Di Maria motivált a hetes mez miatt

Angel Di Maria ismételten elmondta, az a célja, hogy csatlakozhasson a legendák panteonjában azok közé, akik viselték már a Manchester United ikonikus hetes mezét.


Az argentin klubrekordnak számító igazolás kitûnõ rajttal kezdte karrierét a Vörös Ördögöknél és varázslatos játéka hamar meggyõzte a szurkolókat arról, hogy rá tegyék voksukat a szeptember hónap játékosa szavazáson, így az alázatos játékos megtisztelve érezte magát, mikor átvette díját.

Megköszönte a szurkolók támogatását és soron következõ mérkõzésén az Everton ellen góllal fejezte ki háláját, növelve ezzel hírnevét. A mérkõzésen a csapat 2-1-re gyõzedelmeskedni tudott és még ha ez sem lenne elég egy gólpasszt is kiosztott az argentin szélsõ az eddig góltalanság miatt frusztráltsággal küzdõ Falcaónak, így otthon tudták tartani a három pontot.
 


Di Maria egy exkluzív interjú keretein belül beszélt a ManUtd.com-nak és az MUTV-nek is arról, hogy miért is szereti annyira hordani a híres United mezt.

"Ez a motivációm forrása" - kezdte Di Maria. "Mikor azt a mezt hordod, amelyiket korábban David Beckham vagy Cristiano Ronaldo viselt, az valamiért mindig elégedettséggel tölt el."

"A körülményeknek köszönhetõen a klub engem választott ki a mez számának viselésére, ami hatalmas magabiztosságot kölcsönöz, ezért örülök annyira a meznek."

Di Maria korábbi csapattársa, Cristiano Ronaldo, a Real Madrid csillaga, aki elhagyta az Old Traffordot 2009-ben, csakis kedves szavakkal illette korábbi klubját, amikor a tárgyalások folytak a nyári átigazolási idõszakban.
 


"Miután kiderült, hogy a Manchester Unitedbe igazolok, Ronaldo azt mondta nekem, hogy boldog leszek itt, a United egy erõteljes klub, jól döntöttem" - idézte fel a Ronaldóval való beszélgetését Angel.

"Abban az idõben, amikor még nem tudtam, hogy megyek, vagy maradok, mikor még nem tudtunk konkrét részleteket, sokat segített nekem, fõleg a végsõ döntésem meghozatalában."

Noha Di Maria csak öt mérkõzést játszott eddig a United csapatában, már könnyedén alkalmazkodik a Premier League iramához és erejéhez - ami nem mindig sikerül a dél-amerikai játékosoknak. Louis van Gaalnak köszönhetõen Di Maria könnyen átvette a liga sajátosságait, sikeres változásokon ment keresztül edzéstervének hála, ezért Angel tiszteli menedzserét.

"Jóban vagyunk, a kinevezése volt az egyik ok, amiért idejöttem" - fedte fel a játékos. "Hálás vagyok neki, amiért le akart igazolni engem. Boldoggá tett ezzel. Õ az a fajta ember, aki mindig nyerni akar és vissza akarja juttatni a csapatot a Bajnokok Ligájába, amilyen gyorsan csak lehet, erre fókuszál minden erejével. Minden edzésen, minden meccsen száz százalékot vár el tõlünk."
 


"A szezon nehéz lesz, mivel ez egy kiegyensúlyozott liga, több a testi erõ és az ütközés is. Mindig száz százalékot kell nyújtanod és készen kell állnod bármire. Ez nagyon tetszik és az is, ahogyan a menedzser irányít bennünket, amikor az edzéseken egymás ellen játszunk, gólokat rúgunk, a szabadrúgásokat gyakoroljuk. Ez mindig arra motivál, hogy egyre keményebben eddz."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!