Kis átigazolási értekezés

Az utóbbi idõben elég sokat gondolkodtam azon, kikkel lehetne megerõsíteni csapatunkat. Most már van egy elég szilárd elképzelésem a kérdésrõl, ezt szeretném megosztani veletek. Lehet, hogy egy-két nevet hiányoltok a listáról, ez természetesen elõfordulhat, hiszen csak olyan játékosokat választottam ki, akiket látok játszani.

 Kapus:
 
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a kapus poszton remekül állunk! De Gea nagyszerûen védett egész szezonban és én Lindegaardot is rendkívül tehetségesnek tartom. Kérdés, hogy meddig elégszik meg a második számú kapus poszttal. Két ifjú hálóõrünket, Amost és Johnstone-t kölcsönbe adnám.
 
Jobb hátvéd:
 
Itt már nem állunk ilyen jól. Egyetlen tényleges jobb hátvédünk Rafael, aki ebben a szezonban sérülésekkel és mentális problémákkal küzdött. Zavarodottsága többször a piros lap szélére sodorta. Jones és Smalling jól teljesít ezen a poszton is, de azért látszik, hogy nem ez az õ helyük!
 
Összességében, egy jobb bekkre szükségünk lesz.
 
Akit igazolnék: Stephan Lichtsteiner. A 30 éves svájci hátvéd jelenleg a Juventus futballistája, ott általában a középpálya szélén szokott szerepelni. Miért éppen õ? Gólerõs, pontos beadásokkal, sebességét beceneve (Forrest Gump) is jól mutatja. Egy kifogás merülhet fel vele szemben, a kora. Ami szerintem nem probléma! Ha 32 éves koráig nálunk játszana, tapasztalatával rengeteget segíthetne Rafaelnek, hogy õ válhasson a késõbbi állandó védõnkké! Kivásárlási ára 17.000.000 euró.
 
Középhátvéd:
 
Idén itt voltunk talán a leggyengébbek, úgyhogy elkélne ide az erõsítés. Vidic ugyebár elhagyja a klubbot. Ferdinand még maradna egy évet, bár õ jövõre már inkább kiegészítõ ember lesz. Úgyhogy a dolog oroszlánrészét Smalling, Jones és Evans kell, hogy ellássa. Ami egy kicsit kevés. Kellene igazolni egy tapasztalt középhátvédet, akinek a párja a fent említett háromból kerülne ki.
A probléma viszont, hogy sejtelmem sincs, kit lehetne ide igazolni. Egyszerûen nem látok klasszis védõket, akik alkalmasak lennének a pozícióra. Egyetlen kiszemeltem Thomas Vermaelen az Arsenalból, õt viszont nem hiszem, hogy elengedné Wenger. Bár állítólag érdeklõdnek Smalling iránt, én a két játékos cseréjében (plusz pénzt ráteszünk) benne lennék.
 
Bal hátvéd:
 
Itt ugyebár van egy Evránk, aki évek óta stabil alapember, viszont öregedik, és egy újonc Büttnerünk, akirõl nem tudjuk, mire képes. Mivel Evra nemsokára elhagyja a csapatot, ide kell egy igazolás. Aki szerintem Luke Shaw lenne. A 18 éves játékos végigjátszotta a szezont a Southamptonban, tehát van munkabírása. Ha megvennénk, õt vagy Büttnert még kölcsön adnám egy évre, majd miután Evra elmegy, ketten átvennék a helyét. Kivásárlási ára 13.000.000.
 
Középsõ középpályások:
 
A mostani keretünkbõl egy embert adnék el, õ Cleverley. Lassan bebizonyította nekem, hogy a képességei ide nem elegek. Valahol másutt talán nagyobb sikere lehetne. Illetve Andersontól is végleg megválnék. Ki jöhetne a helyükre? Három nagy név közül egyet kellene leigazolnunk, õk Claudio Marchisio, Arturo Vidal és Tony Kroos. Három támadó szellemû sztár. Sokat hozzátehetnének a középpályánkhoz. A Juventusos játékosok megszerzésébe akár Nanit is be lehetne vonni. Rajtuk kívül még egy játékost igazolnék le. A Real Madrid 22 éves védekezõ középpályását, Casemirot. 6.000.000 az ára, ennyiért egy jövõbeli ászt kapnánk. A Reálban csak padozik, nálunk több lehetõsége lenne. Illetve visszahívnám a csapathoz Nick Powellt. Kölcsön csapatainál csatárt játszik, viszont nálunk középpályásként is bizonyított már.
 
Szélsõk:
 
Itt elõször is szükség van egy kis takarításra. Én Youngtól és Nanitól válnék meg. Nani ingadozó teljesítménye miatt mindig kérdés marad, Young pedig kisebb csapatban jobban teljesítene. Így két klasszikus szélsõnk maradna, Valencia és Januzaj. Melléjük elõször is megpróbálnám beépíteni a csapatba Zahát. Nem vagyok nagy rajongója, de olyan szinten, amin Young játszott talán õ is tud hozni. Ide egy nagy nevet kellene igazolni. Én a Marco Reus/Angel di María/Arda Turan hármas egyikét favorizálom, de persze rengeteg név merülhet még fel. A mentalitása miatt nekem a török szélsõ a legszimpatikusabb. Így négy szélsõvel, illetve Mata és Kagawa mellékszereplésével, nem lenne problémánk.
 
Irányító:
 
Ezen a poszton sem szenvedünk hiányt. Mata és Kagawa két fantasztikus játékos, úgyhogy én nem is igazolnék melléjük. Ettõl függetlenül van egy óriási tehetségünk, Jesse Lingard. Õt mindendképp a felnõtt keret tagjává tenném és minél többet játszatnám.
 
Támadó:
 
Itt sincsen probléma, ennek ellenére egy játékosra nagyon fûlik a fogam. Õ pedig Romelu Lukaku. Elképesztõen jó támadó, Drogba fiatal változata. Sajnos ahhoz, hogy a csapat tagja lehessen, egy, akár két csatárunknak el kellene mennie, de én talán ezt az áldozatot is meghoznám érte. De komoly szükség nincs rá.
 
Egyéb:
 
Ezen kívül megválnék pár játékostól, akiket szezonok óta csak kölcsön adunk. Õk Bébé, Macheda. 
 
Konklúzió:
 
Ha a jövõ évnek az alábbi csapattal vágnánk neki, szerintem minden kupa nagy esélyesei lennénk:
 
De Gea, Lindegaard, Lichtsteiner, Rafael, Smalling, Jones, Evans, Ferdinand, Evra, Büttner, Shaw, Valencia, Januzaj, Zaha, Turan, Carrick, Fletcher, Fellaini, Kroos, Casemiro, Powell, Kagawa, Mata, Lingard, Rooney, Welbeck, Chicharito, van Persie.
 
A négy kötelezõ igazoláson kívül (Casemiro nem kötelezõ), persze egy dologra van szükség a sikerhez: a játékosok hozzáállására. A Moyes-éra alatti mentalitással nem számít a játékosállomány, soha nem leszünk sikeresek. Ha a játékosaink olyan szellemiséggel fociznának, mint a Norwich ellen, nem lenne legyõzhetetlen akadály.
 

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!