Van Gaal tudja, miben kell fejlõdni
Louis van Gaal úgy véli, játékosainak már a QPR elleni bajnokin javítaniuk kell az utolsó passzokon.
Legutóbb, a Southampton elleni Premier League összecsapással lezárult a Vörös Ördögök 11 meccs óta tartó veretlenségi sorozata és az a tény, hogy a vendégek kapusát, Fraser Forstert nem igazán tesztelték a manchesteri játékosok, sok vitát kavart azóta. A menedzser azonban látni szeretné, hogy már a hétvégén javulás lép fel ebben, miközben a United harmadik idegenbeli sikerére hajt ebben a szezonban.
"Oké, azt láthattad, hogy a legutóbbi három mérkõzésünkön nem sok lehetõséget dolgoztunk ki, de elõtte, amikor a Tottenhammel játszottunk, hat óriási helyzetünk is volt ugyanezzel a rendszerrel" - nyilatkozta van Gaal az MUTV-nek adott exkluzív interjújában.
"Ez mindig függ az ellenfelektõl is, de azt kell mondjam, a támadásaink utolsó fázisában elhibáztuk az utolsó átadásokat, a legfontosabbakat. Remélem, hogy javulni fogunk ebben az elkövetkezendõ találkozókon."
Van Gaal rámutatott arra is, hogy Angel Di Mariával és James Wilsonnal gyorsítaná csapatát, hiszen a leggyorsabb játékosaik közé tartozik a duó.
"Nagyon fontos a sebesség. Manapság nem lehet sebesség nélkül focizni és ezért például Wilson és Di Maria nagyon fontosak számomra, ezért is játszanak annyit."

"De természetesen az utolsó passz is nagyon fontos, amiben javulnunk kell, mert elég tempó van a játékstílusunkban és az átadásaink is ütemesek."
"Magasabb sebességnél rizikósabbak a passzok, de meg kell húznunk ezeket a pályán a megfelelõ idõben és gólt szerzünk."
Amikor arról kérdezték, sikerült-e kiválasztania a legerõsebb csapatot, a holland így felelt: "Ez a rendszertõl függ, így nem tudom megmondani. Attól függ, milyen rendszert alkalmazunk, például abba, amit most használunk, Ashley Young nagyon beleillik. Más játékosnak ez nem annyira alkalmas. De szerintem jó dolog az, hogy változtathatod a rendszereket."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!