Kedves fórumozók, szurkolók, fiúk, lányok! Így, hogy már benne vagyunk a mérkõzések sûrûjében, rengeteg érzés, gondolat kering bennem szeretett klubunk kapcsán, amit nehezen tudok megfogalmazni, kiadni magamból, érzem, hogy ki akar törni, de nemlátja a fényt az alagút végén, ezért kezdtem el pötyögni, hogy valahogy dûlõre jussak magammal.

Nem szeretek elveszni a statisztikában, nem szeretem a közhelyeket, így azokat a gondolataimat szeretném megosztani, amik bennem, vagy talán egy másik átlag szurkolóban is megfogalmazódtak.
 
David Moyes biztos jó ember. Szimpatikus ember. Hosszú évek alatt stabil melót fogott meg magának az Everton kispadjával, de ami néhány hónapja elkezdõdött nála, az más...teljesen más. Olyan lehetõséget kapott, amire rengetegen vágyhattak, hogy a legnagyobb klubcsapatok egyikének vezetõedzõje legyen. És gondolom, ha már ide került, azon van, hogy megfeleljen az elvárásoknak. Pont ide akarok kilyukadni, az elvárásokra.
Sokan úgy tesznek, mintha most, hogy a klubunk, mondjuk úgy, tiszta lappal kezdett rengeteg év után, engedékenyebbek lehetnénk, lehetnének. Meg kell várni a menedzsernek, hogy belelendüljön, hogy elkapja a fonalat és erre idõt, valamint eredményeket kell beáldozni. Ezzel azonban nem teljesen értek egyet. Utálom ismételni magam, de mint írtam, a leghíresebb klubcsapat vagyunk a Földön, megannyi világsztárt felvonultattunk már történelmünk során, megannyi sikeres vizsgát tettünk küzdésbõl, akarásból, megannyi csodálatos gyõzelmet, dicsõséget szereztünk több, mint egy évszázad alatt. És ennek szerény személyem szerint nem szabad félbeszakadnia. Folytatnunk kell ott, ahol abbahagytunk. Nem dughatjuk homokba a fejünket, mintha nem lennék eredmény illetve gyõzelmi kényszer alatt. Mert ez a helyzet, akár tetszik, akár nem. Elvárják a szurkolók is, a szponzorok is, az ilyen-olyan fejesek is szerintem, hogy bizony, ez a Manchester United, tõlük rettegni kellene az ellennek, nekik ott a helyünk a különféle kupadöntõkben és nem érhetik be a vigaszdíjjal, a középszerrel.
Nem szeretnék most a játékosokra kitérni, csupán annyit jegyeznék meg, hogy szerintem ebben a csapatban több van, mint mondjuk egy bajnoki bronzérem...
 
Szurkolóként írom ezeket a sorokat, én magam így érzek, hogy egyszerûen elvárom a csapattól, a menedzsertõl, a stábtagoktól, hogy amit hosszú évek kemény munkája alatt más felépített - akár a 68as, akár a 99es, akár a 2008as BL gyõzelem, hogy csak a legnagyobb sikereket említsem - , azt ne hagyjuk semmibe veszni, ne hagyjuk, hogy eltemesse a múlt, ne hagyjuk, hogy halvány emlékek legyenek. Mert sokak szerint bekövetkezhet ez, most, hogy Sir Alex már nem rágózik idegesen az oldalvonalnál és honfitársa folytatja tovább élete munkásságát. Egy szó mint száz, én nem akarok ezzel a szöveggel világot megváltani, csak azt szeretném, ha belátnák, hogy igenis, teljesen jogosan várják el az emberek a maximumot és mindent tegyenek meg azért, hogy a Manchester Unitedhez méltó eredmények, sikerek lássanak napvilágot újra és újra, míg világ a világ.