Régen jelentkeztem már élménybeszámolóval, de most ismét neki ültem, hogy megosszam veletek, hogy milyen élményekkel gazdagodtam a Debrecenben megrendezett közös meccsnézésen, amikor is az Ajax volt az ellenfél.

2012. február 16-a, csütörtök 19:00 óra. Érdekes idõpont egy európai találkozó szempontjából, legalábbis a mi részünkrõl, mert valljuk be, hogy nem ehhez vagyunk szokva. Jobb esetben a  csapat játékosainak ilyenkor már egy jó ideje otthol kellett volna lenni. Jelenleg, vagyis idén ez nem a helyzet, most a második számú európai ligában kell helytállni a csapatnak, nekünk pedig igazi szurkoló (fanatics-os) lévén teljes vállszélességgel mögöttük kell lennünk és végig buzdítanunk kell õket.




 
Ahogy volt ez múlt hét csütörtökön is:

Amikor 18:30 körül megérkeztem a meccsnézés helyszínére, akkor már a vetítõ terem készen állt arra, hogy befogadja a Debrecen és környékén elõ Vörös Ördöget, hogy egyfajta kis felavatott szentélyként funkcionáljon erre az alkalomra számunkra. Ahogy közeledett a kezdõ sípszó hangja, úgy telt meg szépen lassan a helység is. Mire összegyûlt a kis társaság, addigra már tudtuk a kezdõ tizenegyeket, viszont ha valaki mégsem volt ezen információ birtokában, akkor rogtön megosztottuk vele. Mindenki elégedett volt a pályára küldött kezdõvel. Persze most is folytak találgatások a végeredménnyel kapcsolatosan, hogy vajon a mostanában gyengén szereplõ hazaiak mennyire fogják megadni magukat a Unitednek. Folytak a találgatások a végeredménnyel kapcsolatban is, ahol most is voltak érdekes tippek. 
 
Szokásomhoz híven most sem akarok a meccs elemzésével különösebben foglalkozni, annál inkább a helyszínen történtekrõl és a szurkolók reakciójára szeretném kihegyezni a beszámolómat. 
 
Miután megkezdõdött a mérkõzés mindenki átszellemülve, csak a mérkõzésre fókuszálva nézte végig a pályán történteket. Nagyon örültünk a sérülésbõl visszatérõ játékosok szerepeltetéséhez. Túl nagy reményt senki sem fûzött ahhoz, hogy bomba formában fognak játszani, mert természetesen kell néhány mérkõzés mindannyiuknak, hogy belerázódjanak. Az elsõ félidõ többnyire csendesen telt, mivel egyik csapat sem erõltette meg magát különösebben. Bár a spanyol kapusunk, de Gea bravúrjánál szinte mindenki állva tapsolt. Remek volt látni, hogy végre ismét kezd formába lendülni az utóbbi mérkõzéseken. Bár azon az este nem volt sok dolga, de amit kellett azt védte.

A következõ játékrész már jobban tetszett mindenkinek. Szinte leírhatatlan érzés volt, amikor mind a két gólunknál egy emberként ugrott fel a társaság a székébõl. Megjegyzem, hogy többek között az ilyen pillanatok teszik varázslatossá ezeket az összejöveteleket. 
 


 
A második gólunk után azt gondolom, hogy a legtöbbünkben nagyon kétes érzelmek kavarogtak. Hiszen történt egy sajnálatos sérülés, amit Antonio Valencia szenvedett el. Sokat beszéltünk errõl mind a meccs közben, mind pedig a meccs után:
 
"Vajon hogy hogyan lehetett volna elkerülni ezt a sérülést?" - tettük fel a kérdés egymásnak. Voltak akik alapvetõen nem hozták volna be csereként. Viszont voltak akik azt állították, hogy inkább ne lett volna az a szép támadás, és az abból következõ gól, akkor talán elkerülhetõ lett volna az egész. Persze jól tudtuk, hogy ezek csak feltélelezések, és a fociban igazából nincs ha.

 A szünetben azon tanakodtunk, hogy vajon a Mester a híres hair dryer-t fogja-e alkalmazni? Vagy, ha nem, akkor esetleg milyen változtatásokat kellene eszközölni ahhoz, hogy szeretett csapatunk jobban teljesítsen.



 
A nagy találgatások közepette játékos feladatokat, kvízeket töltögettünk, ami reményeim szerint tetszett mindenkinek. A lefújást követõen nagy részt elégedettek voltunk a gyõzelemmel. A hangulat ismét nagyon jó volt, rengeteget viccelõdtünk és nevettünk és örültünk a gyõzelemnek. 

Végezetül annyit, hogy nagyon örülök annak, hogy ezeken a meccsnézéseken egyre többen vagyunk és annak ellenére, hogy mindig vannak új arcok a mérkõzés után mégis szinte régi ismerõsként válunk el egymástól.