Ferdinand: Ez a legjobb poszt Rooney számára
Rio Ferdinand, a Manchester United korábbi védõje szerint nem az Wayne Rooney legjobb posztja, amit most játszat vele Louis van Gaal menedzser.
Rooney korábbi csapattársa - klubnál és válogatottban is - elmondta, meglepõdött, amikor a csatár azt mondta neki, õ inkább támadó középpályás akar lenni, mint befejezõ csatár.
Ferdinand úgy gondolja, Rooney a világ egyik legjobb támadója volt és nem hiszi, hogy neki két csatár mögött kellene szerepelnie.
Louis van Gaal, a Vörös Ördögök menedzsere többször is a 10-es posztra tette be õt, de nem a holland volt az elsõ, aki így tett. Rio új könyvében, a 2 Sides-ban úgy vélekedett, Rooney akkor a legjobb, ha elõrébb játszik.
"2012-ben õ volt a gólkirály, egy rakás gólt szerzett elöl, mint 9-es, ami szerintem a legjobb poszt számára. Majd a következõ évben azt mondta, 10-es poszton akar játszani. Erre én azt mondtam neki, hogy statisztikailag ez volt a legjobb éve, dicsérték, a média imádta. Mégis miért akarsz tizesként játszani?"
"A világ két legjobbja mögött volt. Csak Messi és Ronaldo elõzte meg õt és azt gondoltam, ha folytatta és javult volna, csatlakozhatott volna melléjük."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |