Van Persie: Ez több, mint három pont
Robin van Persie szerint a Manchester United a West Ham elleni meccsen nem csak három pontot nyert.
A holland csatár szerint elmúlt heti, Leicester elleni vereség után - amin ráadásul kétszer is két góllal vezetett a csapat - létfontosságú volt, hogy a Vörös Ördögök gyõzelmet szerezzenek a Kalapácsosok ellen.
Már öt perc után megszerezte a vezetést a gárda Wayne Rooney góljának köszönhetõen, majd a 22. percben van Persie duplázta meg az elõnyt. A szünet elõtt egy gólra feljöttek a vendégek, majd miután Rooney-t kiállította a játékvezetõ, a Unitednek harcolnia kellett a vezetés megtartásáért.
Az eredmény azt jelenti, Louis van Gaal csapata a tabella hetedik helyére került és van Persie reméli, ez a gyõzelem ösztönzõleg hat a játékosokra.
"Ez többrõl szól, mint a három pontról" - mondta Robin az MUTV-nek. "Rendkívül fontos volt, hogy megszerezzük a három pontot a szurkolók és mindenki hitéért. Õk mögöttünk álltak és nagyszerûek voltak."
"Nagyon jól játszottunk az elsõ félidõben, de a második játékrész teljesen más volt a kiállítás miatt. Idõnként idegtépõ volt, de igen jól tettük a dolgunkat és mindenki igazán keményen harcolt."
"Kissé csalódás volt, hogy gólt kaptunk, mert a mérkõzés azon részében úgy tûnt, csak pontrúgásból kaphatnánk gólt, ami meg is történt, nem sokkal a szünet elõtt. Rossz pillanat volt az számunkra, de úgy gondolom, végül jól dolgoztunk a gyõzelemért. Mindenkinek, aki a Manchester United részét képezi, ez a siker többrõl szól, mint három pontról."
Van Persie mai találata - ami végül a gyõztes gól lett - manchesteri pályafutása alatt az 50. gólja már, amihez mindösszesen 81 találkozóra volt szüksége. A holland játékos örül visszatérésének, de mindig azon dolgozik, hogy még jobb legyen.
"Ez igen rendben van! - nevetett, amikor errõl a mérföldkõrõl kérdezték. "Kicsit jobban szeretném növelni góljaim számát - mindig jobban akarod tenni a dolgod, javulni akarsz, de ha 81 találkozó alatt 50-szer betalálsz, az jó gólátlag."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |