Miért pont a Manchester United? Annyi nagyszerû klub van szerte a világon, miért ez az az egy, amely megfogott, miért pont ebben találtam meg azt, ami számomra egyet jelent a tökéletes futball klubbal? Õszintén, nem tudom. Ám elsõ blogom lévén mégis csak illendõ volna valami racionális magyarázatot adni rá, így megpróbálkozom vele.
 

Amióta az eszemet tudom, ez az én klubom. Nagyjából abban az idõben ébredtem tudatra, amikor Beckham távozott, Ronaldo érkezett, tehát elmondhatjuk, hogy Cristiano szárnybontogatása, majd szárnyalása alatt szerettem bele a csapatba. Mivel elég fiatal vagyok, korábban nem is nagyon tehettem volna, ezt csak azért mondom, hogy mindenki értse, nem kizárólag a portugál miatt szerettem meg a Unitedet. Ezt azért is hangsúlyozom lépten nyomon, mert nõként elég gyakran megkapom, hogy csak CR miatt szorítok a MU-nak. Ahh, mekkora marhaság. Mivel Ronaldo azóta Madridba költözött, ilyen vádak ma már nem igazán érhetnek, ez talán az egyetlen pozitívum abban, hogy elment.
 
Az elsõ igazán pozitív élményem a csapatról a 2007-es bajnoki cím, mellyel megtörtük a 2éves Chelsea uralmat. Ebben az évben a BL-ben is egész jól ment a csapatnak, a Roma elleni 7-1 után sokan végsõ gyõzelmet vártak, ám arra még egy évet várni kellett, Kaká és a Milan sajna megállíthatatlannak bizonyult. Ám egy év múlva már nem volt kegyelem. A 2007-2008-as szezon a kedvencem. Nem túl nehéz kitalálni,  a BL-gyõzelem miatt. Máig tisztán emlékszem a londoni kirakatcsapat elleni meccsre, a fojtogató izgalmakra, arra, ahogy Ronaldo tizenegyesét védi Cech, de a legvérfagyasztóbb pillanat a Terry lövése elõtti volt. Összedõlni látszott minden, talán senki sem hitte, hogy a Chelsea csk-ja hibázni fog. Több millió Chelsea (divat)drukker várta lélegzetvisszafojtva a pillanatot, hogy végre összejöjjön a hõn áhított BL cím. Hisz annyi de annyi pénzt ölt bele Abramovics. S néhány pillanatig úgy tûnt, össze is jön nekik. Egy másodpercre egy álommal lettem kevesebb, arra a pillanatra gondolok, amikor Terry lõtt, a labda balra tartott, Van der Sar meg jobbra ment. Pár centin múlott. Egy hajszálnyit hibázott csak Johnny boy, de ez pont elég volt: a labda a kapufán csattant. Majd jött Anelka, VdS ismét jobbra vetõdött, ezúttal helyesen: védése egyet jelentett a klub harmadik BEK/BL trófeájával.
  
Egy évvel késõbb újabb PL gyõzelem, a BL döntõbeli vereséget a Barca ellen azóta is nehéz elfogadni, egyrészt, mert én még emlékszem, miként jutottak el oda a katalánok, másrészt, akkor még papíron teljesen egyenrangú ellenfelei voltunk Messiéknek, sõt, talán erõsebb kerettel rendelkeztünk, mint õk. 2010 már kevesebb sikert hozott, mint az elõzõ évek, a Ligakupa gyõzelem persze szép, de nyilván mindnyájan többet vártunk. Ronaldo távozása azért nyomot hagyott a csapaton, de tény, hogy így Rooney került elõtérbe ami nagyon jót tett a játékának, messze a legjobb szezonja volt a ’09/’10-es, mármint egyéni teljesítmény szempontjából. A legutóbbi szezon emlékképei pedig még elég frissek, az újabb BL döntõ(beli vereség  a Barca ellen), és a 19. bajnoki cím  a közelmúlt termése. Összességében jó évet zártunk, rekordbajnokok lettünk, ezzel egyrészt bemutattunk a Liverpoolnak, másrészt a nagy terveket szövögetõ Cityben is sikerült tudatosítani, hogy ki az úr a háznál.
 
S hogy mit is várok a következõ szezontól? Rengeteg a változás, legendák vonultak vissza, ifjú titánok érkeztek, a jövõ csapata épül most, nem kizárt, hogy egy következõ bejegyzésben megpróbálkozom az esélylatolgatással.
 
Zárásképp ennyit még nagyon fontosnak tartok megemlíteni:A Manchester United számomra az örökös gyõzni akarás szimbóluma. A klub szellemisége, hagyományai és tradíciói egyedülállóak a világon. Nincs még egy egyesület, amely talpra tudna állni egy olyan tragédia után, mint az 1958-as. A döntõ momentum, amikor beleszerettem a klubba, az volt, amikor megismerkedtem a müncheni tragédia részleteivel. Az emberi tartás és akaraterõ igaz története ez, ilyet, de még csak ehhez foghatót sem tud felmutatni egyetlen másik csapat sem.