Sziasztok!
Elsõ Blogomat írom és nagyon szerencsés embernek érzem magam, hogy alkalmam nyílt megosztani néhány gondolatot kedvenc csapatom egyik legnagyobb játékosáról. Arról az emberrõl, aki "szívesen megírná életrajzát, csak ne kelljen benne magáról beszélnie". Akit szerénysége miatt a sajtó nem sztárolt úgy, mint más nagy futball legendát és akirõl mégis mindenki úgy beszélt, mint a világ egyik legjobb középpályása. 

Igen Paul Scholes az, aki egész pályafutása során kizárólag a Manchester United színeiben futballozott, 1994-es debütálása óta 676 mérkõzésen szerepelt. Hosszú karrierje alatt Angliában tíz bajnoki cím,  három FA Kupa, két Ligakupa és öt Szuperkupa-gyõzelem részese volt, továbbá kétszer nyert
a Bajnokok Ligájában, egy-egy alkalommal pedig a klub Világkupán és a klub világbajnokságon 
bizonyult a legjobbnak a Manchester Uniteddel.
 
Scholesy volt a legjobb középpályás Európában /ha nem az egész világon/. Senki sem tudja úgy irányítani a játékot, mint õ. Paul az a futballista, akit csak és kizárólag tudása miatt tartott több világklasszis társa a világ legjobb játékosának.
Hosszan sorolhatnám még az erényeit, de azt hiszem nincs olyan ManUtd rajongó, akinek újat tudnék mondani és aki ne tudná, hogy milyen erényekkel bír Paul Scholes.
 
Inkább megemlítenék néhány különleges rekordot, ami Scholes nevéhez fûzõdik. 
Õ az egyetlen, aki csak külsõ szemlélõként találkozott Ferguson “hairdryer treatmentjével”, azaz
a hajszárító-terápiával, amikor is az edzõ leordítja játékosa fejét.
További érdekesség, hogy Scholes nem tudott lyukat rúgni. Hogy õ a levegõt rúgná, olyat senki nem látott. Kivéve persze egy alkalmat, de még úgy is gólt rúgott. Az sem gyakori, hogy valakinek három szövetségi kapitány könyörögjön, térjen vissza a válogatottba. Scholes 2004-ben szerepelt utoljára, elõször Sven-Göran Eriksson, majd Steve McClaren, aztán Fabio Capello kérlelte a visszatérésre. Egyiküknek sem sikerült, bár Scholes Capellónál megcsillantotta humorát, amikor a VB közben azt mondta, “hát, ha hamarabb szól”. 
 
A másik nagyszerû pillanat, amikor látni engedett valamit személyiségébõl, 2002-ben volt. A koreai–japán világbajnokságon a sajtótájékoztatón arról faggatták, ki a kedvenc futballistája.
“Frankie Bunn – vágta rá Scholes. Egyszer hatot lõtt a Ligakupában a Scarborough-nak.” Ezek után próbáltak kihúzni belõle még egy nevet: "Andy Ritchie" - mondta Scholes. :)
Csapattársai és edzõje látták Scholes igazi arcát, Ferguson még mindig emlegeti, hogy az edzések szinte mindig azzal indultak, hogy Scholes az edzõpálya mellett vizelõ Gary Neville-t rugdosta a labdával: 
“Scholes hihetetlen volt, 40-50 méterrõl célzott Garyre, többnyire el is találta, ezért az végigkergette
a pályán, hogy megruházza”.  A tegnapi gálán, méltó búcsút vehettünk Scholestól, aki ismét megajándékozott bennünket egy bomba góllal.
Egy másik nagy legendánk,szavait szeretném idézni, aki magánemberként tökéletes ellentéte Scholesnak.
Cantona: “Paul rendkívüli játékos volt. Ott voltam, amikor elkezdõdött a profi pályafutása. Bárhol otthon érezte magát a középpályán, gólerõs volt, jól passzolt, jól szerelt. Nagyon megtisztelõ, hogy itt lehetek. Amikor az MU-nál futballoztam, két generációból került ki a csapat, Ferguson egy csomó ifjoncot felhozott, nagy tehetségeket. Scholes volt az egyik közülük.  Hihetetlenül sikeres volt a klubnál. Visszajövök az Old Traffordra és  azt látom, hogy még mindig itt van... Aki ilyen hosszú ideig a Man. Utd. mezét viseli, az csak nagy futballista lehet."
 
Azt hiszem ezek után bátran kijelenthetjük, Scholes a csapat történelmének egyik legnagyobb legendája, akire játékostársai mindig számíthattak, aki minden korosztállyal szót értett és akinek életvitele példaként szolgálhat bármelyikõnknek. Hihetetlen nagy tehetsége szerénységgel párosulva tette õt minden United játékos és rajongó példaképévé.
 
Köszönjük Scholes!
 
Végezetül a távozó legenda utolsó mondata  játékosként a szurkolókhoz:
 
                            „Remélem, õriznek majd rólam néhány szép emléket.”