Hírek a sérültekrõl
Pénteki sajtótájékoztatójan Louis van Gaal néhány pozitív hírrel is szolgálni tudott a United szurkolói számára.
A holland tréner elmondta, hogy ugyan Luke Shaw bokasérülése nem súlyos, mégis rövid idõre nélkülözniük kell a fiatal angol játékát, viszont ahogy már hét közben hallani lehetett Radamel Falcao és meglepetésre akár Marcos Rojo is visszatérhet a pályára, akár már a holnapi mérkõzésen is.
Mint ismeretes Falcao vádlisérülés miatt hagyott ki pár hetet, míg Rojo a City elleni mérkõzésen ficamította ki a vállát. A Tigris ráadásul már vasárnap óta a társakkal is edzhetett, Marcos pedig a héten csatlakozhatott a társakhoz.

"Természetesen a végsõ döntést csak az utolsó edzés után hozom meg a kezdõcsapatot illetõen." - mondta van Gaal. "Mindig komoly felelõsség kijelölni a kezdõcsapatodat, de szerencsére végre jó hírek is vannak."
"Mindketten edzettek nap mint nap az elmúlt héten, így van esély arra, hogy visszakerüljenek a keretbe. Legalább is én ezt gondolom."
Arra a kérdésre, hogy mi lesz Luke Shawal - aki az Emiratesben sérült meg múlt hétvégén, mikor is a csapat 2-1-re legyõzte londoni riválisát - van Gaal szintén bíztató hírekkel tudott szolgálni.
"Lukenak keresztszalag sérülése van, de szerencsére komolyabb szövõdmények nélkül, így csak pár hetet kell kihagynia."
Daley Blindrõl is kérdezték a mestert: "Daley folytatja a rehabilitációját a jövõ héten, addig egy kis kimenõt adtam neki. Hétfõn tér vissza az edzõközpontba. Minden nap edzeni kell neki, és ahogy javul az állapota egyre többet. Néha többet is mint egy egészséges játékosnak, hogy visszanyerje a formáját."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló