United debütálók

Négy új Vörös Ördög is debütálhatott ma az Old Traffordon a QPR felett aratott 4-0-s gyõzelem során.


Angel Di Maria elõször lépett pályára az Álmok Színházában, és 83 percet szerepelt. Szikrázó teljesítménnyel örvendeztette meg a közönségét, támadójátékát öröm volt nézni, góllal és gólpasszal segítette gyõzelemhez csapatát. Fantasztikusan sikerült felgyorsítania a játékot, remek meglátások, kreativitás és határtalan energia jellemezte teljesítményét. A legjobb az egészben, hogy Di Máriáról pontosan tudjuk, hogy ez nem csak egy villanás volt a részékrõl, nála ez az alap. 

 
Daley Blind elsõ szereplése során a United színeiben, 90 percet játszott. Amíg Di Maria látványosan tette a dolgát, addig Daley Blind háttérmunkáját sem lehet szó nélkül hagyni. A holland játékos közel járt a gólszerzéshez is, szinte minden egyes akcióból kivett a részét, nyugodt, intelligens stílusban remek passzokat osztogatva, létfontosságú fogaskereke volt a gépezetnek.  
 
Marcos Rojo elsõ szereplése a Vörös Ördögöknél szintén teljes játékidõben történt. Úgy tûnik kényelmesen érzi magát új környezetében, bár ennél sokkal nehezebb feladat vár még rá, de a sokoldalú Rojo, aki bal hátsóként debütált a négyvédõs felállásban, remekül együttmûködött a fiatal Tyler Blackettel.
 
Radamel Falcao a negyedik debütáló, 23 percet játszott. Falcao még a padon ült, amikor a szurkolók már a nevét skandálták a lelátókon, és amikor csereként pályára lépett hatalmas álló üdvrivalgással fogadták. A kolumbiai nagyágyú is biztosan szívesen debütált volna góllal a lelkes közönség elõtt, de már csak egy kisebb helyzet adódott elõtte, így nem sikerült növelnie a 4 gólos gyõzelmen, viszont biztosan nem kell sokat várnunk arra, hogy a Tigris lecsapjon. 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!