Ferguson támogatja az U18-asok kupaálmait
Sir Alex Ferguson úgy hiszi, a Manchester United jó eséllyel pályázik rá, hogy elhódítsa az Ifjúsági FA kupát ebben a szezonban, amely már a negyedik alkalom lenne, mióta az Old Traffordon edzõsködik.
A Vörös Ördögöknek gazdag történelme van ebben a kupasorozatban, ugyanis több alkalommal emelhették magasba a gyõzelmért járó trófeát, mint bármely más csapat - összesen kilencszer -, ráadásul a megalakulását követõ elsõ öt évben sorozatban ötször sikerült gyõzniük, amikor Sir Matt Busby híres Busby Bébijei uralták a mezõnyt.
Sir Alex Ferguson nagyon is jól tudja, mennyire fontos ez a sorozat, és reméli, William McGuinness ifjai építve a múlt heti Portsmouth elleni gyõzelemre, a következõ körben idegenben legyõzik a West Ham Unitedet, január 19-én.
"Nagyon jó csapatunk van, néhány kiemelkedõ egyéniséggel" - éltette a klub akadémiai együttesét Sir Alex a MUTV-ben.
"Például nagyon erõsnek vélem a csapat támadóalakzatát, csatárokkal nagyon jól állunk, hiszen olyan játékosaink vannak, mint William Keane és John Cofie. Aztán ott van rajtuk kívül a középpályán Paul Pogba és Ravel Morrison is... ebben az idényben megvan minden esélyünk arra, hogy elhódítsuk a trófeát."

A skót menedzser tudja, hogy nem kevesebb, mint 8 év telt el azóta, hogy a Manchester United utoljára magasba emelhette az Ifjúsági FA kupát - ráadásul az azóta eltelt idõszakban a klub riválsai, az Arsenal, a Chelsea, a Liverpool (kétszer), és a Manchester City is tudott gyõztes csapatot adni a sorozatban, így nagyon fel kell készülnie az Akadémiai csapatnak, ha ki akarják vívni a végsõ gyõzelmet.
"Kieran Richardson még a csapatban volt, amikor legutoljóra, 2003-ban megnyertük az Ifjúsági FA kupát" - tette hozzá.
"Azt megelõzõen Phil Neville és John Curtis vezették sikerre a csapatot 1995-ben, és természetesen ott van még az 1992-es csapat is. Remélhetõleg ebben az évben sikerült tovább gyarapítanunk a trófeáink számát."
Manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 36 | 68 | 26 | +42 | 79 |
| 2 | Manchester City | 36 | 75 | 32 | +43 | 77 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 36 | 56 | 52 | +4 | 55 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 9 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 10 | Chelsea | 36 | 55 | 49 | +6 | 49 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 36 | 46 | 55 | -9 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 36 | 37 | 73 | -36 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |