Van Gaal: Fellaini megérdemli, hogy kezdõ legyen
Louis van Gaal elmondta, Marouane Fellaini minden elismerést megérdemel utóbbi teljesítményeiért és közölte, a belgának minden meccsen kezdenie kell, ha ilyen formában játszik.
Egy nehéz elsõ manchesteri szezon után Fellaini második idényében kulcsszerepet játszott abban, hogy a Vörös Ördögök újjáéledtek.
A 31-es mezt viselõ játékos csak hajszálnyival maradt le Juan Mata mögött a hónap játékosa szavazáson, azóta pedig a válogatottban is hozta remek formáját, hiszen két mérkõzésen három gólt termelt a belga nemzeti csapatban. Van Gaal örömmel látta Fellaini teljesítményét és dicsérte a támadó középpályását azért, ahogyan megfordította szerencséjét.
"Csak a játékos képes ezt megtenni" - nyilatkozta a holland. "A menedzser, a stáb, a játékosok segítenek neki, de a játékos a fõ okozója ennek."
Amikor a mai sajtótájékoztatón a riporterek Fellaini formájáról kérdezték, a fõnök így folytatta: "Egy másik dolog, amit sokszor megemlítettem az, hogy késõn tért vissza {a világbajnokság miatt], sokat kellett várni, hogy elõször lássam. Sokat hallottam róla és az elsõ edzés óta azt teszi, amit kérek. Azt mondtam, 'képes vagy megcsinálni'. Nyitott volt és teljesíteni akarta a kérésem, így nem lepett meg a formája."
"Szerencsétlen szezonja volt az elõzõ, mert sokszor sérült és beteg volt, de amikor egészséges volt, többé-kevésbé mindig szerepelt nálam. Egyensúlyt kerestem a csapatban, õ pedig képes ezt meghozni. Persze, változtathatok dolgokat az ellenféltõl függõen, de jelenleg nem tudom õt kivenni a csapatból, amikor így játszik."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!