Irak vs Irán, Second City derby, Merseyside derby

Sorozatom második része és egyben az érdemi munka következik. Sajnos az elõre beígért Sunderland - Newcastlet nem adja a televízió, de beugrott, hogy válogatottak között is vannak erõs rivalizálások és az Ázsia-kupa jó okot szolgáltat rá, hogy egy ilyen ütközetet is bemutathassak.
 
Majd február elsõ epizódjában kérem ide a véleményeket, hogy megéri-e ezt a sorozatot csinálnom vagy csak magamat boldogítom vele. Ha csak pár embert is sikerült rávennem, hogy nézze meg az általam felajánlott meccseket valamelyikét, már megérte.

Irak vs Irán
Ázsia-kupa, január 11. 17:15-19:15, Eurosport 2
 
Az ázsiai régióban kutatva találtam rá erre a mérkõzésre. Túl sok magyarázatot viszont nem találtam, így saját magam logikáját kellett használnom.
Válogatottak esetén a két nép történelmi közös múltja sokkal hangsúlyosabb, mint a földrajzi közelség. Ezen a mérkõzésen is ez fog elõjönni. Alap szituáció: Irak és Irán közti határ egyben az arab és perzsa világ közti határvonalat is jelképezi, - mert ugye arab és perzsa nem ugyanaz, ha ez valakinek újdonság, akkor vésse az eszébe; nekem van egy afgán tanárom aki kioktatott minket errõl, mert nekünk sikerült a kettõt ugyanannak venni - emellett van egy bizonyos történelmi esemény, ami végleg rányomja a bélyegét a két ország kapcsolatára.
1979. Szaddam Husszein hatalomra jutott. Ezzel párhuzamosan Iránban pedig egy vallási forradalom volt, amelynek következtében Irán muszlim síita teokratikus állammá alakult. Ez Irak számára elég fenyegetõ, mert a lakosság túlnyomó többsége síita és a rajtuk uralkodó, Husszein-féle kormányzat pánarab ideológiát valló szunnitákból álltak. Szaddam Husszein 1980-ban hadat üzent és a háború 1988-ban ért véget, teljesen eldöntetlenül.
Ezeknek az információknak a tükrében, kíváncsian várom, hogy a pályán mit mûvelnek a játékosok.
 
A megnyert Ázsia-kupák szempontjából Irán áll jobban (3 diadalt számlálnak), de Irak a regnáló bajnok (nekik a 2007-es gyõzelem az elsõ címük); szemtõl szembeni mérleg tök ugyan ezeket a számokat adják ki. A legnagyobb verést Iran osztotta ki 1972. május 9-én (3-0).

 
Birmingham City - Aston Villa
Premier League, január 16. 12:55-14:45, Digisport
 
Egy klasszikus derbi, mármint abból az értelembõl, hogy két városi csapat, ahol az egyiknek nyomasztó a fölénye az ellenféllel szemben, kupákat és meccseket tekintve is.
Aston Villa a nagyobb és a sokkal sikeresebb klub. 7-7 bajnoki cím és FA-kupa, 5 Ligakupa és 1 dicséretes BEK diadal. A másik oldalon összesen 1 Ligakupa jött össze, de az legalább pont az Aston Villa ellen 1963-ban.
Szemtõl szemben: 51 Aston Villa siker, 37 Birmingham City gyõzelem és 29 alkalommal született döntetlen. A bajnokságra leszûkítve: 42 Aston Villa, 32 Birmingham City diadal, illetve 26 döntetlen született eddig.



Liverpool - Everton
Premier League, január 16. 14:45-16:50, Digisport
 
Egy rendkívül üde színfoltja ez a párharc a futball világának. Ugyanis ez lenne az egyik legbarátságosabb derbi, oly annyira, hogy az 1984-es Ligakupa döntõn a szurkolók egymás között elvegyülve éltették a régiót, ahol a két csapat székhelye van és közben oltották a manchesteri csapatokat (hogy rohadnának meg). A barátság a családon és a baráti körökben való megosztottság miatt is jelen van. Érdekesség továbbá, hogy az Evertonak köszönheti a 'pool a létezését, egy csapaton belüli vita miatt.
 
Trófeák alapján nem újdonság, hogy a Liverpool áll jobban, de nem annyira hangsúlyosan, mint Birminghamben. Liverpool: 18 bajnoki cím, 7-7 FA-kupa és Ligakupa, 15 Community Shield, 5 BEK/BL, 3 UEFA-kupa, 3 UEFA-szuperkupa. Everton: 9 bajnoki cím, 5 FA-kupa, 9 Community Shield, 1 KEK
 
Egymással igen sokszor, 212 alkalommal ütköztek meg. 83 Liverpool, 66 Everton siker, valamint 63 döntetlen. Tipp Mix-huszároknak nem ajánlom ezt a mérkõzést, mert mind a két csapat pont elég pocsékül teljesít ahhoz, hogy egymás legyõzésében lássanak némi örömöt. A legutóbbi meccset egyébként az Everton nyerte 2-0-ra.

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!