Ez a mottója a FourFourTwo.hu futballhírekkel foglalkozó oldalának. Elképzeltem, hogy egy vagy több Manchester United mérkõzésen mondja ezt a kommentátor a csapat teljesítményére. Ahogy passzolnak, ahogy megértik egymást, ahogy szórakoznak az ellenféllel. Ó, ez nem lehet igaz emberek, milyen kár, hogy csak álom, mert ha egyszer félébredek, biztos, hogy nem ezt látom. Sajnos.

Pár hete valamelyik szurkolótársam írt egy remek cikket. Nem tudom pontosan a címét (itt kérnék elnézést tõle), de a nyavalygóknak írta. És én egyet is értettem vele. Nem mindenben, de egy fantasztikus iromány volt, amit érdemes elolvasni minden MU szurkolónak.
De amit mostanába mûvel a csapat, arra nehezen találok szavakat, magyarázatot meg pláne. Már sorozatban ez az 5. meccs, ahol úgy álltam fel a mérkõzés végén, hogy alig hittem a szememnek. A szezonban az ilyen meccek száma már kb 10 és 15 között van, de hogy sorozatban 5 meccs??? Eszméletlen. Aki elõször nézett életében futballmérkõzést, és eme 5 mérkõzés közül választott volna egyet, szerintem elment volna a kedve is a sportágtól. Nem látta benne a szépséget. Ó, hogyan is láthatta volna. Hisz nem volt ebben semmi szép.
 
Nyolc meccs erejéig kell visszamenni, hogy kettõnél több gólt lássunk az imádott csapatunktól. Siralmas. Egyszerûen senkiben sem látom azt a tûzet, a vágyat, a motivációt a gyõzelem iránt. Úgy játszuk végig a meccseket, hogy 4-5 (talán még sokat is mondtam) helyzet/helyzetecskénk van. Még ha valamelyik meccset jól is kezdjük, a berúgott gól után azonnal totális leállás lesz úrrá a csapaton. Értelmetlen. Megmagyarázhatatlan. Alibipasszok, elõre teljes impotencia kezdõdik, totyogás és Edwin a legfoglalkoztatottabb játékos a pályán. Aztán, ha megérdemelten bekapjuk az egyenlítõ találatot, azonnal pánik tör ki, futás az eredmény után, kapkodás, siettség, elrontott passzok. Ilyenkor nagyon tudunk támadni. De kérdem én, miért nem lehet ezt addig csinálni, míg a relatív biztos vezetést meg nem szerezzük: minimum 2 gól, de a 3 az ideális. Onnan már tényleg nehezen lehet felkapaszkodni. Kivétel ez alól ugye, csak a Manchester United :)
 
Miért kell minden egyes rúgott gól után leállni? Ha még késõbb megint újra megszerezzük a vezetést, ugyanabba a hibába essünk. Ismét leállás, ismét totyogás. Mintha nem tanultunk volna az elõzõ esetekbõl. És abból, bizony rengeteg van. A mérkõzések élvezhetetlenek, és nem az ellenfél miatt, hanem miattunk. Megöljük az egész mérkõzést, mivel mi nem akarunk, az ellenfél meg nem tud támadni (nem minden esetben). Én elhiszem és tudom, hogy ez nem a Primera Division, ahol mindenkit 5-6 góllal küld haza a Barca. Ezt nem is várom el. De miért nem lehet tisztességteljesen, odaadóan, gólra törõen játszani? Legalább, ha nem is rúgunk több gólt egynél, de minimum küzdeni kell, hogy megszerezzem a másodikat. Mert van olyan, hogy nem jön az a második gól. De legalább megpróbálom. Nem pedig ráülni az eredményre. Ez a kiscsapatok taktikája, nem pedig a nagy és méltó Manchester United-é.
Annyira várom hétrõl-hétre a mérkõzéseket, hogy talán MOST. Most jó lesz. Most úgy játszunk, ahogy kell. Most úgy küzdünk, ahogy kell. De mindig csalódnom kell. Nem ritka, hogy fejfájást kapok a csapat játékától. Annyira akarom látni a támadófocit, hogy amikor hátrapasszolják a labdát olyan szituációkban, amikor sokkal jobb lehetõsége is van egy játékosnak, egyszerûen ideges leszek. Sajnos, én ilyen régimódi vagyok. Nekem nem elég az, hogy rúgunk egy gólt, és megállunk. Legalább hajtsák végig a meccset. Mert a foci nem csak a pénzrõl szól. Szórakoztatás is. És mi, szurkolók megérdemeljük, hogy azt lássuk, hogy mindenki a végsõkig küzd.
 
Félre ne értsetek, nagyon örülök, hogy a csapat ilyen elõkelõ helyen van, veretlen, de nekem nem elég. Ahogy Ákos énekli: ...maga a játék az igazi ajándék.
Mert attól, hogy a Manchester United a kedvenc csapatunk, nem kell elfogultnak lenni, és nemcsak a jót, hanem a rosszat is észre kell venni. DE mégegyszer mondom, nem is annyira a rossz futball, hanem a méltatlan hozzáállás, és a lélek, a szív hiánya a bántó számomra. Mert van úgy, hogy rosszul játszunk, még szép, de hogy ilyen motiválatlanul, na az már teljesen más, és irányítható.
Az egész csapatot úgy tudom jellemezni, mint Nani-t. Az eredményességre nem lehet panasz, de maga a játék a totális antifutball. Mert, Uraim, ez NEM futball.