LvG meccs utáni nyilatkozata
A Manchester United 1-0-s, megérdemelt sikert ért el idei elsõ felkészülési találkozóján, amit Seattle-ben a Club America ellen vívott a csapat. A mérkõzést követõ sajtótájékoztatón Louis van Gaal csapata teljesítményérõl beszélt.
A csapat Club America ellen nyújtott teljesítményérõl: "Ez volt az elsõ 45 perces meccsünk. A védekezés szervezettségét akartam megfigyelni, ez volt a fõ szempont. Nem adtunk gólt az ellenfélnek, csak 1-2 helyzetük volt, így ezzel kapcsolatban elégedett vagyok. Csapatként játszottunk, a Club America jól kezelte a labdát, minden játékosuk nagyon agresszív és gyors volt, így nem volt ez könnyû dolog. Minden játékosom megtette azt, amit a filozófiánk alapján meg tud tenni, úgyhogy elégedett és boldog vagyok. Nyertünk, így versenyben vagyunk a tornán."
Morgan Schneiderlin gyõztes fejesérõl: "Ha jól emlékszem, a Southamptonban szerzett öt gólt, így ez nem véletlen, de gyakoroltattuk is ezt vele, nagyon elégedett vagyok azzal, amit nyújtott. Az is tény, hogy az America csapatában nincs túl sok jól fejelõ játékos, így tudtuk elõre, hogy elõnyünk lesz ott. Mint mondtam, a Premier League-ben ez nem így van, ott mindig mi vagyunk a kisebbek."
Azokról, akik nem léptek pályára: "David de Gea és Antonio Valencia kisebb sérülést szedtek össze, semmit nem kockáztattunk. Marouane Fellaini az elsõ három [PL] meccsrõl eltiltott, így sokkal több ideje lesz felkészülni, nekem pedig más játékosokat kellett néznem. Sean Goss-t azért nem játszattam, mert másokat tettem a csapatba."
A CenturyLink Field gyepérõl: "Rossz volt a talaj. Ráadásul a fû alatti felület mesterséges, így a gyep mindig mozgott. Láttad, hogy sokan csúszkáltak, így aggódtunk a lehetséges sérülések miatt. De tavaly a Real Madrid ellen hasonló körülmények között játszottunk. Az amerikai stadionokban mások a körülmények, nekünk Angliában ott az Old Trafford, ami csak a labdarúgásért van. Nincs egyéb szórakoztató tevékenység, nincs One Direction. Angliában a focinak élünk, de Amerikában az amerikai fociért és a baseballért vannak."
A maradék három felkészülési találkozó terveirõl: "Arra használjuk ezt a tornát, hogy felépítsük a meccsritmusunkat. A következõ összecsapásunk a San Jose ellen lesz, megint 45 percet adunk majd a játékosoknak. Ez a filozófiánk, majd utána 60 és 30 percet adunk. Talán az utolsó meccsen 90 percet játszunk, vagy másik csapatot küldünk fel 60 percre. Még nem tudom, el kell olvassam a játékosok adatait. De a tervünk az, hogy 22 játékos pályára lépjen a következõ találkozón."
Vajon Daley Blind rendszeresen játszik majd középsõ védõt? "Lehet. Marcos Rojo nincs itt. Július 25-én jön majd. Mindig kell egy bal lábas középsõ védõ a csapatba, Blind képes megoldani ezt a feladatot. Talán ott fog játszani, de minden játékos tud ott játszani. Tavaly Jones és Smalling szerepelt ott, de még McNair is megfordult azon a poszton. De én egy bal lábas belsõ védõt preferálok, Rojo és Blind személyében kettõ is van a keretünkben."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!