Beharangozó: Manchester United - Stoke City
Régen fordult már elõ a Vörös Ördögökkel, hogy négy napon belül kétszer is pályára lépjenek. Megkezdõdött december, az év, a szezon legforgalmasabb hónapja. Bõ négy hét leforgása alatt kedvenceink hat mérkõzést is játszani fognak.
A sort a Stoke City csapata nyitja meg, akik kedden este érkeznek vendégségbe a Unitedhez. A Fazekasok köztudottan kellemetlen ellenfél hírében állnak és favágó stílusuk nem igazán hiányzik a házigazdák egyébként is sérültekkel tarkított keretének.
Ám mégis úgy kell kimenni a pályára, hogy az elkezdõdött jó sorozatunkat meg kell õrizni, mert egyre szorosabbá válik a bajnoki versenyfutás és rengeteg múlhat egy-két plusz vagy mínusz ponton. Ráadásul a szurkolók ez idáig decembert mindig is a csapat hónapjnak titulálták, mert évrõl évre a nagy hajtás ellenére a United képes volt kimagaslóan jó teljesítményre az év ezen szakaszában.
Az önbizalommal nem lehet probléma, ugyanis az Arsenal szerencsés legyõzése után a Vörös Ördögök könnyedén, szép játékkal legyõzték a Hull Cityt is, a Stoke sem lehet akadály. Sérültek terén is kezdünk egyre jobban állni, de errõl pontosabbat, vagy inkább hitelesebbet majd délután hallhatunk a mestertõl. Az eddig tudottak alapján Di Mariát ma vizsgálják meg, de minden bizonnyal a holnapi mérkõzést kihagyja. Sérültek közt van még Shaw, Lingard, Rafael, Blind, Jones, Evans is. Rafaelrõl érkezhetnek a nap folyamán még akár bíztató infók is, mivel a hírek szerint vasárnap már edzhetett a társakkal. Egy Rojoéhoz hasonló meglepetés visszatérés szerintem sokunkat boldoggá tenne.
Mark Hughes csapatában is lehet számos hiányzó a találkozón, ugyanis Sidwell, Whelan, Moses, Teixeira, Huth és Odemwingie is kisebb sérüléssel bajlódott, ezért játékuk kérdéses. Phil Bardsley pedig kisebb betegséggel bajlódott ugyan, ám lehetséges, hogy idõben felépül és ott lehet a United ellen.
A keddi csapatban nem gondolom, hogy indokolt lenne a nagy változtatás, sem személyekben, sem a felállást illetõen. Valahogy úgy érzem, hogy eddig azért nem ment a játék, mert edzésen a 3-5-2-es felállást gyakorolhatták a fiúk, mérkõzéseken meg nem ezt játszottuk. Jelenleg úgy tûnik, hogy mûködõképes a dolog és bár még a két szélen és a többi pozícióban is még mindig van mit javulni, mégis bizalommal tekintek a holnap estére. Ám mindenképp szükséges lehet majd a csapatot rotálni ebben az idõszakban, így bízzunk benne, hogy sokan minél hamarabb visszatérhetnek.
Forma alapján egyébként a két csapat között 8 hely különbség van a tabellán, ami pontban nézve jelenleg 7. A Vörös Ördögök legutóbbi három mérkõzésüket megnyerték, míg a Stoke kétszer vereséget szenvedett és egyszer gyõzött az elmúlt három alkalommal, igaz ebbõl azt az egy gyõzelmet idegenben érték el a Tottenham ellen. Ettõl függetlenül összesen a Fazekasok négyszer tudtak a szezonban diadalmaskodni, háromszor döntetlent játszottak és hatszor pedig vereséget szenvedtek. A United hat gyõzelem mellett négy döntetlent és három vereséget könyvelhetett el eddig. Kemény mérkõzés lesz, de gyõzni kell, mert még az elsõ helyen tanyázó Chelsea is csupán 11 pontra van tõlünk. A 2. és 3. helytõl pedig csak öt és négy pont választ el minket.
Nézzünk néhány érdekességet:
- Mark Hughes mint köztudott korábban már két ízben is volt Vörös Ördög, elõször 1983-1986-ig, majd 1988-1995-ig. 467 alkalommal ölthette magára a United szerelését. Ezzel minden idõk 14. legtöbbet pályára lépett játékosa a csapat örökranglistáján.
- Hughesnak már sikerült korábban diadalmaskodni a Vörös Ördögök felett, igaz azt még 2005-ben a Blackburn csapatával.
- A Stoke City csapatát tartják a liga második legöregebb csapatának. Egyesek 1863-ra, mások 1868-ra teszik a klub születését.
- A Fazekasok idén februárban 2-1-re legyõzték a Unitedet, ám elõtte 10 találkozón egyszer sem sikerült ellenünk diadalmaskodniuk.
- Utolsó 11 alkalommal, amikor az Old Traffordra látogattak egyszer sem tudtak gyõzni.
- Robin van Persie összesen tíz gólt szerzett eddigi kilenc találkozóján a Premier Leagueben a Stoke ellen.
- A Stoke 1953 óta nem tudott két egymást követõ mérkõzést megnyerni a Manchester United ellen.
- A United zsinórban négy mérkõzést utoljára 2013 decemberében tudott nyerni.
Egymás elleni eredmények:
- Stoke 2-1 United (2014.02.01.)
- Stoke 0-2 United (2013.12.18.)
- United 3-2 Stoke (2013.10.26.)
- Stoke 0-2 United (2013.04.14.)
- United 4-2 Stoke (2012.10.20.)
Várható kezdõcsapat: De Gea, Rojo, Carrick, Smalling, Young, Mata, Fellaini, Herrera, Valencia, Rooney, Falcao
Cserék: Lindegaard, Blackett, McNair, Januzaj, Fletcher, van Persie, Wilson
A mérkõzés játékvezetõje: Jonathan Moss
A mérkõzést magyar idõ szerint kedden este 20:45-kor közvetíti a Fanatics TV és a Digi Sport 1
Fanatics tipp: 2-0
A legeredményesebb játékosok a Foosio.com számításai alapján:
Di Maria 95.00 AP
Rooney 60.50 AP
Mata 55.50 AP
De Gea 55.00 AP
van Persie 52.00 AP
Herrera 48.50 AP
Falcao 34.50 AP
Januzaj 33.50 AP
Valencia 30.50 AP
Shaw 30.00 AP
Ha szeretnéd másokkal összemérni a tudásod és értékes nyereményeket nyerni, akkor látogass el a Foosio.com oldalra, ahol álomcsapatodat összeállítva küzdhetsz mások ellen.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!