Paul Scholes

Scholes: Deschamps úgy sírt, mint egy óriás bébi
Scholes: Deschamps úgy sírt, mint egy óriás bébi

Paul szerint a francia játékos színházi alakításának köszönhetően kapta meg azt a sárga lapot, ami miatt ki kellett hagynia az 1999-es BL-döntőt.

Scholes: 5-6 BL-trófeát is nyerhettünk volna
Scholes: 5-6 BL-trófeát is nyerhettünk volna

A Vörös Ördögök egykori középpályása szerint balszerencsések voltak a nemzetközi színteret illetően.

Rashford: Egy álom lett volna Scholes mellett játszani
Rashford: Egy álom lett volna Scholes mellett játszani

A Manchester United támadója elmondta, hogy "egy álom lett volna" Paul Scholes mellett játszani az Old Traffordon.

Scholes: Fernandes különleges tehetségnek tűnik
Scholes: Fernandes különleges tehetségnek tűnik

A Manchester United legendája, Paul Scholes nem gyakran ragadtatja el magát, de még őt is izgalomba hozta az, amit a januári átigazolás Bruno Fernandes a csapat keretébe hozott.

Scholes a tapasztalt játékosokat kritizálja
Scholes a tapasztalt játékosokat kritizálja

Paul Scholes a hétvégi, Southampton elleni bajnoki után három idősebb játékos teljesítményével is különösen elégedetlen volt.

Scholes fogadási szabálysértése miatt vizsgálódik az FA
Scholes fogadási szabálysértése miatt vizsgálódik az FA

A hírek szerint a Manchester United legendáját fogadási kötelességszegés miatt vádolja az Angol labdarúgó-szövetség.

Ole szívesen látná Scholest a csapatnál
Ole szívesen látná Scholest a csapatnál

Az egykori United középpályás néhány napja lemondott az Oldham edzői posztjáról, Solskjaer pedig szívesen látná őt a csapatnál.

Raiola beszólt Scholes-nak
Raiola beszólt Scholes-nak

Mino Raiola, Paul Pogba játékosügynöke visszavágott Paul Scholes-nak, amiért a korábbi játékos kritizálta a Manchester United sztárját.

Scholes: Vezérekre van szükség
Scholes: Vezérekre van szükség

Paul Scholes véleménye szerint hiányoznak a vezéregyéniségek a Manchester United keretéből, ráadásul a csapatkapitány, Paul Pogba nem kiegyensúlyozott.

Scholes: Hiányzik a minőség a versenyképességhez
Scholes: Hiányzik a minőség a versenyképességhez

Paul Scholes szerint a Manchester United játékosok terén nem rendelkezik elegendő minőséggel ahhoz, hogy harcban lehessenek a Premier League bajnoki címéért, és elmondása szerint José Mourinho menedzsernek valószínűleg távoznia kell, ha nem tudnak beleszólni az aranyéremért folyó versengésbe.

Scholes véleménye Rooney-ról és a jövõrõl
Scholes véleménye Rooney-ról és a jövõrõl

Az Old Trafford legendáját nem gyõzte meg sem a Chelsea sem a Liverpool és azt gondolja José Mourinho fiai harcban lehetnek a bajnoki címért, ha nyerni tudnak jövõ hét hétvégén az Old Traffordon.

Scholes tudja, mi a legnagyobb gond
Scholes tudja, mi a legnagyobb gond

Paul Scholes szerint a Manchester Unitednél az a legnagyobb baj, hogy hasonló játékosok ülnek a padon, mint akik a pályán játszanak.

Scholes: Pogba nem ér 100 milliót
Scholes: Pogba nem ér 100 milliót

Paul Scholes szerint amennyiben a Manchester United világrekordnak számító összegért leigazolja Paul Pogbát, akkor egykori klubja lényegesen többet fizet a játékosért annak értékénél.

Scholes: Három nyári igazolás kell
Scholes: Három nyári igazolás kell

Paul Scholes szerint a Manchester Unitednek az idei nyáron is ki kell nyitnia a pénztárcát az erõsítésekhez, az elköltött összeget azonban nem nyolc-tíz, hanem két-három játékosra kellene fordítaniuk.

Scholes: Nincs igazi vezetõje a csapatnak
Scholes: Nincs igazi vezetõje a csapatnak

Paul Scholes szerint nincs igazi vezéregyéniség a United csapatában.