Amióta 2005-ben Malcolm Glazer személyében amerikai kézre került a Manchester United folyamatosan lehetett olvasni olyan csoportokról akik ezt csípõbõl elutasították. Így született az FC United of Manchester is, azon szurkolók összefogása révén, akik bojkottot hirdettek Glazerékkel szemben. Öt év telt el azóta és az indulatok azóta sem csillapodtak.

 
Jelen pillanatban újra aktuálissá vált a téma: Kié legyen a United? A Spurs elleni bajnoki elõtt újabb tüntetésekre került sor és újra elõkerült a Red Knights nevû szurkolói(egyben mondhatjuk lassan, hogy befektetõi) csoport. Egyes vélemények szerint a klubnak „újra” a szurkolók kezébe kell kerülnie és Glazeréknek mennie kell. Sokan a spanyol mintát szajkózzák, ami közel sem olyan mint amilyennek gondolják. Maga Sepp Blatter sincs képben a dolgokkal csak hogy érzékeltessem mennyire más a valóság.
 
Kezdjük elõször azzal mi is tulajdonképpen a valós probléma. Magam részérõl úgy látom nem az, hogy egy klub magánkézbe kerül, hiszen látjuk, hogy Roman Abramovics a kezdeti nagy bevásárlások óta tudatos csapatépítés híve lett, egyre több fiatal kerül a Kékek keretébe és hol vannak már azok a nagy összegek amiket anno elköltött? Nyilván ennek a válság is lehet az oka, de szerintem a válasz nem ebben keresendõ. A Chelsea 2-3 év alatt egy jó edzõvel és jó játékosokkal top csapat lett, csak a BL gyõzelem hiányzik a teljességhez. Ehhez megvan az alap, tulajdonképpen azóta inkább racionalizálják a keretüket és nem a sztárok összevásárlásán van a hangsúly. A Manchester City jelenleg abban a fázisban van, mint a kezdeti Chelsea. Jelenleg próbálnak minél több kitûnõ labdarúgót megszerezni, de biztos vagyok benne, hogy ennek a folyamatnak amint jönnek az eredmények(vagy éppenséggel pont elmaradnak) ott is vége lesz és a józan ész talaján maradva fognak tevékenykedni az átigazolási piacon.
 
 

 
 
Mi a különbség Abramovics, Glazer és Manszur sejk között? A pénz. Míg a két rivális tulaj saját vagyonából építi csapatát, addig a mi Malcolmunk és családja több hitelbõl. Így sikerült hozzájutni a klubhoz is. Összességében 717 millió fontot terhelték már a Unitedra, ami horribilis összeg és hiába nagyok a klub bevételi forrásai, a hitelek miatt a kiadási oldal is nagyon magas. A számokkal nem szeretnék most részletesebben foglalkozni, az hogy nagy a baj, azt mindenki tudja ,érzi már. Inkább arról érdemes beszélni milyen kézbe kerüljön a klub.
 
A zöld és arany mozgalom szépen fejlõdik, úgy gondolom idõvel ezt a tulajdonosoknak is mérlegelnie kell, hiszen látjuk hová vezetett Liverpoolban a szintén amerikai tulajok omnipotens hozzáállása. A népakarat végül legyõzte õket. De képes lehet-e a mai világban egy Premier League klubot a szurkolók szövetsége irányítani?
 
 

 
 
Az igaz, hogy kezdetben a futballklubokat a szurkolók alapították és irányították. Munkahelyeken, templomokban, munkásklubokban, ilyenre példa a Newton Heath is. Ezekben az idõkben még a 19. században azonban a játék öröme és a testmozgás miatt fociztak amatõr státuszban. 1888 óta beszélhetünk tulajdonképpen részvénytársaságakról, általában helyi gazdagok kezébe kerültek, akik elismerését cserébe irányították a klubokat, 1992-tõl a PL elõretörésétõl kezdtek el elõször gyarapodni a futballból. Az elsõ példa arra, hogy valahol megpróbáltak visszatérni a gyökerekhez, az Northampton Town csapatánál történt még 1994-ben. Brian Lomax, aki 7 évig volt a klub elnöke egy „trösztön” keresztül képzelte el a klubot, mint közös tulajdont, a szurkolók részvényeket vásárolhattak és ezzel résztulajdonosok lehettek.
 
A példa szép és jó, de lássuk mi maradt azóta. 2000 óta a kormány is támogatta ezt a felállást, meg is valósultak ezek a trösztök, fõleg olyan csapatok tudtak a szurkolók kezére kerülni, ahol anyagi jellegû problémák voltak.
Igen ám, de a legtöbb klub azóta újra magánkézre került, ebbõl is látható, hogy hosszabb távon a piaci viszonyok között mûködtetni egy klubot nehéz. A liga csapatai közül egyedül az Exeter van a szurkolói szövetség kezében, a ligán kívüliek közül pedig a már említett FC United of Manchester és az AFC Wimbledon. Az FC United ugye más tészta, a Wimbledon gyakorlatilag megszûnt(illetve 2004 óta Milton Keynes Dons néven létezik), tehát az AFC gyakorlatilag a szurkolók szerinti igazi Wimbledon( nyolcadik vonalban szerénykedik). Az Exeter pedig cikkem írásakor a League One 14. helyén tanyázott.
 
A Manchester United esetében beszéljünk a Red Knights-ról, õk azok a tehetõs szurkolók akik megvennék a klubot. Rejtély ugye hogy pontosan mennyien vannak és milyen összegekkel tudnának segíteni. Elképzeléseik szerint 40-50 gazdag ember kellene a klub mûködtetéséhez. Igen ám, de egy csapatot nem 2 fillér mûködtetni. Volt már rá példa Angliában, hogy egy csapat a szurkolók kezére került teljes mértékben.
 
2008-ban az Ebbsfleet Unitedet egy internetes honlap vette meg. 27 ezer regisztrált tagon keresztül képzelték el az irányítást. 35 font volt a támogatási összeg és mindenki egyenlõ részben volt tulajdonos. A szakmai kérdésekben a játékosok és az edzõ döntöttek. Igen ám, de a kezdeti nagy lelkesedés gyorsan véget ért, szûk 1 év alatt mindössze 800-ra esett vissza a támogatók száma. Mivel ez az alapszabályban rögzített minimum alatt volt, így a kezdeményezés meghalt. Rájöttek a szurkolók is, hogy ez nem valami könnyed vicces dolog, hanem nagyon kemény munka. Nagy kérdés, hogy lenne képes 40 ember irányítani egy ekkora klubot, felmerülnek kérdések, mi történik ha a legtehetõsebbek esetleg kiszállnak?
 
 

 
 
Ha ez alaptalan félelem is lenne, egy dolgot látni kell. Jómagam politikatudományt hallgatok, és noha az emberek mint a tûztõl, úgy félnek tõle, látni kell, hogy az élet alapvetõen minden területén érdekcsoportok harca zajlik. Egy csapat öltözõjében ugyanúgy, ahogy egy tulajdonosi körön belül. Mit hozna az ha 40 tulaj lenne? Véleményem szerint fejetlenséget. Egyrészt attól, hogy 40 tulaj lesz, nem biztos hogy gazdagabb lenne a klub mint egy Chelsea vagy City, de az sem biztos, hogy sokkal jobban járna, mint ahogy most áll. Másrészt ugyan hivatalosan demokrácia lenne, de tulajdonképpen ki-ki saját érdekei szerint szövetkezne a másikkal bizonyos kérdésekben.
 
Erre legjobb példa pontosan a Fanatics fórumozói között is emlegetett spanyol módszer, ahol a szurkolók a közvélekedéssel ellentétben nincsenek jobb helyzetben.
 
A spanyol klubokat a 90-es évek elején cégekké alakulásra kötelezték, hogy a felhalmozódott adósságukkal valamit kezdeni tudjanak. Négy kivétel volt, a Barcelona, Real Madrid, Athletic Bilbao és az Osasuna különbözõ okok miatt.
 
Mi valósult meg a demokráciából? A megválasztott elnökök, ahogy pozícióba kerültek egyre jobban kezdték költeni a pénzt és óriási adósság halmozódott fel. A Primera Division összesen 3.5 milliárd eurós adósságállománnyal bír... Kik erre a jó példák? Valencia, Depertivo, emlékezhetünk ezek a csapatok bajnokok is voltak nem olyan nagyon régen. A Depor ettõl fényévekre került, a Valencia pedig ugyan még idén a BL-ben szerepel, de nyáron meg kellett válnia két legnagyobb sztárjától, David Villától és David Silvától financiális okok miatt. Ott a Mallorca is, amelyet kizártak az Európa Ligából.
 
Nézzük hogy megy ez a „kivételezett” nagyoknál. Tévhit, hogy itt a szurkolók tényleg komolyan beleszólhatnak a klub életébe. A Real és a Barca összesen 1 milliárd eurós adóssággal bír. És hogy milyen a klubon belüli demokrácia? Semmivel sem jobb mint amilyenek a politikai harcok.
 
Néhány példa. Fasisztázás, poloskás lehallgatás, megfigyelés... rendszeresen elõforduló módszerek a hatalmi harcok során. Ez a Barcelona.
Nézzük a Realt. Florentino Perez két legnagyobb támogatója Lorenzo Sanz ellen korrupciós vádak jöttek fel, míg a korábbi elnök Ramón Calderón szavazatvásárlás miatt került margóra. Bárki indulhat a posztért? Nem. Ehhez 60 millió eurós foglalás szükségeltetik. Ez sem éppen demokratikus és nem is nevezhetõ igazi szûrõnek, hiszen 60 millió eurós foglalót is lehet hitelbõl finanszírozni.
 
Magam részérõl a spanyol modellt nem tartom üdvözítõnek. A Barca esetében a sikerek az átgondolt szakmai döntéseknek és a tudatos utánpótlás nevelésnek voltak köszönhetõek, a Madrid pedig hiába vásárolt óriási pénzekért nem jöttek az eredmények. A lényeg mindenesetre az, a szurkoló a vélekedéssel ellentétben itt is nagyon messze áll attól, hogy komoly részese legyen a klubnak.
 
Teljesen más a harmadik esetben a helyzet. Németországban az „50+1” rendszere él, ami történelmi okokra vezethetõ vissza. A lényeg az, hogy a német klubok tulajdonképpen nem mások mint nonprofit szervezetek, amelyek közül sok még a 19. század közepén alakult. Ezekben a szervezetekben kezdték el ûzni a futballt is és ezzel magyarázható, hogy a német futball sokáig amatõr majd fél profi státuszban élt. Egészen 1998-ig kellett várni, hogy engedélyezzék a gazdasági társaság formáját a német csapatoknak, olyan megkötéssel, hogy a részvények 50+1%-a az anyaklub birtokában kell legyen. Ez sok esetben úgy néz ki, hogy létezik az anyaklub és egy másik kft.. Két kivétel van, a Wolfsburg és a Leverkuson melyek ugye az autógyár és a vegyi cég kezében vannak.
 
Nézzük mi ezzel az igazi gond. Itt megvalósul ugyan a beleszólás lehetõsége és van is egy bizonyos kontroll a tulajdonosi kör fölött, hiszen egy ember nem lehet többségi tulajdonos. Pontosan ez a gond ha lehet így mondani, hiszen a német kluboknál így sosem lesznek olyan tõkeerõs befektetõk, mint az angol csapatoknál. Igaz, ez a németeknek megfelel, láthatjuk, hogy tavaly a Bayern München mégis majdnem triplázott és a vezetõk többsége sem szorgalmazza a rendszer megváltoztatását. A szurkolók még annyira sem, igaz azért azt lássuk be, folyamatosan magas szinten szerepelni még a Bayernnek sem sikerül. Elég ha az idei évet vesszük.
 
Összefoglalásként valamilyen értékelés kellene, melyik rendszer a jobb, melyik lenne nekünk Vörös Ördögöknek a legjobb?
 
Igazán jó válasz nincsen. Arra ez az írás szerintem tökéletes, hogy lássuk hibázhat mindenki és vezethet egy klubot rosszul. Akár egy tulajról, akár egy szurkolói szövetségrõl beszélünk. Itt a Real és a Barca esete, vagy a kisebb angol klubok irányítása. Németországban sem fenékig tejfel az élet, hiszen sok esetben egy-egy jobb év után egy csapatot teljesen szétszednek anyagi hátrányai miatt. Több korábbi bajnok is messze van régi önmagától, pedig a Werder Bremen vagy a Stuttgart szurkolói nem olyan régen ünnepeltek bajnoki címet. Jó példa a Bayern is, amely ugyan tavaly eljutott a BL döntõjéig és otthon duplázott, de idén is gyengélkedik, a nemzetközi szinten pedig legtöbbször elvérez az elsõ komoly rivális ellen.
 
Ha szubjektív véleményemet kell leírnom egyértelmûen az angol rendszer híve vagyok. A Chelsea, a City nagyon jól megvan jelenlegi tulajaival. Nekünk sem lenne ennyi problémánk, ha egy hagyományokat tisztelõ pénzember állna a csapat élén, aki fölösleges milliárdjait a csapatba forgatja. Ott a Spurs esete is vagy az Aston Villáé, ezek a csapatok is sokat fejlõdtek az utóbbi években.
 
Glazeréknek persze mennie kell. Valós pénzük nincsen, nem tisztelik a szurkolókat sem és nincs is közük ehhez a sportághoz. Új befektetõ után kell nézni, egy olyan ember kell a posztra aki lehetõleg átérzi ennek a klubnak a hagyományait és képes megfelelni a szurkolók igényeinek anyagi és emberi szempontból is. A Red Knights esetében én nem egy csoportban gondolkodnék, hanem elkezdeném keresni ezt az embert, majd ha megtaláltam minden támogatást megadnék neki azért, hogy megszerezze a klubot. Értem ezalatt a szurkolók közötti elfogadtatást. Ez lehet az üdvözítõ út a Manchester United számára, nem egy többszereplõs új rendszer, amely meglehetõsen bizonytalan és instabil lenne.