Moyes: A United játékosai túlsúlyosak voltak
Folytatódik az információk csöpögtetése David Moyes FourFourTwonak adott interjújából, amelybõl kiderül, hogy a skót menedzsernek véget kellett vetnie egy korábbi csapatrituálénak, mert bizonyos játékosai nem voltak megfelelõ erõnléti állapotban.
A Manchester United egykori menedzsere, David Moyes elárulta, irányítása alatt az elõzõ szezonban megtiltotta, hogy a felnõtt keret tagjai sültkrumplit egyenek, mert úgy érezte, hogy néhány játékosa túlsúlyos.
Áprilisi menesztését követõen Moyes-t kritikával illette a Vörös Ördögök korábbi középhátvédje, Rio Ferdinand, amiért levette a csapat étlapjáról az összes csapattag által kedvelt sültkrumplit, miután Moyes érkezte elõtt, a Ferguson-érában egyfajta csapatrituálénak számított az alacsony zsírtartalmú krumpligirizdek közös fogyasztása.
Azonban az 51 éves, azóta már a Real Sociedad kispadján tevékenykedõ bukott menedzser szerint mindez szükséges lépés volt.
"Igen, letiltottam a sültkrumplit az étlapról" - mondta a FourFourTwo-nak az Old Traffordon mindössze 10 hónapig tevékenykedõ Moyes.
"Mindezt azért kellett meglépnem, mert bizonyos játékosok túlsúllyal küzdöttek, és nem gondoltam, hogy a chipsevés jót tesz az étrendjüknek."
Az utolsó hónapokban már Manchesterben sem volt teljes támogatása, Moyes azonban elárulta, az is nagyon mélyen érintette, amikor a Uniteddel a 2013/2014-es szezonban a Goodison Parkba látogatva nem éppen szívélyes volt a fogadtatása.

Az Everton kispadján 11 évet eltöltve Moyest füttykoncert fogadta a Mersey-partján, ahol ráadásul csapatával 2-0-s vereséget is szenvedtek.
"Nem lepõdtem meg, mert tudom a szurkolók hogyan reagálnak bizonyos esetekre, és én voltam az, aki elhagytam a klubjukat, de csalódott voltam" - tette hozzá Moyes, akit néhány nappal ezt követõen felmentett a munkavégzés alól a manchesteriek vezetése.
"Sikerült az Evertont egy középcsapat pénzügyi lehetõségeivel a topcsapatokkal egy szintre hoznom. Minden tõlem telhetõt megtettem azért, hogy az Evertonból a lehetõ legjobbat hozzam ki. Hosszú folyamat volt, de sikerült - köszönhetõen a stábom, a játékosaim és még sokan mások segítségével."
"Volt néhány diadalittas éjszakánk a Goodisonon, a szurkolók pedig csodálatosak voltak. Nagyon nagy hatással volt rám az Everton; az a csapat volt az életem egy évtizeden át."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
West Ham vs Manchester United
Premier League 26. fordulóLondon Stadium
2026-02-10 21:15
Premier League 25. forduló
Old Trafford
2026-02-07 13:30
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 25 | 49 | 17 | +32 | 56 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 25 | 36 | 27 | +9 | 47 |
| 4 | Manchester United | 25 | 46 | 36 | +10 | 44 |
| 5 | Chelsea | 25 | 45 | 28 | +17 | 43 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 25 | 39 | 34 | +5 | 39 |
| 8 | Everton | 25 | 28 | 28 | 0 | 37 |
| 9 | Sunderland | 25 | 27 | 29 | -2 | 36 |
| 10 | Fulham | 25 | 35 | 37 | -2 | 34 |
| 11 | Bournemouth | 25 | 41 | 44 | -3 | 34 |
| 12 | Newcastle | 25 | 35 | 36 | -1 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 25 | 35 | 35 | 0 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 25 | 34 | 43 | -9 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 25 | 25 | 38 | -13 | 26 |
| 18 | West Ham | 25 | 31 | 48 | -17 | 23 |
| 19 | Burnley | 25 | 25 | 49 | -24 | 15 |
| 20 | Wolves | 25 | 16 | 48 | -32 | 8 |