Januzaj bizonyítana
Adnan Januzaj úgy véli, hogy a védekezõ tevékenysége ugyanolyan fontos lehet, mint a gólszerzési törekvései, miután mesterhármast szerzett a Sunderland ellen 4-0-ra megnyert U21-es meccsen.
Louis van Gaal vasárnap a belga válogatott játékost a QPR ellen csak a kispadra ültette, így hétfõn este a tartalék csapatban léphetett pályára.
"Megpróbáltam a legjobbamat nyújtani" – nyilatkozta a MUTV-nek adott interjújában. "Nyilvánvaló, még akkor is jól kell teljesítenem, hacsak a tartalékok között lépek pályára. Szereztem egy mesterhármast, de a védekezésbõl is nagyban kivettem a részem, és ez az a dolog, amit mindig meg kell tennem a felnõtt csapatban is."
"Természetesen az elõzõ szezonban sokszor kaptam játéklehetõséget, és próbálom meggyõzni a menedzsert, hogy az idén is legalább annyiszor pályára léphessek."
Megkérdezték Januzajtól, hogy példamutató hozzáállása lenyûgözi-e Van Gaal-t, miután újra lekerült Warren Joyce tartalékcsapatához, miközben rendszeresen a felnõtt csapatban kapott helyet.
"Úgy gondolom, meg tudom csinálni" – érvelt a belga. "Nem másnak, hanem magamnak kell bizonyítanom. A teljesítményemre kell figyelnem. Akár az U18-nál is, minden alkalommal meg kell próbálnom javulni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!