2015 üzleti év Q3 jelentés, a Glazer család tíz éve

Május 14-én jelent meg a harmadik negyedévrõl szóló tájékoztatás, ez a január, február és március havi adatokat tartalmazza:


 

A meccsnapi és média bevételek a Bajnokok Ligája szereplés hiányában értelemszerûen csökkentek, illetve idén kettõvel kevesebb bajnoki esett erre a negyedévre. A kereskedelmi bevétel szokás szerint növekedett, annak ellenére kategórián belül 1,8 millió font mínusz tavalyhoz képest a merchandising és digitális média területén: a Nike a BL hiánya miatt fizetett kevesebbet és lejárt pár regionális telekom szerzõdés. A negyedév alatt a Swissqoute globális online bróker partner lett, szintén globális partner az online játékokat készítõ KamaGames, az Emtel távközlési cég pedig regionális MUTV és digitális tartalom jogokat vett Mauritius szigetén. Érdemes megnézni 9 havi viszonylatban a szponzori bevétel gyakorlatilag duplája a meccsnapinál, így valóban kisebbet üt a BL hiánya a szezonban. 9 hónapnál mindössze 14%-ot. A bérköltségnél 6%-ot sikerült megfogni a BL prémium elmaradása miatt és még Falcao vagy Nani fizetése sem okozott gondot, a portugál esetében valószínûleg a Sporting annyival olcsóbban adta Rojo játékjogát. A nagyobb aktivitás a transzferpiacon azt jelentette idén a játékosok regisztrációjának amortizációs összege magasabb. (A transzfer vételárat elosztják a szerzõdés idõtartamával, azaz egy 20 millió fontért 4 évre igazolt játékos éves amortizációs költsége 5 millió font.) Kivételes költség most akadt, a Football League nyugdíjalapjába kell 1,3 milliót adni. Összeségében tehát 8%-kal nõtt a mûködési kiadás. Az EBITDA (kamat, adó, értékcsökkenés és amortizáció elõtti eredmény) a körülményekhez képest nem rossz, természetesen ha újra lehet számítani a BL bevételre, akkor újra normális kerékvágás lesz az EBITDA számolásnál. Bár a negyedév veszteséges lett tavalyhoz képest, Woodward a 9 havi adatok és az utolsó negyedév becslése alapján tudott jó hírt mondani, emelnek a teljes üzleti év EBITDA várakozáson: 385-395 millió font bevételt és 103-110 millió font közötti EBITDA eredményre számítanak a 2015-ös üzleti évre. 90-95 millió fontról emelték fel a becslést, hiszen ahogy a táblázatban látszik már 9 hónap alatt sikerült 88 milliót elérni. Tehát a mûködési teljesítménynél a BL hiánya csak egy karcolás, nem komoly seb. A hírre 1-2%-ot erõsödött is a MANU részvény. Az adósság papíron emelkedett az erõsebb dollár miatt, az USD/GBP árfolyam 2014. március 31-én 1,6662 volt, idén pedig csak 1,4861. A készpénz alacsony szintje a szezonnak ebben a szakaszában természetes, mindig a Q3 negyedévre használja fel a klub mûködésre, aztán május és a nyár során töltõdik fel a kassza a PL kifizetésbõl, bérlet megújításokból, szponzori pénzekbõl.

 

Cash flow

 

 

Konferenciahívás és egyéb hírek 

 

Ed Woodward kiemelte a kereskedelmi növekedésnek köszönhetõen az elõzetesnél jobb EBITDA eredményre számíthatnak. Van Gaal elsõ szezonjával elégedett a vezetõség, a minimálisan kitûzött célt, a BL helyezést sikerült elérni. A csapat további erõsítésénél Depay egy korai igazolás, nyáron további aktivitás várható a klubtól a transzferpiacon. A média bevételek kapcsán ismét elmondta a közeljövõben az UEFA 2016-18 ciklusra 25%-kal emelte a BL kifizetés összegét 1,25 milliárd euróra. 2017-19 ciklusra pedig a hazai PL közvetítési jogokért fizetett több mint 5 milliárd fontot a BT és a Sky, ami 70%-os növekedés. (ehhez jön még hozzá a külföldi jogokból származó bevétel) További remek szponzori lehetõségeket látnak a következõ évekre is és várják nyártól az Adidas együttmûködést. Hangsúlyozta még augusztus 1-jétõl a klub visszaveszi a Megastore mûködtetését, ebben is különbözik az Adidas szerzõdés a Nike-tól. 

 

Richard Arnold egy sportkonferencián: "Büszkeség kérdése hogy nem vagyunk a tabella élén, ott akarnak lenni a játékosok, a szurkolóink ott akarnak látni bennünket. Fájó, hogy nem vagyunk ott. És fájt a szívem idén keddenként és szerdánként, látni a többi csapatot a Bajnokok Ligájában. Lekopogom a következõ szezon más lesz. Ott kell lennünk abban a sorozatban. Anyagilag nem viselt meg bennünket a kihagyás köszönhetõen a hosszú távú terveinknek és a gazdálkodásunk több lábon áll, ugyanúgy képesek voltunk kiváló játékosokat igazolni, de a pénzügyi biztonság ellenére fájó tény a Bajnokok Ligája szereplés elmaradása." 

 

Tíz éve kezdõdött a Glazer-korszak, Arnold ugyanezen a konferencián megvédte õket. Az erõs pénzügyi helyzet és a sikerek igazolják a stratégiájukat, a MUST kritikáival nem ért egyet és magáért beszél a klub üzleti helyzete és a Sir Alex által folytatott sikerek, kifújt a Glazer ellenes tüntetés. 

 

Az Aon nyári amerikai túrát Van Gaal kérésének megfelelõen kedvezõbbre szabta a vezetõség ami az utazást illeti. Santa Clara, Seattle és Chicago az eddigi helyszínek, a negyedik még szervezés alatt. Az ellenfelek július 17. és 29-e között: Club America, San Jose, FC Barcelona és PSG. A logisztika tehát kedvezõbb lesz, azonban marketing rémálom vár a csapatra a Nike-Adidas váltás miatt. Felkészülési szezon közepén júliusban még tart a Nike szerzõdés mert a régi PLC ki tudja miért így kötötte meg annak idején. Az Old Traffordon és Carringtonban kicserélni a pipákat csíkokra egy dolog, viszont a túrán reflektorfényben lesz a csapat és furcsa szituáció lehet, a drukkerek vennék már júliusban az új mezt, de még nem kapható. A Nike meg az utolsó hetekben úgy reklámozza magát hazai pályán, hogy a legnagyobb riválisa elvitte tõlük az Amerikában is népszerû Manchester Unitedet. 

 

Az Adidas szerzõdéshez viszonyítási alap: most hosszabbítottak a Bayernnel, idõtartama és értéke 2020 és 2030 között 900 millió euró (mostani árfolyamon 645 millió font). A Unitednek mostantól 10 évre min. 750 millió font, tehát pénzben és idõben is jelentõsen kedvezõbb üzletet csinált Woodward, hiába a Bayern München mostani trófeái. A Real Madrid is kb. ilyen összegre számíthat mint a Bayern, így egy darabig ezen a téren nem kell félteni az elõnyt. 

 

Az FA nagy többséggel David Gillt jelölte a FIFA végrehajtó bizottságába és alelnök is lett. Az FA vezetõ Dyke szerint Gill volt könyvelõként és sikeres CEO-ként keményen kérdõre tudja vonni Blattert. (akit minden valószínûség szerint újraválasztanak a szavazási rendszer igazságtalanságai miatt, hiszen karibi szigetek, afrikai és ázsiai országok szövetségei miért szavaznának reformra, õk a Blatter rezsim kedvezményezettjei) Gill korábban távozásra szólította fel Blattert, és most is hangsúlyozta: "Átláthatóságot akarok, változást a döntéshozatal menetében, de nem egyik napról a másikra fog megtörténni, fõleg ha nem változik az elnök személye. Szerintem muszáj lenne egy új elnöknek jönnie, hogy érdemi változás történjen a FIFA mûködésében. Nem vagyok naiv, tudom egyedül nem tudok változtatni a dolgokon." Gill emiatt korábban nem is akarta vállalni az indulást, elégedett volt az UEFA munkájával, viszont Dyke meggyõzte kell valaki a FIFA vezetõségébe, aki nem bólogat Blatternek és amit a Manchester United volt vezérigazgatója mond, arra odafigyelnek. Agent Gill tehát az új Donnie Brasco.

 

Tíz éve kezdõdött a Glazer-korszak 

 

A cikknek ez a része szubjektív, aki régóta követi az írásaimat tudja elégedett vagyok az amerikai tulajdonosokkal és jobbnak tartom õket a régi PLC fõrészvényeseinél vagy más klubok sugar daddy tulajainál, akik beleszólnak a fociba. Ez a tíz év üzletileg és a pályán is a klub történelmének egyik legsikeresebb idõszaka volt és üzletileg a java csak most jön: ahogy egyszerre lehet majd számolni a rekord Chevrolet, Adidas szponzori szerzõdésekkel, rekord Premier League és Bajnokok Ligája bevétellel. Joel Glazer már az elején kérte hosszú távon ítéljék meg õket, a stratégiájuk maraton és nem sprint. A vezetõség és a szakmai stáb folytatta a munkát, a játékosok sem érezték a váltást, sõt ahogy Keane elmondta még örült is jó vásárt csinált a részvényeivel. Ferguson pedig mindig is állította a United régóta üzlet, amikor Edwards tõzsdére vitte csak idõ kérdése volt a felvásárlás. Murdoch és a Sky nem tehette meg, Glazerék igen. A MUST tíz év alatt eléggé leszerepelt a demagóg, nevetséges közleményekkel, rengeteg csúsztatás történt és még Sir Alex Fergusont is kritizálták. Hiába várták eladják a klubot, nem hitték el tényleg hosszú távra rendezkedtek be. Ahogy mondták. A média kiegyensúlyozatlan negatív cikkei unalmasak lettek, fogalom nélkül riogattak csõddel és mindenfélével. Egy hasznuk volt számomra, miattuk kezdtem el blogolni. Nem azért mert úgymond Glazer párti vagyok, hanem rossz volt látni a sok tárgyi hibás, csúsztató cikket a klub pénzügyei kapcsán. Most már látva a rekord szponzori szerzõdéseket és rekordigazolásokat, talán a következõ tíz évben kevesebb hülyeséget fog összehordani a MUST és a sajtó is. Az unalomig ismert vádak: 

 

Adósság: a klub méretébõl következõen csak hitelbõl tudták megvenni, de látták megfelelõ stratégiával milyen növekedési lehetõség van a klubban, így a föld alól is elõteremtették a hitelt és tudták hosszú távon nem lesz gond menedzselni az adósságot. Történtek refinanszírozások, sok költséget leírtak adóból, 2008 után kikerülték a pénzügyi válságot a 2010-es kötvénykibocsátással, 2012-ben újra tõzsdére vitték a klub egy részét kedvezõ konstrukcióban és az IPO bevételbõl adósságot is csökkentettek, azóta megnyugodott a piac és a kötvényekrõl vissza lehetett térni a kedvezõbb banki hitelre, a növekedésnek köszönhetõen nem okoz problémát és teljesen kezelhetõ. A PIK hitel a MUST híreszteléseivel ellentétben nem volt a klub felelõssége, ha Glazerék nem tudták volna visszafizetni, akkor a befektetési alapok kezébe került volna a tulajdonjog egy része. 

 

Leeds forgatókönyv: akik ezt hajtogatták évekig, egyszerûen nem értenek hozzá. A két klub össze sem hasonlítható, ennél több szót erre nem is érdemes pazarolni. 

 

Old Trafford névjoga: hát eltelt tíz év és még mindig Old Trafford, nem Coca-Cola Arena. Sokszor elmondták túl fontos a név. Üzletileg pedig csatornákon keresztül is lehet névszponzort találni, ahogy a carringtoni edzõközpont példáján látjuk az Aon többet fizet mint az Emirates az Arsenalnak a stadionért. Lejárt lemez már az a vád, hogy nem törõdnek a klub hagyományaival. Ebben az idõszakban készült el a Holy Trinity szobor, Sir Alex is kapott szobrot és lelátót, Sir Bobby véleményét õk is kikérik, a klub múzeuma gyakran hónapokig ingyenes, az utánpótlásra Carringtonban többet költenek mint valaha stb. Sõt, Joel Glazer és Woodward állítólag gondolkoznak visszateszik a Football Club megnevezést a címerbe, ahogy régen volt. Nekik nem tetszett annyira a régi PLC döntése. Részemrõl mindegy, már megszoktam a jelenlegi címert is, vizuálisan talán még jobb is mint amikor a Football Club is bele volt szorítva. Amit tényleg megtehetnének, visszaállítani a nõi csapatot. A safe standing kampányt támogatják és az igazságos kollektív PL szerzõdést is. Pedig rövid távon jobban jártak volna a Real-Barca módszerrel, de õk mint említettem hosszú távban gondolkoznak. Visszatérve az Old Traffordra: a stadionra és az edzõközpontra is sok fejlesztési pénzt fordított a klub, MUTV fejlesztés, tény a klub honlapjára ráférne az újítás. A vezetõség a stadion környékén is vett ingatlanokat. Igazából szerintem Glazerékkel szemben az egyik szurkolói csoport okozott inkább kárt a stadionnak a nagyon ötletes nevû Hotel Football épülettel, ez az amibe beszállt Neville, Scholes, Giggs, Butt is. A klub vezetõsége próbálta megakadályozni a tízemeletes épület megépítését mert zavarná az Old Trafford látképét. Azt se mondhatni Glazerék csak irigylik, mert ha akarták volna régen építhettek volna ilyen hotelt. A városi tanács elutasította a klub ügyvédjének beadványát. Mindenki döntse el maga szép lett vagy zavaró: 

Fotó: Manchester Evening News

 

Jegyárak: a stadionbõvítés miatt a régi PLC is jóváhagyta az emelést és miután Glazerék kereskedelmi stratégiája kezdte meghozni gyümölcsét, 5-6 éve már nem változott a bérletek ára. A kötelezõ ACS (automatic cup scheme) rendszert lehet bírálni, hogy muszáj megvenni a bajnoki meccsek mellett a kupákra is a jegyet, de ez is attól függ kit kérdezünk. Sok drukkernek megfelel és nem becsapás, mert szezonbérlet a neve, nem pedig csak PL bérlet, más klubok is alkalmazzák. Az árak befagyasztása mellett kamatmentes részletfizetéssel, ifjúsági, nyugdíjas kedvezményekkel is segíti a klub a szurkolókat. Más PL csapatokkal szemben nincsenek árban A-B-C kategóriára osztva a meccsek, egységes áron lehet látni egy Arsenal vagy Sunderland elleni meccset is. Általában két hét alatt elfogy több mint 50 ezer bérlet, szóval akkora gond talán csak nincs. Más PL klubokkal összehasonlítva is korrekt az ár. 

 

Transzferek, nem költenek a csapatra: az igazi gumicsont téma. A MUST szerint Glazerék megkötötték Fergie kezét, szelektíven mondogatják csak Owen, Bebe, Valencia féle igazolásokra telt, kihagyva Berbatovot vagy a Nani, Anderson, Hargreaves és De Gea, Jones, Young nyarakat, bezzeg régen Ferdinand és Rooney jöttek és volt pénz simán. Ebben a témában olyan szintû csúsztatások mentek, hogy belefájdult a fejem sokszor. Elõször is: "Ha Sir Alex igazolni akar, elõbb eladni kell." - mondta Peter Kenyon a régi PLC idején. Rooney-ról konkrétan Sir Roy Gardner a régi PLC elnöke a hivatalos éves beszámolóban: "2005-re terveztük a leigazolását, de a Newcastle érdeklõdése miatt már most 2004 nyarán lépnünk kellett. Ez azt jelenti már most felhasználtuk a jövõévi transzferkeretünket. 2005 nyarán csak úgy leszünk képesek igazolni, ha játékoseladással készpénzhez jutunk." És hiába igaz régen több alkalommal megdöntötte a United a brit transzferrekordot, európai szinten azok az összegek elmaradtak az akkori nagy transzferektõl, amilyen igazolásokat az olasz mecénások költöttek. Batistutáról csak álmodozhatott Fergie. Glazerék idején nem volt gond, hogy Vidic és Evra 2006 januári leigazolásával átlépte a klub a korábban szigorúan vett 50%-os fizetés-bevétel arányt. Carrick az új csapat egyik legfontosabb, Park pedig a leghasznosabb játékosa lett. Csak sajnos sokan az árcédula alapján ítélik meg ki a jó játékos. Fergusonnak nem kellett alkudozni a fõnökeivel mint korábban. Berbatov akkori klubrekord igazoláskor csak egy telefon kellett Floridába és nem volt probléma. Nem csoda Fergie õket tartotta jobb fõnöknek, teljesen szabadkezet kapott. És hát a szokásos MUST logika: ha nem volt pénz szerintük és megvolt kötve Fergie keze, akkor a világ legjobb menedzsere miért Bebe, Tosic, Obertan, Diouf, Powell, Zaha félékre aprózta el a pénzét, ahelyett hogy kettõ de kész játékost vett volna? Külön irritál a MUST a City és a Chelsea költekezéseihez viszonyít, szinte irigykedve. Hát mikor mûködött kizárólag költekezésre alapozva a United? Fergie sorban háromszor is bajnok tudott lenni racionális csapatépítéssel is, de voltak komoly igazolások is mint Carrick és Berbatov vagy Van Persie, Jones, Smalling féle fiatalok is, sajátnevelések mint Brown és Fletcher a veteránok mellé és olyan remek olcsó húzások mint Van der Sar, Evra, Vidic, Park. Igen, volt pár mellényúlás is mint Anderson, de a lényeg volt pénz. És amit elfelejt számolni a MUST: a transzferek mellett a bérkeretre is rengeteg pénzt fordított a klub, a United bérkerete a 3. legmagasabb volt az évek során a PL-ben és most hogy a Financial Fair Play némileg korlátozza a sugar daddy klubokat, már a United az elsõ.

 

Ronaldo bevétel: a MUST szerint ezt is lenyúlták Glazerék és nem engedték visszaforgatni. Szintén hülyeség. Joel Glazer 2009 nyarán még külön elrepült Chicagoba elintézni az Aon elõre fizesse a szponzoráció jelentõs részét, ha Fergie a tervezett igazolásokon kívül a Ronaldo összeget is elköltené pl. Ribéry-re. Viszont Fergie nem így tett, beérte Valenciával és a csapat továbbra is versenyben volt a bajnoki címért. Mivel Fergie 2010 nyarán sem költött sokat, nem volt értelme gyenge banki kamatért cserébe bankszámlán tartani az óriásira duzzadt készpénz állományt, így egy részébõl kötvényeket vettek vissza, azaz adósságot törlesztettek, amivel csökkent az éves kamat.  

 

Moyes kinevezése: a MUST szerint õ is Glazerék hibája. Mert az Everton tapasztalatával képesnek tartották kevés pénzbõl csapatot csinálni, mert ugye a MUST szerint nincs pénz igazolásokra. A valóság az, hogy Glazerék mint mindig, nem szóltak bele a klub futball ügyeibe, nem neveztek ki amerikai CEO-t, nem cetlin adják le a hétvégi kezdõt és ebben is hagyták Sir Alex, Sir Bobby és Gill döntsenek. A borzasztóra sikerült szezonban avatkoztak csak be, amikor látták Moyes elveszítette az öltözõt. A szokásos nem volt pénz témához: talán pont az volt a baj addig mentek a nagy halak után, hogy közben elfogyott az idõ és csak a felárral félretett Fellaini sikerült. Levy és Perez szerint a United is tett ajánlatot Bale-ért. Herrera érdekes ügye. Elõtte a Vidal saga. Fabregas és Alcantara saga, egyik visszatért Londonba, a másik követte Guardiolát. Ezek pont azt mutatják volt pénz, csak nem jött össze egyik kinézett üzlet sem. Ha nem lett volna pénz, akkor a nagy nevekre várás helyett aprópénzért nyár elején elintézhették volna Eriksent és Strootmant, aztán jó napot, lehet jobb lett volna a szezon velük. Késõbb januárban kompenzálták a nyarat Mata klubrekord leigazolásával, Herreráért letették a baszkok állt kért összeget, Shaw megegyezést is korán elintézték. Aztán már Van Gaal leigazolta Di Mariát brit rekord 60 millió fontért és még Rojo, Blind, ha Falcao bevált volna érte is kiadnák a 43 milliót. Most még nyár sincs, de már érkezik Depay 25 millióért. Ha a MUST szerint ilyen a nincs pénz helyzet, akkor szeretném ha nekem is így nem lenne pénzem.  

 

Woodward kinevezése: annak örül a MUST újra van párbeszéd a klubbal, de szerintük Glazerék hibáztak amiért engedték Gill leköszönjön Fergie-vel egyidõben. Ez az aztán a logika, éveken át szidták Gillt mindenért, szurkolók zaklatták õt és a fiát is meccsen, de jó lett volna ha még marad. Oké. Woodward pedig a legjobb választás volt, õ irányította a United kereskedelmi növekedését, majd beletanul a transzferpiac rejtelmeibe is. 

 

Glazerék nem tettek pénzt a klubba: õk amerikai üzletemberek és nem orosz oligarchák, nem arab sejkek, akik játékszert vettek. Nem olajpénzt tesznek bele a klubba rövid távú sikerekért, hanem üzleti stratégiát, hosszú távú modellt. Közvetlenül nem tettek be pénzt, ez igaz. Viszont az üzleti növekedésen keresztül mégis. Ami akkor is érték a klub számára, ha egyszer távoznának. Ha a zajos szomszédnál a sejk meghalna, az Etihad és a többi arab cég befejezné a szponzorációt, hiszen nem piaci alapú üzletek azok. És régen az írek sem tettek be, hanem kényelmesen ültek az aranytojást tojó tyúkon és várták az osztalékot. Nem volt adósság az igaz. Glazerék a hitel miatt legalább motiváltak az üzlet fejlesztésében, nem dõlhettek hátra. És azért jegyezzük meg a felvásárlási összeg nem mind hitelbõl állt, 272 millió fontot saját zsebbõl fizettek. Lehet kritizálni milyen tõzsdei is ingatlan ügyletekkel gazdagodott meg Malcolm Glazer, milyen problémák vannak a bevásárlóközpontjaikkal, milyen családi viszály és egyebek, de nincs ezekre hatásunk. Ahogy a Milan drukkereknek sincs Berlusconi kétes ügyeire és kínos botrányaira, vagy a Chelsea drukkerek sem tehetnek arról Abramovich hogyan gazdagodott meg a Szovjetunió szétesése utáni vadkapitalizmus és privatizáció során. Az arab sejkek akiknek szerencséje volt, hogy a sivatagban a teveszar alatt olajat találtak. Malcolm Glazer az orosz oligarchák és arab olajsejkekhez képest legalább egy igazi amerikai self-made milliárdos üzletember volt. 

 

Glazerék nélkül is megtörtént volna az üzleti növekedés, csak szerencséjük volt: ez a vád az egyik kedvencem. A MUST logika ismét lecsapott, Glazerék csak rosszak, a régi PLC pedig tévedhetetlen volt. Érdekes, Fergie élete könnyebb volt Glazerék idejében. Korábban az írek még a hosszabbítását is fenyegették, érthetetlen ki sírja vissza a vitákat. Bár a Manchester United éveken át elsõ volt a Deloitte Football Money League listáján, a növekedési teret jelentõ kereskedelmi szektor éveken át stagnált. Egyértelmû a Nike szerzõdés elképesztõ volt és évekig tartó elõnyt jelentett és a United mindig is kiválóan gazdálkodott. Ezt senki nem vitatja. De volt még hely növekedésre, Glazerék ezt látták meg, hiszen pár százalék tulajdonrészük már 2005 elõtt is volt, ismerték a klubot. A Real Madrid több hely hátrányból Perez galaktikus stratégiájával 2-3 éven belül a lista élére állt és majd csak mostanában fogja a United letaszítani Glazeréknek köszönhetõen. A régi PLC idején teljesen elégedettek voltak a fõszponzorok támogatásával, a másodvonalas terjeszkedésrõl csak beszéltek, de nem csináltak semmit. Két fõ foglalkozott a szponzorokkal. Nike, Vodafone, Audi és aztán megpihentek a tényleg kiváló Nike üzlet biztonsága miatt. Joel Glazer és Woodward olyan lehetõségeket valósítottak meg, amit a régi PLC legjobb esetben is csak látott, de nem történt semmi. Most több mint száz fõs kereskedelmi csapat foglalkozik a szponzorokkal, külön iroda nyílt Londonban, Ázsiában és Amerikában is, 30-40 globális és regionális partner különbözõ területeken. És olyan egyedi megoldások mint az edzõmez értékesítése, edzõközpont névjogának eladása. Nem a régi PLC érte el ezeket, nem a Real, Barca, Bayern hanem Glazerék a Uniteddel. Amikor a régi PLC által kötött szerzõdésbõl a Vodafone kiszállt idõ elõtt egy záradék miatt, Glazerék tapsoltak örömükben. Mert rögtön elintézhették az 50%-kal jobb AIG szerzõdést. 2007-ben létrehozták a londoni kereskedelmi irodát és Woodward csapatának munkája 2010-re beért, a sok regionális szponzor mellett jött a világrekord Aon, közben DHL edzõmez, aztán Chevrolet üzlet és az Aon is maradt minden edzés jogot megvettek. (a DHL lefokozódott sima logisztikai partnerré) A kritikusok nem hitték el a lejáró Nike szerzõdésnél lényegesen jobbat tudnak kötni, max. évi 40 millió fontról írtak. 75 millió lett belõle. Az NFL csapatukat kb. 200 millió dollárért vették, azóta 1 milliárddal növelték az értékét, pedig a Bucs egy Super Bowl gyõzelmet leszámítva nem is olyan jó csapat. Az is szerencse volt? A United értéke 2005 óta minimum megduplázódott. A következõ tíz évben további jelentõs kereskedelmi növekedés várható, fõleg az amerikai piacon. 

 

Hiába a kereskedelmi növekedés, de a sok szponzorral vicc tárgyává tették a klubot, globalizálták a United nevét és vásárlóknak tekintik a szurkolókat: ez megint a MUST naiv rácsodálkozása a világra. Nem titok, benne van a régi beszámolókban a régi PLC is megcélozta a szurkolói bázis monetizálását: Gardner többször leírta a bûnös "football is business" vagy "treating fans as customers" kifejezéseket. És tetszik vagy sem, a modern foci része a hivatalos tészta szponzor és regionális telekom partner is. A globális szurkolói táborról: a Busby bébik sikere és tragédiája miatt világszerte népszerû klub lett a United, amit a Fergie korszak csak tovább erõsített. Lehet egy ázsiai drukker soha nem jut el Manchesterbe, vagy egyáltalán Európába, de attól még õk is United drukkerek. Lehet az ázsiai drukker kevesebb pénzbõl költ a csapatra és több áldozatot hoz. (idõeltolódás miatt a meccsnézés stb.) 

 

Glazerék megosztották a szurkolókat: nézõpont kérdése, a MUST félretájékoztatás, bojkott felhívások, Green&Gold cirkusz, levegõbe beszélõ Red Knights csoport (soha nem volt elég tõkéjük), Fergie támadása az nem megosztás?

 

Nem is érdekli õket a játék, nem beszélnek a szurkolókkal: Malcolm Glazer valóban soha nem járt az Old Traffordon, pláne a 2006-os agyvérzése után sehová sem, de egyébként a United felvásárlása mindig is a gyerekei bulija volt, ezért sem okozott gondot az üzletmenetnek amikor meghalt. A hat testvér közül is szûkebben Avi, Bryan és Joel Glazer viszik a boltot, õk járnak a meccsekre amikor tehetik, Fergie gyakran behívta õket az öltözõbe is. Gyerekként soccert kedvelve nõttek fel és Joel Glazert a fõiskolán végleg megfertõzte a Tottenham drukker szobatársa. A reflektorfényt nem szeretik, bajnoki ünnepléskor is megvárták míg kiürül a stadion és úgy fogták meg a serleget. Hogy nem kommunikálnak közvetlenül a drukkerekkel: melyik élcsapat milliárdos tulaja teszi? Egy MUTV interjút adott Joel Glazer 2005-ben, azóta szóvivõkre és Woodwardra bízzák a kommunikációt. A szurkolói fórumon minden csoport képviselõjét meghallgatja a klub. Ráadásul a halálos fenyegetések után aligha van kedvük beugrani a Bishop Blaize-be egy sörre. 

 

Kajmán-szigetek, NYSE IPO, részvénycsomagok alkalmazottaknak, nincs átláthatóság: létezik adópajzs a cégstruktúrában, de így is fizetnek elég UK adót. A New York-i tõzsdén pedig ingyen pénzt tudnak szerezni, mert a szavazati jog többsége náluk maradt. A Wall Street jelenlét csak hasznos nekik is és a klubnak is. Megtehették volna, hogy osztalékot vesznek fel. És a SEC elõírások miatt az átláthatósággal sincs probléma, minden negyedévben teljesen képben lehet mindenki a klub pénzügyeivel. Vagy amikor komolyabb szponzori szerzõdéseket jelentenek be, korábbi idõszakoknál sokkal több részlet ismerhetõ meg. A részvény mint fizetés pedig nem értem miért probléma, készpénz helyett részvény formában adhatnak bónuszt, ez a klubnak jó. 

 

Glazerék nélkül a United megelõzte volna a Liverpoolt a BEK/BL serlegek számát tekintve: komolyan ezt hogy mondhatják? A valóság az, Glazerék alatt köszönhetõen Fergie zsenialitásának a United három BL döntõt is játszhatott. Más kérdés a korszakos Messi féle Barcát nem sikerült legyõzni. Ronaldoval sem. Illetve egyszer sikerült a 2008-as elõdöntõben. Késõbb az élete formájában lévõ Fletcher nem játszhatott ellenük. Aztán amikor nem a Barca volt útban akkor késõbb Rafael, Nani erõsen vitatható piroslapjai tettek keresztbe a döntõbe vezetõ úton. A Real Madridnak és a Chelsea-nek hány évbe és hány millióba került mire odaértek? Az AC Milannak mikor lesz újra esélye? A United trófeái 2005 óta szerintem magukért beszélnek. Glazerék hagyták dolgozni Fergusont és Gillt, most Van Gaal is megkap minden támogatást, hogy újra sikeres legyen a csapat. 

 

Remélhetõleg a következõ tíz év békésebb lesz. Egy dologban tudok csak teljes mértékben egyetérteni a kritikusokkal: Glazerék tényleg nagyon rondák.

 

A negyedéves adatok forrása: a hivatalos Q3 közlemény


Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!