Cleverley készen áll a Real-meccsre
Tom Cleverley arra törekszik, hogy csapatával negyedik egymást követõ felkészülési meccsüket is megnyerjék szombaton, amikor a Michigan Stadiumban elképesztõ tömeg elõtt pályára lépnek majd szombaton.
A Manchester United középpályása reméli, történelmet írnak majd és ennek õ részese is lesz, ugyanis könnyen elõfordulhat, hogy a BL-gyõztessel lejátszandó találkozóra annyian látogatnak majd ki, amennyien az Egyesült Államokban még soha.
A Vörös Ördögök nagyon jó helyzetben vannak ahhoz, hogy bejussanak az International Champions Cup döntõjébe, ehhez már egy döntetlen is elegendõ lenne a Real Madrid ellen, amivel biztosan megelõznék az AS Romát és az Intert. De ha a Real - melyben akár az egykori manchesteri, Cristiano Ronaldo is pályára léphet - nyerne, még akkor is továbbléphet Louis van Gaal csapata, ha a két olasz klub döntetlent játszik egymással.
"Nagyon meg akarjuk nyerni ezt a sorozatot és azt szeretnénk, ha jól kezdõdjön a menedzser számára minden" - magyarázta Tom. "Építeni akarjuk az önbizalmunkat és ez sikerül is akkor, ha olyan topcsapatokat gyõzünk le, mint a Róma és az Inter. Reméljük, hogy a Real Madrid ellen ugyanezt meg tudjuk tenni."
"Jó dolog, hogy rekordszámú közönség jöhet össze és remek látni, hogyan nõ a labdarúgás itt, mint sport. Legutóbb, amikor a FedEx Fielden szerepeltünk, több, mint 80 ezer szurkoló volt kint a Barcelona ellen. Szombaton ez megdõl, amit nagyon várok. Remélem, játszhatom is valamennyit."
"Mindannyian éreztük, hogy jobban is szerepelhettünk volna a Róma ellen, de a feltételek nem voltak könnyûek. Úgy vélem, az Inter ellen elõreléptünk ismét és folyamatosan szokjuk a rendszert. Egyre fittebbek, erõsebbek vagyunk, egyre magabiztosabbá válunk és jó, hogy a lehetséges hat pontból ötöt megszereztünk."
Miután Washingtonban gólnélküli döntetlennel zárult a United és az Inter csatája, büntetõrúgások következtek, ami után az angol csapat nyer. A 24 éves középpályás is hozzájárult a sikerhez, saját tizenegyesét biztosan értékesítve.
"Örülünk, mert egyre több perc van a lábunkban és egy újabb gyõzelmet arattunk. Két nagyon szervezett csapat volt a pályán, nehezen tudtuk feltörni a másikat, de úgy gondolom, eleget tettünk a második játékrészben a gyõzelemhez. Megérdemeltük és remek, hogy egyre több pontunk van."
"Gyakoroltuk edzéseken a tizenegyeseket, ami kifizetõdött, hiszen öt biztos és nyugodtan kivitelezett tizenegyest lõttünk, míg David de Gea közel volt ahhoz, hogy párat kifogjon, szóval elégedettek vagyunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |