Az elmúlt meccsek játékáról

Az elmúlt négy meccs kiábrándító eredménye és/vagy játéka miatt ismét felerõsödtek a van Gaalt, illetve a csapatot támadó hangok. Kritikáikban van igazság, a csapat több esetben valóban eredménytelenül és csúnyán játszott, én mégsem értek velük egyet. Blogomban azt próbálnám meg feltárni, szerintem miért mûködött olyan jól, és most miért nem mûködik jól a 4 - 1 - 4 - 1-es felállás.

Van Gaal sok formációt, taktikát kipróbált a szezon során, és végül a 4 - 1 - 4 - 1-es felállásnál állapodott meg. A csapat a legnagyobb eredményeit így érte el, most mégis akadozik a gépezet
Mik lehetnek ennek a fõ okai?

1. Carrick sérülése. A felállás kétségtelenül legfontosabb eleme az összeköttetés a védelem és a középpálya között. Ha megfigyeljük más európai topcsapatok játékát (például a Juventusét), náluk is van egy középpályás, akinek egy feladata van: támadásépítésnél visszalépni a védelembe, majd onnan felvinni a labdát a "támadó középpályásoknak". Carrick ezt a feladatot remekül ellátja, õ hozza meg az egyensúlyt a játékba. Az elsõdleges probléma az, hogy rajta kívül ezt senki nem tudja hozni a csapatból. Blind csak szûrõként teljesít, a támadásépítésban már nem jó, Herrera inkább a kapu elõterében vagy a védekezésben ügyes, a de a labda felhozatala nem az õ dolga, Rooney pedig tudjuk, hogy a támadósorba való. Így hát a játék elveszíti az élét: a védõk passzolgatnak hátul, nincs középpályás, aki elõrébb vigye a labdát. Ebbõl következik, hogy a védõk megindulnak elõre, vagy elõrevágják a labdát. Ez a legnagyobb probléma.

2. Fellaini pozíciója. A felállás korábbi sikere másik sorban annak volt köszönhetõ, hogy Fellaini szinte második csatárként játszott. Azzal, hogy bemozgott a védelembe, és folyamatosan magában hordozta a veszélyt, hogy felívelik neki a labdát, hátrébb húzta az ellenfél védekezését, így nagyobb hely jutott a középpályásoknak, akik jobban tudték szervezni a játékot. Viszont Carrick kiesésével a középpálya veszített a védekezés hatékonyságából, így hát õt is visszább vonta az edzõ. Ezzel a fent említett helyzet nem teljesül, a támadójáték foga kiesik. Ennek köszönhetõ, hogy a csatárainknak sem voltak jók az elmúlt meccseken: így rendre vissza kell lépniük a labdáért, és sokkal kisebb az esélye annak, hogy a sok védõ között megtalálják õket.

Ez a két fõ ok természetesen kiegészül kisebb problémákkal, például azzal, hogy sem a jobb, sem a balhátvédünk nem alkalmas eredményes támadójátékra, ám amíg ezeket ne mtudjuk orvosolni a csapat játéka ebben a felállásban nem lesz jobb.

Hogy lehet megoldani a problémát?
Ebben a szezonban már sehogy, Carrick ugyanis már nem tér vissza. Én hiszem, hogy mindent vissza lehet vezetni az õ kiesésére. Idén szenvedés lesz a hátralévõ két meccs is. Jövõre azonban itt lesz az esély ismét bizonyítani, és úgy gondolom a csapat mutatott olyan játékot, ami bizakodásra ad okot. Az utolsó gyõzelmi sorozatunk meccsei már-már a Ferguson érát idézték.
Ami Carrick kiesése mögött probléma pedig a következõ: nincs egyensúly a csapatban, bizonyos pozíciókra csak egy játékosunk van. Ha javulni akarunk, jövõre mindenképpen igazolni kell egy minõségi középpályást, aki Carricket pótolni tudja. Kellene vásárolni egy jobbhátvédet is, olyat, aki eredményesebben tud fellépni a támadásoknál. Viszont ha ezek a változások megtörténnek, szerintem a bajnoki címért küzdhetünk jövõre.

Van-e értelme ezek alapján van Gaal-t szidni? Szerintem nem. Az egyetlen tényleges hiba, amit elkövetett, az, hogy nyáron nem a megfelelõ játékosokat vásárolta meg. És most nem minõségre, hanem eloszlásra gondolok. A jelenlegi játékosállományból csak ideális körülmények között lehet jó eredményeket kihozni, és az ideális körülmények sajnos most nincsenek meg. Úgyhogy én azt üzenném mindenkinek, ne lássák ilyen sötéten a jelen helyzetet. Nem túl fényes, de ott van a fejlõdés és a jó játék mindezek mögött. 
Úgyhogy fel a fejjel, próbáljuk meg élvezni a hátralévõ meccseket, és ne rendüljön meg a bizalmunk!
És jó szórakozást a Chelsea - Liverpool-hoz!

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!