Belga csodagyereket igazolt a United
A Manchester United szerzõdtette a 16 éves Indy Boonen-t az RC Genk együttesétõl.
A tinédzserkorú játékos három éves szerzõdést kötött a Vörös Ördögökkel, azt követõen, hogy Carringtonban lenyûgözõ teljesítményt nyújtott próbajátéka során.
Ezzel õ lett az újabb ígéret a Salford Citytõl szerzõdtetett védõ, Sadiq El Fitouri, és a Boltontól kölcsönvett Andy Kellett után, aki lehetõséget Louis van Gaaltól a klubnál való bizonyításra, emellett pedig jelenleg is próbajátékon vesz rész Manchesterben a Southport 19 éves csatára, Drew Lewis.
Van Gaal az elõzõ nyáron 150 millió fontot költött el többek között olyan játékosok leigazolására, mint Angel Di Maria és Radamel Falcao, emellett pedig ígéretet kapott arra, hogy a nyári átigazolási idõszakban hasonló mértékû összeg áll majd rendelkezésére erõsítésekre - azonban Boonen és El Fitouri leigazolása annak a bizonyítéka, hogy a holland menedzser csiszolatlan gyémántok után is élénken keresgél.
A támadó középpályásként bevethetõ Boonent Európa legnagyobb klubjai mellett a legélénkebben a Manchester City és az Arsenal hívta, azonban a mai napon õ maga számolt be abbéli örömérõl, hogy a mai naptól kezdve a Manchester United kötelékébe tartozik.
"Ez olyan, mint egy álom" - mondta a HLN-nek.
"Az edzések nagyon kemények, de nem érzek magamban fáradtságot, amikor jön bennem a felismerés, hogy már a Manchester United játékosa a vagyok."

Boonen saját Facebook-oldalán már közzé is tett egy képet, amelyen honfitársa, Adnan Januzaj meze elõtt ül a manchesteriek öltözõjében.
Annyi bizonyos, hogy a szinten hasonló korban Manchesterbe csábított Januzaj, illetve Marouane Fellaini nagy segítséggel lehetnek majd honfitársuk beilleszkedésében, akinek egyébként 13 éves, kapusként bevethetõ öccsét, Seppe-t is élénken emlegetik a klub kapcsán.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 14. fordulóOld Trafford
2025-12-04 21:00
Premier League 13. forduló
Selhurst Park
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 13 | 25 | 7 | +18 | 30 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Chelsea | 13 | 24 | 12 | +12 | 24 |
| 4 | Aston Villa | 13 | 16 | 11 | +5 | 24 |
| 5 | Brighton & Hove Albion | 13 | 21 | 16 | +5 | 22 |
| 6 | Sunderland | 13 | 17 | 13 | +4 | 22 |
| 7 | Manchester United | 13 | 21 | 20 | +1 | 21 |
| 8 | Liverpool | 13 | 20 | 20 | 0 | 21 |
| 9 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 10 | Crystal Palace | 13 | 17 | 11 | +6 | 20 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Brentford | 13 | 21 | 20 | +1 | 19 |
| 13 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 13 | 13 | 22 | -9 | 12 |
| 17 | West Ham | 13 | 15 | 27 | -12 | 11 |
| 18 | Leeds United | 13 | 13 | 25 | -12 | 11 |
| 19 | Burnley | 13 | 15 | 27 | -12 | 10 |
| 20 | Wolves | 13 | 7 | 28 | -21 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - West Ham
Premier League, 14. forduló