Kemény csata volt

Jonny Evans úgy érzi, mindkét csapat pontot érdemelt a mai bajnokin, de elismerte, a Unitednek harcolnia kellett a Britanniában.


Már két perc után hátrányba kerültek a Vörös Ördögök, amikor egy szögletet követõen Ryan Shawcross volt eredményes, ám Radamel Falcao egyenlíteni tudott.

 
"Nem játszottunk olyan jól, ahogy tettük a közelmúlt találkozóin" - mondta Evans az MUTV-nek. "Nehéz itt játszani, az idõjárás is nehézzé tette, különösen a második félidõben, amikor a szél is ellenünk volt. Úgyhogy mondhatni, a döntetlen igazságos eredmény volt."
 
"Korán gólt kapni nem ideális dolog, de úgy gondolom, az elsõ félidõ végéhez közeledve jobban kezdtünk játszani, kézben tartottuk a játékot és megérdemeltük a gólt."
 
 
A házigazdák 2-0-ra is vezethettek volna, amikor Mame Biram Diouf épp Evans hibája után került hatalmas helyzetbe. A United korábbi játékosa azonban kapu mellé tekert, megmentve korábbi csapattársát, aki így reagált: "Azt hiszem, mindenki megkönnyebbült, különösen én."
 
"Nehéz körülmények voltak, a szél miatt a labda útját is nehéz volt kiszámítani. Úgy gondoltam, a fejemen fog landolni a labda, de úgy tûnt, mintha kicsit alákapott a szél. Jobban kellett volna megoldanom a helyzetet, hogy tisztázni tudjak, de végül örültem, hogy mellé ment."
 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!