Szinte már szerzõdésbe foglalt 1 pont

Idegenben játszottunk, idei teljesítményünket figyelembe véve nem meglep döntetlen született. Veretlenségünk folytatódik, vezetjük a táblázatot, az egyik érem (bajnokság) esélyes otthonában nem kaptunk ki ráadásul a végére tíz emberrel játszva, nem egy rossz eredmény ez!  

Azonban a mutatott játékunk siralmas volt, ezen kár bármit is szépíteni, de ezt külön nem részletezném, Ferguson úgy tûnik az egy pontért ment Londonba, nem a háromért.
Osztályzatok:
 
Van der Sar: vissztért a kapuba, kiváló teljesítménnyel. Talán igazán ngy bravúrt nem kellett bemutatnia, amikor védett, mindig ott volt, ahova a labda ment. Bár azért ez sem a véletlen mûve. Beadásokat rendre remekül hatástalanította, nagyon jó teljesítmény volt tõle. 7,5
 
Rafael: sokak szemében a meccs embere, mondván milyen jól kikapcsolta Balet és milyen jó elõretörései voltak. Én ezt nem értem. Valóban volt 2-3 olyan védõk közti betörése, ami ígéretesnek mondható, de egyikbõl sem lett helyzetünk, tehát mégsem voltak olyan jók. Ráadásul ilyenkor elöl ragadt és másnak kellett védekeznie helyette. Egy alkalommal például Rooneynak, aki mellett is úgy ment el Bale, mintha bója lenne. Hogy Balet megfogta Rafael, ezt sem mondanám. A walesi ezen a meccsen nem egyszer csapta be úgy, hogy a kis brazil csak a hátát nézte. Ellenben néha sikerült is szerelnie, de összességében azt a párharcot Bale simán nyerte szerintem. Látva a tegnapi meccs felhozatalt, biztos voltam benne, hogy lesz kiállítás. Sunderland-Newcastle, Pool-Everton, Mike Dean vezette Spurs-United szinte garancia a piros lapra. Egyik titkos "favoritom" a kiállításra sajnos pont õ volt. Be is jött. Azt hittem, kinõtte már ezt, de tévedtem. Ugyanolyan rossz helyezkedések voltak nála, mint amik jellemezték tavaly, ráadásul ahogy talán Nitro írta több hozzászólásában, bizony az elsõ félidõben ha kiállítják, akkor sem kellett volna meglepõdnünk. Nem így lett, 74 percig bírta, de teljesen jogosan mehetett zuhanyozni idõ elõtt. 6,5-2=4,5
 
Rio: elsõ húsz percben Crouch úgy fejelte le, ahogy csak akarta. Nem volt véletlen, hogy Fergie Smallingot elküldte 10 perc után melegíteni. Aztán összeszedte magát és többé-kevésbé hibátlanul le is hozta a dolgát. Bár sok esetben Vidic melózott helyette is. 6,5
 
Vidic: egyértelmûen a csapat legjobbja volt szerintem. Amit védekezésben mûvelt, az elképesztõ volt. Egyszer elõzte meg õt Van der Vaart, amibõl helyzet lett, de azt is megúszta. (Ráadásul az Rio embere lett volna a rövidnél.) Mindenhol ott volt, hatalmasat küzdött, megszámlálhatatlan, mennyiszer fejelte le Crouchot, brutálisan nagyot játszott. 8,5
 
Evra: Rafael tanulhatna tõle. Evra is sárga lappal játszotta végig a meccs nagy részét, mégis össze tudta szedni magát, hogy ne állítsák ki. Lennon nem egyszer verte meg 1v1-ben, fõleg a mérkõzés elején, de idõvel sikerült megemberelnie magát és ha segítséggel is, de a bal oldali védelmet viszonylag stabilizálni tudta. 6
 
Nani: mérni akartam az idõt, mennyi ideig cipeli a labdát, de nem igazán volt rá lehetõségem. Egyzser sikerült ezt megtenni, azon kívül szinte játékban sem volt. Támadáshoz semmit nem tudott tenni, védekezésben sokkal inkább kellett volna segíteni Rafaelnek. Bizony nagyon hiányzik egy Valencia, aki folyamatosan rohangált volna fel-alá a szélen támadásban és védekezésben. Az azért feltûnt, hogy ha nagy ritkán nála volt a labda, most volt, hogy hamar szabadult tõle. Ez már javulás. 5
 
Fletcher: szinte szó szerint végigaludta a meccset. A szünetben Ferguson ordibálására kicsit megébredt, a második félidõben csupán félálomban volt, de talán a leggyengébb idei teljesítményét mutatta. Elõre semmit nem tudott csinálni, labdákat nem tudott szerezni, Modricot nem igazán tudta megfogni. A meccs végén azért a jobb védõ poszton már felébredt és akkor már Bale nem tudott úgy ficánkolni, mint tette Rafael ellen. 5,5
 
Carrick: Darrennel karöltve aludta végig az elsõ félidõt. A másodikra felébredt és sokat javult a középpályás védekezésünk, de neki sem ez volt élete meccse. 5,5
 
Giggs: 600 bajnoki, le a kalappal. De hogy nem erre a teljesítményre lennék büszke a 600-ból, az biztos. A középpályán benne volt a legtöbb kreativitás elõre, viszont õ meg rengetegszer rosszul passzolt utolsó pillanatban. 6
 
Berbatov: na neki sem ez volt élete meccse, az tuti. 2-3 alkalommal tudott csak összejátszani Rooneyval, amibõl helyzetünk lett volna, de végül nem lett komoly helyzet. Voltak jó pillanatai, de összességében a középpálya gyengélkedése a fõ ok, amiért az utóbbi idõben képtelenek vagyunk gólokat lõni. Berbatovot még csak helyzetbe sem tudták hozni egyszer sem. A labdatartásai sem jöttek nagyon be, összességében eltûnt a védõk között. De ahogy egyesek teszik, én semmiképp nem õt venném elõ ezen a meccsen, mint ludas! 5,5
 
Rooney: soha nem fogom megérteni, miért kell kivételezni vele. Nem megy? Rendben, akkor játszon már elöl helyette, amíg edzéseken nem mutat fejlõdést. Owen is bevethetõ, Hernandez is bevethetõ. Hogy Wayne hajt? Oké, és akkor mi van? Ha más játszik helyette, akkor mást játszik a csapat. Nem mellesleg a nagy hajtásból sem igazán láttam sokat tegnap. Háromszor kapott jó labdát a társaktól, amit kapura lõtt, abból egy volt olyan, amire azt mondom, hogy Gomesnek komoly feladat volt. A többi a kapus ölébe ment. Kapu elõtt olyan gyenge, amilyen erõs volt az elõzõ szezon elsõ felében. Nagyon nincs formában, de kedve sem sok van az utóbbi idõben. Taktikai okokból kikerült a meccs végére a középpálya jobb szélére, ahol aztán pláne eltûnt. 5,5
 
Anderson: kicsit felpörgött vele a középpályánk, volt 1-2 jó megindulása a Spurs védelemre,  amibõl jó passzal akár helyzet is lehetett volna, de végül nem sikerült összehozni helyzetet. 5,5
 
Hernandez: kevés ideje volt, alig ért labdába. Egyszer remekül szerelte Lennont a saját tizenhatosunkon belül, egyszer meg hatalmas helyzetbe hozta Van der Vaartot. 5
 
Azt hiszem Ferguson ezért az egy pontért ment Londonba. A meccs elõtt azt írtam, a döntetlennel elégedett leszek, bárhogy is alakul a meccs, ez így is lett. Fontos pont ez nem vitás.
Sokan hajlamosak elfelejteni, hogy ez a Premier League, nem a Serie A vagy a spanyol bajnokság. Itt a tök utolsó is elverheti simán az elsõt idegenben is. Ráadásul a Spurs az egyik legerõsebb csapat idén. Ha nem lenne Bajnokok Ligája nekik is, biztos vagyok benne, hogy minimum 5 ponttal többet szereztek volna eddig.
 
Jön hat bajnoki a Chelsea meccsig, amiket jó lenne behõzni, de minimum 14 pontot szerezni belõlük.

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!