Januzaj: Nincs más út, mint elõre
A Manchester United szélsõjét lenyûgözte, hogy 3-1-es gyõzelemhez segíthette a Vörös Ördögöket a Leicester City ellen, és úgy érzi, hogy akár több gólt is szerezhettek volna a hazaiak.
Azt követõen, hogy kezdõként léphetett pályára a Cambridge United elleni, gólnélküli döntetlenre végzõdõ FA-kupa mérkõzésen, Januzaj ismét a támadóalakzatban kaphatott helyet, Louis van Gaal domináló együttesében pedig folyamatosan akcióban volt.
A 19 éves belga szélsõ elégedetten nyugtázta, hogy újabb 90 percet tölthetett a pályán, és elmondása szerint a Manchester United akár nagyobb különbséggel is nyerhetett volna az Old Traffordon.
"Nem játszottam túl sokat ebben a szezonban, úgyhogy jó volt újra 90 percig a pályán lenni" - kezdte a MUTV-nek.
"Fáradt voltam, és görcsöt is kaptam az utolsó negyedórában, de tudtam, hogy elvégzendõ feladatom van."
"Jól játszottunk, különösen az elsõ félidõben. Egymásért harcoltunk. A második játékrész már nem volt ennyire jó, de örülünk az eredménynek. Jók voltunk az elõrejátékban, és akár három gólnál is többet szerezhettünk volna, de remélhetõleg mindezt továbbtudjuk vinni kedd estére [a Cambridge ellen], és megnyerjük a mérkõzést."
"Magasabb tempóban játszottunk, különösen az elsõ félidõben. Gyorsan járattuk a labdát, emellett pedig a befejezéseink is jól sikerültek. Háromgólos elõnnyel mentünk a szünetre, amely nagyszerû dolog volt. Bár szerezhettünk volna több gólt, legalább megszereztük a három pontot, és mindannyian boldogok vagyunk ezzel."

Nagy erõfeszítést kellett tennie Januzajnak azért, hogy érvényesülni tudjon a szélen, amely kapcsán nagy elismeréssel beszélt az egykori United-védõrõl, Danny Simpsonról, aki keményen fogta minden pillanatban.
"Danny kemény ellenfél volt, aki mellett nehéz volt elmenni a szélen" - tette hozzá.
"Úgyhogy úgy gondolom, nagyon jó csatát vívtunk egymással."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |