Di Maria: Tervezem, hogy hazatérek
A Manchester United középpályása egy argentin rádiónak azt nyilatkozta, hogy egy szép nap még visszatér hazájába.
A 26 éves játékos elárulta tervét, hogy egyszer még visszatérne egykori nevelõ klubjához, a Rosario Centralhoz. Errõl már beszélt Ezequiel Lavezzivel, és Javier Mascheranoval, hogy valaha még hazatér oda, ahonnan származik.
"Mint mindenkinek, így nekem is az volt az álmom, hogy Európában játszhassak" – mondta Di Maria a Radio del Plata-nak adott interjúban. "De most az is egy álom, hogy egyszer megint a Centralban léphessek pályára. A Central mindig is az elsõ számú klub lesz számomra. Mondtam már Lavezzinek és Mascheranonak , hogy együtt térjünk vissza."
Az argentin bajnokság honlapján, ’The Scoundrel’ felhasználónéven, valaki szerint Di Maria egész európai karrierje csak egy kis kitérõ, és valójában a gyerekkori klubjához való visszatérés gondolatának nehéz ellenállnia.

"Amikor megkérdezik tõlem, hogyan fogok visszatérni az argentin élvonalba, egyelõre azt kell mondjam, hogy nem megyek vissza" – tette hozzá Di Maria.
Nem sokkal azután, hogy rekord igazolásként az Old Trafordra került, egy kissé nyugtalanító hírként fogadták a United drukkerek, az itteni pályafutásának ilyen korai szakaszában, de meg kell jegyezni, hogy nem valószínû a korábbi Real Madrid játékos közeljövõbeli hazatérése.
Di Maria karrierje igen jól kezdõdött a Unitednél, miután hazai debütáló meccsén rögtön gólt is szerzett: "Annyira vártam már azt a napot, hogy az Old Traffordon bemutatkozhassak, és a lehetõ legjobban is sikerült, mivel még a kapuba is betaláltam. Hatalmas boldogsággal tölt el."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |