ligákban edzõdött. Berbatov a fizikálisan és iramában hasonló típusú német bajnokságban edzõdött, majd a Premier Leagueben is eltöltött némi idõt a Tottenham csapatában Unitedes pályafutása elõtt. Owen pedig egy aranylabdás támadó, aki a Liverpool csodatinijeként kezdte, majd tett egy rövidebb (ám de annál ártalmasabb és értelmetlenebb) kitérõt a spanyol ligában.

Berbatov vitathatatlanul a világ egyik legtechnikásabb csatára, bámulatos dolgokat tud a labdával, idõnként hitetetlen labdakezeléseket, passzokat, cseleket, ollózásos gólokat mutat be. Owen sem panaszkodhat, azonban õ inkább befejezõ csatár (Hernandezhez hasonlóan), talán nem annyira technikás, mint Berba, de kíméletlenül pontos, bármelyik védelem akárhány hátvédjét képes volt megbolondítani pillanatok alatt.
 

 
Azonban én úgy érzem, Owen fölött picit eljárt az idõ, a spanyol kitérõ neki talán a karrierjébe került. A visszatérése nem sikeredett túl jól, nem az az Owen tért vissza a szigetországba, aki egykoron a napfényes Spanyolország miatt hátrahagyta Liverpool városát. A United egy nagy harmadik esély volt neki a ’Pool és a Real után, azonban a sérülései hátráltatták formája visszanyerésében.

Fiatalabb sem lesz már, nyáron lejáró szerzõdése pedig kérdésessé teszi a jövõjét a klubnál, Hernandez viszont fiatal feltörekvõ csatárként még jó 10 évet is eltölthet Manchesterben. Emiatt én nem bánom, hogy Ferguson inkább Hernandez beépítését kezdte el a csapatba és Owen kapott kevesebb lehetõséget, hiszen a bekezdés elején említett 2 okon felül még az is Hernandez és a jövõ mellett szólt, hogy (szerintem) Owen nem nyújtott sokkal többet a pályán, amikor lehetõséget kapott. Nem éreztem veszélyesebbnek, gólra törõbbnek, nem éreztem azt, hogy Owen sokkal (vagy akár csak egy kicsivel is) jobb vagy hasznosabb lenne Hernandeznél. Én ezért nem bánom, hogy Ferguson a jövõ és egy fiatal játékos fejlõdése mellett tette le a voksát, és egy nem a hasonló teljesítményû, ugyan rutinos, ám de nagy valószínûséggel távozó játékos mellett.
 
Chicharito 19 gólja 60 másodpercben
<br>
 
Berbatov esetében már nem mindig voltam ennyire biztos, hogy Hernandezt kéne játszani helyette, de végül a kis mexikói szélvész mindig bebizonyította, hogy okkal kapott helyet akár a kezdõben is. Szerzett õ fontos gólokat fejjel, lábbal, sarokkal, tarkóval (tudatosan!), arccal (ugyan ez már kevésbé volt szándékos), de számtalan fontos és bravúros gólt szerzett. Valahogy nála mindig az az érzésem van, hogy 1 gólra mindig bármikor jó. Berbatov esetében pedig nem érzem ezt, a bolgár támadó inkább a „ritkán lõ gólt, de akkor sokat” elvet követte idén, mesterhármasokkal, mesterötössel, de sokszor hiányoltam tõle azt a mérkõzést eldöntõ gólt, azt a minden meccsen csak egyetlen aprócska, de pontot érõ gólt, amiket Hernandez rendre szállított.

Tény, hogy a bolgár a mezõnyben hasznosabb, jól tartja a labdát, jól ugratja ki a társakat, hasznos passzokat ad, de Rooney mellett egy csatárnak nem ez a dolga, hanem a befejezés. Rooney eleget jár hátra, eleget szervezi a támadójátékot, eleget lép vissza labdákért, amikor Berbatov fent van mellette, gyakran elõfordult, hogy Berbatov és Rooney hátrább helyezkedtek mint a szélsõink, és középen elöl nem volt bent senki. Márpedig a gólhoz érkezni kell, hiszen Rooney is szépen kiteszi Valenciának 30-40-50 méteres átadások keretében a labdát, ám nem mindig van ideje még érkezni is Valencia (vagy épp Nani, Giggs) beadására, és ilyenkor gyakran kiütközött, hogy Berbatov hátrébb kóricált és nem volt a 16oson belül senki.

Hernandez pedig folyamatosan ott ólálkodik a kapu elõtt, érkezik a rövid sarokra, ha kell a hosszú saroknál helyezkedik, ha kell kihátrál néhány métert, hogy lövésre lehessen visszagurítani neki ha nincs elég hely az utolsó védõ és a kapus közötti sávban, ahova berobbanhatna és alacsony termete ellenére igen jól fejel szerintem. Egyszerûen robbanékony, jól elõzi meg a védõket, kibújik közöttük, nem lehet tartani.
 

 
Berbatov és Owen más mentalitású játékosok, akik mezõnyben hasznosabbak, de Rooney árnyék ék féle stílusa mellé (vagy inkább elé) szerintem jobban illik egy ilyen típusú leshatáron mozgó, kapu elõtt ólálkodó, jól helyezkedõ, elsöprõ lendülettel érkezõ csatár, aki ebben az egyben nagyon hasonlít Nistelrooyhoz: mindig tudja, hol kell állni.

Lehet, hogy Hernandez nem lõ nagy gólokat, nem ad varázslatos passzokat, sõt néha még egyszerû passzokat is elront, lehet, hogy a góljait Ruudhoz hasonlóan közelrõl, ziccerbõl szerzi, amire sokan azt mondják, hogy „ezt onnan még én is berúgtam volna”, de ahogy a közhely tartja: „ott kell lenni”. Hernandez pedig ehhez ért sokkal jobban, mint Owen vagy Berbatov, mert jókor tud jó helyen lenni, és egy újabb közhellyel élve „egy csatárt a góljai határoznak meg”. Elõkészítésre ott van 3-4 középpályás és a gyakran visszább vont, árnyék éket játszó Rooney. Nekünk pedig idén pont egy ilyen játékosra volt szükségünk, ez hiányzott a játékunkból, hiába voltak szép és kreatív passzok Berba részérõl, a legtöbbet nem volt, aki berúgja, mert Rooney talán még hátrébb játszott, mint a bolgár, illetve gyakran a középpályásoknak is elfogyott a tudománya, hogy nem áll elöl senki, hanem Berbatov és Rooney is velük egyvonalban helyezkedtek el, és majdhogy nem 4-6-0 felállás volt.

Meglátjuk, mit hoz a jövõ, talán fog javulni Chicharito a mezõnyben, talán nem, de ameddig fontos gólokat rúg és elosztja õket, és minden meccsén vagy minden második meccsén fontos pillanatban (vezetõ gól, egyenlítõ gól) betalál, addig én nem bánom, ha 1-2 labda elpattan tõle, ha 1-2 esetben lyukat rúg és kimarad a helyzet, vagy ha 1-2 helyzetben egyszerû szituációban passzolja el magát és adja el a labdát.

Biztos vannak olyan érvek, ellenérvek, amelyeket én kihagytam, ezért itt lehetõségünk nyílik megvitatni, hogy Nektek mi a véleményetek errõl a témáról!