Mourinho: A United elõnyben lesz
Jose Mourinho szerint az UEFA Pénzügyi Fair Play szabályai elõnyt jelentenek majd a Manchester United számára és a Chelsea-t olyan klubbá teszi, amely inkább eladni fog.
Miután Roman Abramovich 2003-ban megvette a londoni klubot, az Európa egyik legerõsebb gárdájává nõtte ki magát többek között olyan nagy beruházásokkal, mint a 30 millió fontos Andriy Shevchenko 2006-ban (akkoriban brit rekordnak számított), vagy az 50 millió fontos Ferdnando Torres 2011-ben.
Azonban a Chelsea újabban már sokkal konzervatívabban áll az átigazolási idõszakokhoz, hogy betartsa a pénzügyi fair play (FFP - financial fair play) szabályait, amiket a 2011/12-es szezonban vezetett be az UEFA annak érdekében, hogy a klubok ne költsenek többet, mint amennyi a bevételük.
Mourinho az Eurosport-Yahoo-nak adott interjújában elmondta, a Chelsea többé nem lesz képes megdönteni a brit átigazolási rekordot, amit jelenleg a Manchester United tart Angel Di Maria leigazolásával, akiért 59,7 millió fontot fizettek a Vörös Ördögök.
"Mi pénzt teremtünk, hogy költeni tudjunk. A Chelsea minden átigazolási szezonban elveszít, elad játékosokat" - mondta a portugál menedzser, akik kiemelte, hogy az elmúlt évben eladták Juan Matát, David Luizt és Romelu Lukakut is.
"Szóval jelenleg a Chelsea nem költekezõ klub - a Chelsea jelenleg több pénzt szerez eladásokból, mint amennyit elköltünk."
A United januárban 37,1 millió fontot költött Juan Mata leigazolására és a nyár folyamán 153 millióval még megtoldotta idei költekezését, leigazolva Ander Herrerát, Luke Shaw-t, Angel Di Mariát, Marcos Rojót, Daley Blindet és Radamel Falcaót.
Mourinho úgy véli, olyan tradícionális klubok, mint a United elõnyt élvez a korlátozásokból más klubokkal szemben, mivel nekik sokkal nagyobb szurkolótáboruk van globálisan.
"Amikor az UEFA úgy döntött, bevezeti az FFP-t, megpróbáltak minden csapatnak egyenlõ feltételeket biztosítani, de a valóság az, hogy a nagy csapatok, nagy klubok, akik sok éve a csúcson vannak, azoknak nagyobb táboruk van a világon, ezáltal a bevételük is nagyobb, így többet tudnak költeni."
"Úgyhogy a Real Madrid, a Barcelona, a Bayern, a Manchester [United] - ezek a nagy csapatok - véleményem szerint elõnyben lesznek."
Ennek ellenére Mourinho elmondta: "Nagyon elégedettek vagyunk azzal, ahogy a dolgok mennek, nagyszerû egyensúly van a bevétel és az elköltött pénzek között. Nagyon elégedettek vagyunk a klub profiljával, nem akarunk változtatni ezen."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!