A felkészülési mérkõzések stratégiája
A Manchester United holland menedzsere további részleteket árult el felkészülési terveibõl, miszerint minden játékosa kellõ idõt fog kapni, hogy bizonyíthasson a túra során.
Az Aon által támogatott Tour 2015-ös felkészülési túra alatt az Egyesült Államokban a United négy találkozót fog játszani. A menedzser nagyon várja már az FC Barcelona elleni találkozót, hiszen annak idején õ maga is ült a Barca kispadján. A holland elmondta, hogy az elsõ két mérkõzésen a legtöbb játékos 45 percet fog kapni, ami az itteni teljesítmény alapján fog az utolsó két találkozón változni.
"Az elsõ két mérkõzésen a legtöbb játékosomnak 45 percet fogok adni, hogy felvegyék a ritmust és alkalmazkodjanak. Így sok fiatal játékos is bemutatkozhat és bizonyíthatja, hogy mire képes" - magyarázta Van Gaal.
"A Barcelona és a PSG már más kategória. Itt nagyjából 60 és 30 perc jut majd a játékosoknak. Kiváló lehetõség, hogy ezekkel a csapatokkal is játszhatunk a túra során, mert megtudhatjuk, hogy hol is állunk hozzájuk képest."
"Bár azt is mondhatnánk, hogy ezek a mérkõzések semmit nem jelentenek, hiszen láthattuk tavaly nyáron, hogy a felkészülés során a csapat minden mérkõzését megnyerte, majd pedig mind tudjuk, hogy miként sikerült a bajnoki rajt. Számomra ez lesz majd a mérvadó, a Premier League elsõ találkozója."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!