Válogatottak: Falcao gólt szerzett
Radamel Falcao, a Manchester United csatára majd egy esztendõt követõen lépett ismét pályára a kolumbiai válogatottban, amely New Jersey-ben, a Red Bull Arena gyepén 3-0-ra legyõzte El Salvadort. A találkozón Falcao is betalált.
Radamel 2013. november 19-e óta - amikor Kolumbia gólnélküli döntetlent játszott Louis van Gaal holland válogatottjával - nem volt Jose Pekerman kezdõcsapatában, hiszen januári keresztszalag szakadása miatt hónapokat kellett kihagynia.
Miután kénytelen volt kívülrõl nézni a világbajnokságot is, a 28 éves játékos szombat reggel (magyar idõ szerint) régóta várt visszatérését ünnepelhette és már a hetedik percben betalált Henry Hernandez kapujába, Santiago Arias beadását fejelte erõsen a hálóba. Falcao ezzel már Kolumbia második legeredményesebb játékosa a maga 21 találatával, amihez csupán 52 válogatott mérkõzésre volt szüksége.
Radamel csatártársa, Carlos Bacca kétszer volt eredményes a második félidõ elején - a második gólnál Falcao adta a gólpasszt - így Kolumbia két egymást követõ vereség után ismét nyerni tudott.

A találkozót követõen a szövetségi kapitány a United csatárát méltatta és elégedett volt az eredménnyel: "Nagyon boldogok vagyunk, hogy ismét láttuk Falcaót, amint a válogatottban gólt szerez. Reméltük, hogy ez történik majd. Nagyon fontos este ez. A második játékrészben gyorsan jöttek a gólok, ami nyilvánvalóan kulcsfontosságú volt, lehetõvé téve a csapat számára, hogy pihenjen és lezárja a mérkõzést."
Közben Antonio Valencia sem a kezdõben, sem a padon nem kapott helyet az ecuadori válogatottban, amely Connecticutban 1-1-es döntetlent ért el az USA ellen. Egyelõre nem tudni, miért nem szerepelt a manchesteri szélsõ.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló