…avagy gondolatok a Fõnök elképzeléseirõl, dilemmáiról.
 

Új év, új idény és új csapat. Kezdjük az igazolásoknál. Miután a szurkolók többsége évek óta kérdezi, hogy miért nem igazolunk, miért nem erõsít a csapat, Sir Alex Ferguson szép lassan lecserélte a csapatát a stratégiai pontokon. Edwin Van der Sar és Paul Scholes visszavonulásával, valamint Ryan Giggs korára való tekintettel nyilvánvaló volt, hogy a csapatnak szüksége lesz kapusra, bal szélsõre és irányító középpályásra. Az „öreg” azonban ritkán végez félmunkát.
 
A Manchester United legerõsebb pontja a vasbeton védelme volt már évek óta. Miután leigazolta a Da Silva testvéreket (akikrõl tudjuk, hogy Brazília válasza a Neville testvérekre) és szép lassan elkezdte beépíteni õket a csapatba, rákontrázott egy Chris Smalling igazolással. Sok rajongó már a maradék hajszálait kezdte kitépkedni, mondván – minek még több védõ. Az idei nyár igazolásaival azonban összeáll a kép. Jött a csapathoz David de Gea, Ashley Young és Phil Jones. Igen, még egy védõ. Láss csodát világ. Van három borzasztóan fiatal kapusa a csapatnak, akik elé egy szintén pelyhedzõ állú védelmet rakhat a mester. Persze ne feledkezzünk meg a védelmünk magjáról, a Vidic – Ferdinand párosról sem, de eljött az idõ mikor a fiatalokat a tapasztalt játékosokkal felváltva szépen beépítheti a csapatba.
 
A középpálya megerõsítése is központi téma volt az utóbbi idõkben. Mind a mai napig megy a Wesley Sneijder tragikomédia. Sir Alex azonban itt is a saját feje után ment. Szélsõ posztra ugyebár leigazolta Youngot, aki gyorsaságával sok zavart okozhat az ellenfeleknek. Szintén a szélekre van még Nani, Valencia, Park és Giggs. Így a szélrõl vezetett támadások biztos lábakon állnak. Marad a középpálya közepe. Na itt már szerintem az öreg is elõvette 25 éves tapasztalatát. Gibson és Anderson nem igazán vált be, mint irányító. Teszik a dolgukat, de nem mozgatórugói a csapatnak. Ezt mi sem igazolja jobban, mint a tavalyi szezon, mikor ezt az irányítói szerepkört többé kevésbe Rooney látta el. Visszalépéseivel és bámulatos indításaival talán többet adott a csapatnak, mintha ontotta volna a gólokat. Akkor miért nem igazolt a Fõnök senkit, aki vinné ezt a terhet? Erre két ellenérvem van.
Az egyik egy régebbi Ferguson nyilatkozat, amiben ecsetelte, hogy a "...mai futballisták sztárok, sztárallûrökkel. Milliókat keresnek és megvan mindenük. Amennyiben egyszer is engednék bármelyiküknek, elveszteném a tekintélyemet." A Sneijder dolog tehát részben itt bukik meg. Nem igazán kell a csapatba egy olyan játékos, aki már most irányítani akarja a mester elképzeléseit (lásd fizetési igények). Arról nem is beszélve, hogy a csapatmorált alapjaiban rengetné meg egy ilyen túlfizetett játékos megvétele.
A másik érv az elmúlt évek igazolásaiban rejlik. A tartalék csapat egyik erõssége a középpálya. A Manchester United erre a területre olyan fiatal tehetségek játékjogát szerezte meg, mint Oliver Norwood, Ryan Tunnicliffe, Paul Pogba, Ravel Morrison és ugyebár Tom Cleverley. Ennyi fiatal tehetséget egyetlen menedzser sem akarna veszni hagyni.
Ferguson tehát bizalmat szavazott a saját nevelésû játékosoknak. Ezzel a fiataloknak azt üzente, hogy igenis van hely a számotokra a nagy csapatban, a „veteránoknak” meg azt, hogy nincsenek bebetonozva.
 
Eljutottunk a támadósorhoz. Errõl azt hiszem, nem kell szinte semmit mondani. Wayne Rooney, Dimitar Berbatov, Michael Owen, Frederico Macheda, Danny Welbeck, Mame Biram Diouf és  tavalyi év legnagyobb igazolása Javier Hernández. A bõség zavara.
 
A csapatban vannak fiatal tehetségek, idõsebb tapasztalt játékosok és robotoló mindig bevethetõ csapattagok. Megvolt hát a nagy fiatalítás és ráadásul szépen fokozatosan, ahogy azt kell. Az, hogy ez a csikócsapat mire lesz képes, az még a jövõ zenéje, de hogy megvan a következõ nagy nemzedék, az tisztán látszik.
 
Nem tudom mit sikerült meglátnom a Fõnök szemével, de azt bizton állítom, hogy az öreg mindig elõre tervez két-három lépéssel. Szóval az elmúlt évek stratégiai lépéseinek eredményét láthatjuk az idei szezonban. Nos, lássuk…