Blind: A pozitívumokra kell építkezni
Bár csalódott, hogy hétfõ este a The Hawthorns-ról nem sikerült eljönni mind a három ponttal, a gólszerzõ Daley Blind hisz a Manchester United által mutatott pozitív jelekben, amivel most a támadó szellemû játékra célzott.
Blind volt, akinek a góljával pontot mentettek a Vörös Ördögök, és akire nagy hatással voltak a csapattársai mind a labdatartásnak, és néhol a kreatív játéknak köszönhetõen, de felhívta a figyelmet a hatékonyabb védekezés fontosságára.
"A meccs végén örülhettünk volna, hogy szereztünk pontot, de én nem tettem" – mondta a holland középpályás az MUTV-nek adott interjújában. "Jó taktikával léptünk pályára, és számos helyzetet alakítottunk ki, de az ellenfél két helyzetbõl kettõt értékesített. A következõ mérkõzésekre ennél összehangoltabb védekezésre lesz szükségünk."

A következõ meccsek különösen nehezek lesznek. Vasárnap a Chelsea jön az Old Traffordra, majd egy héttel késõbb, a város túlsó felében a Manchester City látja vendégül a csapatot. Ennek ellenére, Blind továbbra is bízik abban, hogy a kiábrándító eredménytõl függetlenül, rá és a csapattársaira pozitív kilátások várnak.
"Nagyon sokat birtokoltuk a labdát, és sok helyzetet alakítottunk ki. Ezt figyelembe véve, azt lehet mondani, hogy a legjobb játékunk is lehetett" – tette hozzá a középpályás. "Azt hiszem a következõ mérkõzések elõtt, nõhet az önbizalmunk, mert összességében nem játszottunk rosszul. A következõ játékokat várva, több bizalommal kell kiállnunk egymásért."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |