Van Gaal: Az amerikai szurkolók hihetetlenek
Louis van Gaal egész elsõ szezonja során dicsérte a Manchester United szurkolóit, rajongásukból kapott elsõ ízelítõje pedig teljesen lenyûgözte - amikor a csapattal tavaly Amerikában járt felkészülési túrán.
Szurkolók százezrei követte nyomon a Vörös Ördögök 2014-es felkészülési túráját, amely során Van Gaal irányításával elhódították az International Champions Cupot, köszönhetõen az AS Roma, az Internazionale, a Real Madrid és a Liverpool legyõzésének, amelyet még megelõzõtt az LA Galaxy legyõzése is.
A Real Madrid elleni összecsapásukat 109 ezer nézõ látta Michiganben - amely rekordnézõszám azóta is az USA-ban egy futball (soccer) mérkõzésen - akik többsége a klub vörös mezét viselte, amely Louis van Gaalra nagyon nagy hatással volt.
"Hihetetlen volt a támogatásuk" - mondta a holland menedzser a MUTV-nek adott exkluzív interjú-sorozata harmadik részében.
"Mindezt menedzseri karrierem itteni állomásának elsõ napjaiban tapasztalhattam meg, a szurkolóink lelkesedése és a szurkolótábor mérete pedig lenyûgözött."
"Öt mérkõzést játszottunk és az ott töltött két hetünk során 300 ezer szurkoló látott minket játszani - és ezek csak barátságos mérkõzések voltak! Természetesen sor fehér Real Madrid-mezes is volt a nézõtéren Michiganben, de a szurkolók többsége vörösbe borította a stadiont. Elképesztõ volt. Hihetetlen, hogy mennyire népszerû a Manchester United."
Az idei, szintén az Amerikai Egyesült Államokba szervezett túrára kilátogatók nem kétséges, hogy a 2014-es eredmények és teljesítmény megismétlõdésében reménykednek majd, Van Gaal pedig kijelentette, minden játékosa lehetõséget fog kapni a bizonyításra, köztük több feltörekvõ fiatal tehetség is.
"Különösen a felkészülési szezonban mindig lehetõséget kapnak a játékosok, és ha egy játékos élni tud vele, akkor egy fiatal esetében akár ez azt is jelentheti, hogy csatlakozhat a következõ szezonra a felnõtt csapat keretébe is" - tette hozzá.
"Rengeteg fiatallal szándékozom útra kelni az USA-ba, akiknek meglesz a lehetõségük, hogy megmutassák képességeiket, aztán majd ki kell várnunk, és meg kell figyelnünk, hogy mindez milyen hatással lesz majd fejlõdésükre."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!