Smalling: Legyen szép a vége
A Vörös Ördögök helyettes kapitánya, Chris Smalling elmondta, hogy bár a United számára már nem bír nagy téttel a vasárnapi Hull elleni találkozó az elvárás mindenképp az, hogy a lehetõ legszebb módon zárja a csapat a szezont.
A United számára már eldõlt, hogy a legjobb négy csapat között végez és bár csekély az esély, matematikailag még egy Arsenal vereséggel és egy nagy arányú Hull felett aratott gyõzelemmel akár még a dobogó harmadik foka is meglehet.
Smalling a múltheti találkozón viselte a kapitányi karszalagot és minden bizonnyal most hétvégén is az õ karját fogja díszíteni.
Chris az MUTV-nek elmondta: "Nem sikerült mindig jól játszanunk. De, ahogy a menedzser is többször említette, büszkén játszottunk mindig. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy azok a szurkolók, akik vasárnap velünk tartanak a Hull ellen, azok egy remek mérkõzést láthassanak."
Van Gaal csapata gyõzni akar vasárnap a Tigrisek ellen, akik jelenleg még mindig a kiesés ellen küzdenek és a hétvégi találkozó sorsdöntõ lesz számukra. A házigazdákat a United egykori legendája, Steve Bruce irányítja, ám Smalling ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy a csapatnak nem szabad szentimentálisnak lennie.
"Minden bizonnyal sokan reménykednek abban, hogy a United a segítségükre lehet" - mondta Smalling. "Azonban úgy gondolom látva Steve munkásságát, õ keményen fog ellenünk küzdeni játékosaival és mindent meg fognak tenni a bentmaradásért."
"Nyerni akarnak majd ellenünk, ami egy remek mérkõzést eredményezhet, mert nem tehetik meg, hogy beállnak védekezni, ahogy sok csapat tette ellenünk a bajnokság során. Nyíltan fognak játszani, és mi ebben partnerek leszünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!