Kellemes csatárgondok a menedzsernél
A Manchester United menedzsere, Louis van Gaal a vasárnapi, Leicester City elleni bajnoki elõtt azon rágódott, kiket tegyen be csapatába a két csatárposztra abból az öt, gólra éhes támadóból, akik szóba jöhetnek.
A holland szakembernek a csapatkapitány Wayne Rooney, a holland talizmán Robin van Persie és a nyári érkezõ Radamel Falcao, valamint a két fiatal, James Wilson és Adnan Januzaj között kell választania. Míg ez a bõség aligha jelenti azt, hogy van Gaalnak álmatlan éjszakái lesznek, a menedzser elmondta, nem könnyû kiválasztani kettõt közülük.
Amikor arról kérdezték, Falcao és van Persie tud-e egymás mellett játszani, LvG így reagált: "Nem hiszem, hogy Falcao zavarta volna van Persie-t [a QPR ellen] vagy van Persie zavarta volna Falcaót. Véleményem szerint Falcao egy nagyon jó csatár, ezt már az érkezése utáni elsõ sajtótájékoztatón is elmondtam."
"Kedvelem van Persie-t is - õ szintén egy remek csatár. Aztán ott van még Wayne Rooney és Adnan Januzaj, mint ahogy van egy James Wilsonunk is. Öt játékosunk van kettõ helyre és nekem választanom kell."
Januzaj eddig csak igen kevés lehetõséget kapott az idei szezonban - épp ez volt az egyik oka annak, hogy hétfõn az U21-es bajnokin szerepelt a belga, amin mesterhármast szerzett a Sunderland elleni 4-0 során. Van Gaal szerint a fiatal támadónak türelmesnek kell lennie és ki kell érdemelnie a helyét a csapatban.
"Nagyon jó játékosokkal versenyzik, ez az oka [a kevés lehetõségnek]. Nem tudsz 15 játékost betenni a csapatba, csak 11-nek van helye, és ebben a rendszerben igen erõs csatárokkal kell versenyeznie."
"Ha például 4-3-3-ban játszunk, akkor talán több esélye van. Amikor változtattam a felálláson, akkor játszott."
A mai sajtótájékoztatón a United felállása volt a legfontosabb beszédtéma azt követõen, hogy a QPR elleni, 4-0-ra megnyert mérkõzésen a menedzser gyémánt formációban küldte fel csapatát. Bár ez a felállás igen kifizetõdõ volt az Old Traffordon, a menedzser azt szeretné, hogy csapata több formációt elsajátítson.
"Egy másik felállással kezdtem a játékosok kvalitásai miatt. Most úgy állunk, hogy vettünk minõségi játékosokat, akiket meg kell nézzünk és utána a filozófiánknak megfelelõen kihozni belõlük a lehetõ legjobbat. A felállás azonban változhat, nincs fix megoldás."
"Amikor az Ajaxnál elsõ mérkõzésemre került sor edzõként, az volt a követelmény, hogy 4-3-3-ban álljunk fel. De a második csapatnál 4-4-2-t is játszottam, mert úgy láttam, az jobban megfelelt a játékosaimnak. Mindez 1998-ban volt, nagyon régen."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!