Van Gaal még mindig a tökéletes teljesítményre törekszik

Annak ellenére, hogy a csapat az utolsó kilenc bajnoki mérkõzésbõl nyolcat megnyert, a Manchester United menedzsere, Louis van Gaal továbbra is a tökéletes teljesítmény elérésén munkálkodik.


A holland edzõ továbbra is úgy gondolja, hogy a Vörös Ördögöknek még mindig nem volt olyan meccsük amikor 90 percen keresztül végig jól játszottak volna, ezért továbbra is többet vár a csapatától. Öt nappal azután, hogy szétszedték a városi rivális City csapatát, Van Gaal a következõket mondta: "Még mindig várunk egy olyan meccsre, amikor 90 percen keresztül, végig jól teljesítünk. A City elleni elsõ 15 perc például nem volt jó. Úgy hiszem, hogy remekül tudunk játszani, de ezt még nem mutattuk meg 90 percen keresztül."

 

"Fejlõdünk és egyre inkább úgy játszik a csapat ahogy azt én szeretném" - folytatta. "Szerintem most már megvan az egyensúly a csapatban. Rengeteget beszéltem az egyensúlyról az elmúlt három hónapban, talán már unjátok is hallani ezt a szót, de ez van. Egyre nagyobb volt az egyensúly a csapatban és egyre többször tudtunk szinte ugyanazzal a csapattal kiállni, mert nem voltak sérültjeink. Most viszont megint van négy sérültünk, és két olyan pozíció, amire nincsen játékosunk - ez nehéz ügy."

 

 

Egy másik témát illetõen a menedzser azt is megjegyezte, hogy a csapatban nincs túl sok magas játékos és erre komoly figyelmet fognak fordítani. A kapusok kivételével csak Marouane Fellaini, Chris Smalling, Michael Carrick és Jonny Evans magasabbak 182-183 centinél.

 

"Amikor megnézed a csapatunkat, az átlagmagasságunk nem túl jó" - jegyezte meg Van Gaal. "Nem elég magas a csapatunk. Ha például beszélsz egy kosárlabda edzõvel az megtudja erõsíteni, hogy egy-két centiméter nagyon sokat tud jelenteni, és ez a labdarúgásban is igaz. Ha megnézzük a statisztikákat, egy csapat a góljai harmadát, vagy negyedét rögzített szituációkból szerzi - ezért is mondom, hogy fontos a magasság."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!