Van Gaal: Muszáj rotálni
Louis van Gaal úgy véli, muszáj lesz forgatnia csapatát a karácsonyi forgatag során még akkor is, ha ez nehéz lesz a sérülések miatt.
Miután szombaton meccselnek egyet az Aston Villával, a Vörös Ördögök azt követõen 10 nap alatt négy mérkõzést játszanak le, kezdve a karácsony másnapján sorra kerülõ, Newcastle elleni bajnokival, ami után még két újabb PL-meccs jön, mielõtt január 4-én pályára lépnek a Yeovil elleni FA-kupa összecsapáson.
A Premier League zsúfolt, karácsonyi menetrendjében van Gaal még újnak számít, de elmondása szerint csakis pihenéssel és rotálással lehet kezelni ezt a helyzetet, feltéve, hogy elegendõ játékos a rendelkezésére áll majd.
"A rotálás valószínûleg egy megoldás lehet a problémára, mert néhány nap alatt sok meccs van. Ezért gondolom azt, hogy forgatnom kell a csapatot, de ehhez fitteknek kell lenniük a játékosoknak, de most nem mindenki egészséges" - mondta a menedzser az MUTV-nek.
Arra a kérdésre, hogy van-e valamilyen különleges programja arra, hogy kezelje a nagy hajtást, a holland így felelt: "Pihenés, csak a pihenés...ezt kell tennünk."
"Le kell játszanunk ezt a két meccset (dec. 26-án a Newcastle, 28-án a Tottenham ellen), ez normális a Premier League-ben. Nem tudok változtatni ezen."

Van Gaal már az u21-es találkozókat is felhasználta arra, hogy a sérülésbõl visszatérõ játékosok - nevezetesen Michael Carrick és Jonny Evans - meccsre rázódjanak, de mi van akkor, ha nincs mérkõzésük a tartalékoknak?
"Edzened kell! Le tudsz szimulálni meccset, de ez nehezebb; sokkal több idõt elvesz, jobb, ha játszol a második csapatban. De a Premier League-ben, az elsõ csapatnál is adok játékperceket nekik."
A sérülések miatti kiesések kezelése szempontjából ebben a szezonban nagyon fontos volt számos játékos sokoldalúsága. Antonio Valencia a középpályán és a védelemben is megfordult, míg Wayne Rooney középpályán jeleskedett a Liverpool ellen.
Van Gaalt arról is kérdezték, hogy a jövõben esetleg gyakrabban szerepel mélyebb poszton a csapatkapitány: "A csapat egyensúlya szempontjából ez így megbízható. Szükségem van a csapaton belüli egyensúlyra. Hat meccset nyertünk zsinórban, ami szerintem az egyensúlynak tudható be."
"Nem tudom, hogy mindig oda fogom betenni vagy nem, mert csatár poszton is megbízható, mivel nagyon jó támadó. Több poszton is be tudom vetni, amit kedvelek, mivel szeretem a multifunkciós játékosokat. Általában több multifunkciós játékost veszek, mint olyat, aki specializálódott egy bizonyos posztra."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Manchester United
vs West Ham
2025-05-11 15:15
Chelsea
vs Manchester United
2025-05-16 21:00
Manchester United
vs Aston Villa
2025-05-25 17:00
ASEAN All-Stars
vs Manchester United
2025-05-28 14:45
Brentford
4-3 Manchester United
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
Athletic Bilbao
0-3 Manchester United
2025-05-01 21:00
2025-05-01 21:00
Bournemouth
1-1 Manchester United
2025-04-27 15:00
2025-04-27 15:00
Manchester United
0-1 Wolves
2025-04-20 15:00
2025-04-20 15:00
Manchester United
5-4 Olympique Lyon
2025-04-17 21:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
A hangadó
Aaron Wan-Bissaka
Akadémiai csapat
Alejandro Garnacho
Alex Telles
Altay Bayindir
Alvaro Fernandez
Amad Diallo
Andre Onana
Andreas Pereira
Angol válogatott
Anthony Elanga
Anthony Martial
Antony
Arsenal
Aston Villa
Átigazolási Center
Átigazolások
Axel Tuanzebe
Ayden Heaven
Bajnokok Ligája
Bournemouth
Brandon Williams
Bruno Fernandes
Bryan Robson
Cardiff City
Casemiro
Chelsea
Chido Obi
Christian Eriksen
Cristiano Ronaldo
Crystal Palace
David De Gea
David Gill
Dean Henderson
Diogo Dalot
Donny van de Beek
Ed Woodward
Edinson Cavani
Edzői stáb
Egykori játékosok
Érdekességek
Eric Bailly
Erik ten Hag
Európa-liga
Everton
FA-kupa
Facundo Pellistri
Felkészülési túra 2022
Felkészülési túra 2023
Felkészülési túra 2024
Felkészülési túra 2025
Fred
Fulham
Gary Neville
Glazer
Hannibal Mejbri
Harry Amass
Harry Maguire
Híres magyar Vörös Ördögök
Hónap játékosa
Hónap legjobbja szavazás
Hónap Ördöge
Hull City
Ifjúsági BL
Jack Butland
Jadon Sancho
Játékosértékelés
Játékosprofilok
Jesse Lingard
Jonny Evans
Joshua Zirkzee
Juan Mata
Kobbie Mainoo
Kölcsönlesen
Közös meccsnézések
Lee Grant
Leicester City
Leny Yoro
Ligakupa
Lisandro Martinez
Liverpool
Luke Shaw
Manchester City
Manchester United
Manuel Ugarte
Manutdfanatics.hu
Marcel Sabitzer
Marcus Rashford
Martin Dubravka
Mason Greenwood
Mason Mount
Matthijs de Ligt
Michael Carrick
Nemanja Matic
Newcastle
Női csapat
Norwich City
Noussair Mazraoui
Ole Gunnar Solskjaer
Omar Berrada
Patrick Dorgu
Paul Pogba
Paul Scholes
Pénzügyek
Phil Jones
Phil Neville
Pletykák, átigazolások
Podcast
Premier League
Ralf Rangnick
Raphaël Varane
Rasmus Højlund
Richard Arnold
Ruben Amorim
Ruud van Nistelrooy
Ryan Giggs
Scott McTominay
Sergio Reguilon
Sir Alex Ferguson
Sir Bobby Charlton
Sir Jim Ratcliffe
Sir Matt Busby
Sofyan Amrabat
Southampton
Stoke City
Sunderland
Swansea City
Szurkoló szemmel
Szurkolói klub
Tahith Chong
Taktikai mágnestábla
Tartalék csapat
Toby Collyer
Tom Heaton
Tottenham
Trófeabibliográfia
Tyrell Malacia
Utazás
Válogatottak
Victor Lindelöf
Visszhang
Watford
West Brom
West Ham
Willy Kambwala
Wout Weghorst
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 34 | 53 | 41 | +12 | 60 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 34 | 43 | 47 | -4 | 45 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |