Beharangozó: Tottenham Hotspur - Manchester United

Nincs sok idejük a fiúknak a pihenésre, hiszen holnap koradélután újabb kihívás vár a Vörös Ördögökre. Egy idegenbeli találkozó Londonban, az ellenfél pedig nem más, mint a Tottenham Hotspur csapata.


Louis van Gaal csapata ragyogó menetelésbe kezdett az év végén és immár 8 mérkõzés óta õrzi veretlenségét, mind az Old Traffordon, mind pedig idegenben is. A tegnapi találkozón a Newcastle ellen a csapat megmutatta, hogy szépen játszva is tudnak dominálni egy mérkõzésen, gólokat tudnak szerezni és nem kell a körmünket tövig rágni. A csapat kapitánya, Wayne Rooney szárnyal a középpályán, és tegnap szerzett két találatával csupán 25 gólra van Sir Bobby Charlton 249 gólos klub rekordjától.

 

A holnapi feladat kicsit nagyobb falat lesz a Szarkáknál. A White Hart Lane közönségét kellene elszomorítani, ami cseppet sem lesz egyszerû. A Spurs 3 mérkõzés óta veretlen, és 30 ponttal 7. helyen állnak a bajnoki tabellán. Ám, ha megnézzük a gólarányukat egy elég érdekes adatot láthatunk. A Tottenham 24 gólt lõtt és ugyanennyit is kapott. Ezt 9 gyõzelembõl, 3 döntetlenbõl és 6 vereségbõl érték el. Utoljára a Chelsea ellen buktak, azon a mérkõzésen a Kékek sima 3-0-ás gyõzelmet arattak. Sokat elmondhat a Spurs teljesítményérõl, hogy legjobb góllövõjük jelenleg egy 21 éves angol tehetség, Harry Kane, aki 15 találatot jegyez. A United teljesítményét nem hiszem, hogy részleteznem kellene. Tegnap úgy láttam, hogy a Mata - Rooney - RvP - Falcao támadónégyes remekül megértette egymást és ha holnap is pályán lehetnek, akkor a Spursnek van oka az aggodalomra.

 

 

Sajnos a sérültekrõl nem kaptunk jó híreket a mérkõzés után. Fellaini és Januzaj még mindig beteg. Di Maria edzésen sérült meg. Rojo, Blind, Herrera és Shaw állapota pedig szépen javul, viszont sajnos egyik játékos visszatérésére sincs sok esély holnapra. Bár úgy gondolom, hogy hasonló játékkal és felállással holnap is megállják helyüket a srácok. A másik oldalon Pochettino edzõ abban a szerencsés helyzetben van, hogy nincs sérüléssel bajlódó játékosa.

 

A két csapat utoljára idén az év elsõ napján találkozott, és az akkor gyengélkedõ Unitedet a Spurs le is gyõzte hazai pályán, 1-2-re. A két csapat egymás elleni mérlege egyébként bíztató lehet a White Hart Lane-en. 22 találkozót rendeztek már a két csapat között Londonban, melybõl 12-õt a Vörös Ördögök nyertek meg, 7 alkalommal született döntetlen eredmény és 3-szor tudott a Spurs diadalmaskodni. A United 38, míg a Tottenham 25 gólt szerzett, valamint 8 alkalommal a Spurs gólt sem tudott szerezni a Vörös Ördögök ellen.

 

 

Rivális fronton is nézzünk szét kicsit. A Chelsea simán verte a West Ham csapatát, így õk kicsit lemaradtak tõlünk. A Szentek jöttek fel a tabella 4. helyére és 3 pontra vannak van Gaal tanítványaitól. A Chelsea holnap pont ezzel a Southamptonnal mérkõzik meg, ráadásul a Kékek lesznek vendégek. A Manchester City pedig a Burnley-t fogadja.

 

Egymás elleni mérkõzések:

 

  • United 1-2 Spurs (2014.01.01.)
  • Spurs 2-2 United (2013.12.01.)
  • Spurs 1-1 United (2013.01.20.)
  • United 2-3 Spurs (2012.09.29.)
  • Spurs 1-3 United (2012.03.04.)

 

Várható kezdõcsapat: De Gea, Evans, McNair, Jones, Young, Mata, Carrick, Rooney, Valencia, van Persie, Falcao

 

Cserék: Lidegaard, Blackett, Smalling, Fletcher, Rafael, Pereira, Wilson

 

A mérkõzést december 28-án, magyar idõ szerint 13:00-tól közvetíti a Fanatics TV és a Digi Sport 1

 

A mérkõzés játékvezetõje: Jonathan Moss

 

Fanatics tipp: 2-3

 

A legeredményesebb játékosok a Foosio.com számításai alapján:

 

Rooney 103.50 AP

Di Maria 97.00 AP

Mata 90.50 AP

Van Persie 86.00 AP

De Gea 66.50 AP

Herrera 56.50 AP

Falcao 52.00 AP

Valencia 45.50 AP

Januzaj 38.00 AP

Fletcher 37.00 AP

 

Ha szeretnéd másokkal összemérni tudásod és értékes nyereményeket nyerni, akkor látogass el a Foosio.com oldalra, ahol álomcsapatodat összeállítva küzdhetsz mások ellen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!