Már egy hete ezt az alkalmat vártam – együtt a kolitársakkal, lent a Csipiben néhány üveg sör mellett, a tévé elõtt ülni és élvezni a meccset. Nem hittem volna, hogy egy életre szóló élmény részese leszek aznap este… 

   Emlékszem, valami oknál fogva a Manchester United 2006/2007-es BL idény negyeddöntõjének római odavágóját itthon néztem édesapámmal, és nem Esztergomban a haverokkal. Úgy gondoltam, nehéz dolgunk lesz, de valahogyan csak megfordítjuk az Old Traffordon a párharc állását, és tovább menetel kedvenc csapatom a nemzetközi porondon a 2-1-es eredményt hozó találkozó után.
   Négyen mentünk le a kollégium tõszomszédságában található Chippolino Kávézó nevû, nem túl igényes, de mégis a fõiskolások legkedveltebb törzshelyének számító vendéglátó helyiségbe. Én már nagyon be voltam izzítva, mint minden MU-meccs elõtt. Ráadásképpen épp egy csaj-fûzés kellõs közepén voltam, szóval sok érzés kavargott bennem… A randinak nem nevezhetõ elõ-esemény után rohanva kaptam fel az új, Angliában vett hazai MU mezemet, mert ugye mégis egy valódi Man United szurkoló mezben nézi a csapata meccsét.
   Elhelyezkedtünk a plazma tv elõtt, hogy mindent jól láthassunk, Soproni a kézben, és a szlovák Lubos Michel jelt adott a kezdésre. Megijedtem! A Roma meglepte a Unitedet, és az elsõ néhány percben hihetetlen agresszivitást tanúsítva járatták a labdát, vagy ha nem volt náluk a játékszer úgy ugráltak ki a vörös mezesekre, mintha Duracel elemmel lennének töltve. Ennek ellenére a 11. percben nagy kiáltásban törtem ki, és Michael Carrick egy életre belopta magát a szívembe. Olyan könnyedséggel csavarta a Ronaldotól kapott labdát Doni mellett-felett a hálóba, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. És a henger beindult! 1-0.
           

 
   Ami ez után történt, szerintem csak 10 évente történik meg egy csapattal, minden összejött a srácoknak! Ekkor még mindezt nem éreztem, de az hangulatomat megalapozta Carrick lövése egész estére. A következõ percekben próbáltak kis iróniával fûszerezett nyugalomra inteni a barátaim: - Nyugi, Jozsó, nyugi, ez csak egy meccs! – mondta Máté, a betyár, és élveztük, hogy sörözünk estét, élveztük, hogy fiatalok vagyunk, élveztük, hogy fõiskolások vagyunk – egy kis Uniteddel megfûszerezve.

   Az idény nagy részében a középpályára vezényelt, de ezen az estén a csatársorban helyet kapó Alan Smith meseszép támadás végén – az egyik legszebb, amit valaha láttam a Man Unitedtõl –, a tizenhetedik minutumban kettõre növelte a United elõnyét! A történethez hozzátartozik, hogy Chivu csúnyán elvétette a Giggstõl érkezõ, utolsó passz lefülelését, de így is a mintegy 16-17 méterrõl bebelsõzött labda után a felvételen jól látszott: szabályosan megremegett a stadion! 2-0.
 


   Itt már tulajdonképpen a második sört fogyasztva megállapítottam – ma ezt a Manchestert ez a Roma nem fogja kiejteni a Bajnokok Ligájából. Minderre két perc múlva jött Wayne Rooney. Az akkor még 8-as dresszben játszó támadó a középkezdés utáni Roma-labdavesztésbõl szerezte csapata harmadik gólját, Giggs második gólpassza után! 3-0.
 

 
A meccsen Giggs volt a csapat kapitánya, és döbbenetes produkciót nyújtott… A félidõ hajrájában, egészen pontosan a negyvennegyedik percben csapata negyedik gólját lövette Ronaldoval, amikor õ már harmadik aszisztját jegyezte… A MU ismét szétfutotta a Roma védelmét, mint az második és harmadik gólnál, és jobbról befelé húzva a portugál nemes egyszerûséggel szétbombázta a jobb alsót. Szegény Doni, már itt is a sírás szélén táncolt, pedig ha tudta volna mi vár még rá! A Csipiben a kocsmáros Pisti óriási Arsenal/Barca-fan (a 2007-es párizsi BL-döntõt a francia fõváros egyik kocsmájában nézte egy, a két csapat mezeibõl összevarrott mezben), nem is tudta örömmel nézni a meccset... 4-0. Szünet!
 

 
   A félidõben eléggé vicces esemény történt. Egy olyan kép sejlik fel elõttem, hogy Ákosnak, az óriási Juve-, Dávidnak, a megrögzött Liverpool-, míg Máténak, a koca Milan-szimpatizánsnak ömlengek… Elégedett, és örömömet szívesen befogadó emberekre leltem ezekben a pillanatokban...
   A második játékrész ott folytatódott, ahol az elsõt abbahagyták a csapatok. Ronaldo egy szögletet követõ bal oldali lapos beadásra – Giggsére, ki máséra – szemfülesen érkezett, és megszerezte második találatát. Azt hiszem itt történt az a pillanat, amikor nagy örömömben a hozzám legközelebb ülõ embert, Ákost homlokon csókoltam, amire õ nem kicsit lepõdött meg. 5-0.
 

 
Ha Carrick elsõ góljára azt írtam, hogy itt szerettem meg, akkor a másodikra egyenesen az igaz, hogy itt lett az egyik kedvenc játékosom a korábbi Spurs játékos. A hatvanadik percben Heinze passza után nem sokat teketóriázott: felnézett, és megeresztette a jobbost, hatalmas gólt lõve ezzel. Erre szokták mondani: mintha zsinóron húzták volna. úgy vágódott a védhetetlenül a jobb felsõbe! Doni már igazán mozdulni sem tudott csak szemmel tudta követni a labdát, majd amikor hátrafordult, fél térdre rogyott elkeseredettségében… Itt érkezett el az a momentum, hogy a kocsmában – bocsánat, vendéglátó helyiségben – lévõ tömeg elkezdett kifelé szálingózni, mivel pontosan 22:00 volt, és már hivatalosan zárt Pisti. Persze velünk azért kivételt tett! 6-0.
 

 
   A Roma bár szépségtapasznak sem érezhette, ennek ellenére de Rossi szépségdíjas, félfordulatos találattal enyhítette a már-már megalázó helyzetet. Nagyon jól fogalmazott Hajdú B. István, a mérkõzés kommentátora a gólról: - Szegény de Rossi, valószínûleg élete legszebb gólját lõtte, nagypapa korában mégsem errõl fog emlékezni rá... 6-1.
   A mérkõzés vége felé már mi is készülõdtük – én még csak lelkileg – a kedd esti fõiskolás buliba, és egyre inkább kerültek az asztalra a sörös üvegek helyett a feles poharak… Elõszeretettel fogyasztottunk a Chipiben, mert remek volt a közeg, olcsó is, ráadásul a C épületként is ismert hely mintegy csupán 20 és 30 méter közötti távolságra van a kollégiummal egybeépített fõiskolától. Volt, hogy vizsga elõtt és után is a Csipi volt az elsõ utunk: elõször nyugtatóként, másodszor meg bánatûzõként, vagy éppen örömködés céljából.
   A mérkõzés utolsó góljánál már két térden volt Doni... Evra fél évvel azelõtt érkezett a Manchester Unitedhez, még nem számított alapembernek a jó formában lévõ Gabi Heinze mellett. A mérkõzés ötvenkettedik percében állt be a francia az épp jobb oldali bekket játszó John ”Jolly Joker” O’Shea helyére, és a nyolcvanegyedik minutumban meg is szerezte elsõ BL találatát: a szintén csereként szerephez jutó Richardson körömpassza után egy nem túl jól eltalált bal lábas lövés vánszorgott be a jobb kapufa segítségével a gólvonalon túlra. Ez  tökéletesen szimbolizálta az egész estét: a Unitednek minden összejött ezen a mérkõzésen, még egy ilyen pocsékul eltalált lövésbõl is gól lett… Hazaérkezve egybõl letöltöttem és megnéztem még egyszer a mérkõzést. Mivel csak angolul tudtam beszerezni, így kénytelen voltam beérni angol kommentárral. A britek riportere a gól után csak ennyit mondott: a Manchester United a hetedik mennyországba jutott az Álmok Színházában! 7-1.
 

 
Nem kell mondanom, a mérkõzés végeztével az egyik legjobb estém kerekedett az egyébként sem rossz hangulatáról híres fõiskolás bulik közül. Nagyon nagy öröm volt bennem, életem egyik, ha nem a legnagyobb Manchester Uniteddel kapcsolatos élményét éltem át. Szerintem ezek után nem meglepetés, hogy egész este kiváltképpen büszkén viseltem az AIG feliratos Manchester United mezemet, és a minõségi karaoke közepette nem ritkán ejtettem el a kedvenc rigmusomat, ami nem más, mint: GLORY, GLORY MAN UNITED!!!