A Vörös Ördögök tovább menetelnének
Vasárnap a bajnokságban a 3. és 4. helyen álló csapatok fognak találkozni egymással, A Manchester United fogadja a Southampton csapatát. A Vörös Ördögök szeretnék megõrizni november 8. óta tartó veretlenségi sorozatukat, zsinórban 11. alkalommal.
A január kifejezetten a Vörös Ördögök hónapja volt ezidáig. Ezt mi sem igazolja jobban, mint az a tény, hogy az utolsó két bajnoki címünk megszerzése alkalmával januárban igazán impozáns teljesítményt láthattunk a csapattól. (2010/11. - 6 gyõzelem, 1 döntetlen; 2012/13. 4 gyõzelem, 2 döntetlen)
Annak ellenére, hogy jelenleg a Chelsea és a Manchester City még biztos távolságra van a Unitedtõl, Louis van Gaal játékosai eltökéltek és még mindig remek helyzetben vannak a bajnoki címért folyó versenyben, valamint a Bajnokik ligáját érõ helyet is szépen tartják. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a késõbbiekben sem lehet nagy gond.

Chris Smalling elmondta: "Magunk mögött hagytuk az Ó évet, de folytatni szeretnénk a jó szereplést. A bajnoki menetelés egyre csak nehezebb és nehezebb lesz, de mi igyekszünk a lehetõ legtöbb bajnoki pontot megszerezni. Mindent megteszünk a siker érdekében, amit csak tudunk, egyénileg és csapat szintjén is. Rengeteg munkával jár ez."
A csapatszellem szerves részét képezi annak a sikernek, hogy a csapat tartani tudja a 3. helyet a bajnokságban, de ez nem szokatlan a Unitedtõl. Valamint mostmár ugye két fronton kell helyt állni, mert a csapat az FA Kupában is érdekelt továbbra is.
"Azt hiszem, hogy a legfontosabb, hogy tartsuk magunkat azokhoz az elvekhez, amit a mester hozott. Az eddigiek azt mutatják, hogy nagyszerû eredményekre várhatók a jövõben." - mondta Smalling
"A játékosokon is látszik a csapatszellem. Mélyre kellett ásni, hogy orvosolni tudjuk a problémákat. Nagyszerû dolgokat kapunk a mögöttünk álló csapattól és szurkolóktól. Nem számít, hogy milyen helyzetbe kerülünk, boldogok vagyunk együtt és megteszünk mindent a siker érdekében."
"Ha végig tudjuk vinni a terveket, akkor minden sikerülni fog és újra bjanokok leszünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló