Mr. Manchester United
Minden United szurkoló egy kicsit sajátjának is érzi a klubot, sajátjaként beszél róla, mintha a gyermekérõl tenné. Viszont van aki még ennél is tovább megy!
Lehet már sokan hallottatok Mr. Manchester Unitedrõl, vagy ahogy régen ismerték Marin Zdravkovról. A bolgár férfi története 15 évvel ezelõtt kezdõdött mikor is az 1999-es Bajnokok Ligája döntõ után elhatározta, hogy nevét Manchester Unitedre változtatja.
Elsõre talán viccesen hangzik, de mára az õrültnek hangzó ötlet meg is valósult és mostmár Mr. Manchester Unitedet tisztelhetjük benne.
Persze nem volt ennyire egyszerû a történet hiszen hosszadalmas jogi procedúra és várakozás elõzte meg a végleges átváltozást. Elsõre 2002-ben még csak Manchester Zdravkovra sikerült módosítani, a kívánt eredmény tehát még váratott magára.
2014 azonban elhozta a nagy áttörést és a hosszas jogi procedúra után immáron hivatalosan is a Manchester United névre hallgat. A sikert megünnepelvén ráadásul a klub címerét is magára tetováltatta, mégpedig nem is akárhova, a homlokára!
"Az emberek nem nevetnek ki ezért, inkább tisztelnek érte" - mondta Mr. United, majd mosolyogva hozzá tette, hogy ha pedig valaki a nevét kérdezi, akkor egyszerûen elég csak a homlokára mutatnia.
Az biztos, hogy az úriember fanatizmusát nem sok szurkoló múlja felül, és, hogy ez csak egy õrült elme szüleménye, diadala, vagy pedig a klub iránt érzett hûség és tisztelet bizonyítéka, azt mindenki döntse el saját maga.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő 2. mérkőzés, ÉLŐ