Van Gaal felkészült a San Jose elleni erõpróbára
Louis van Gaal arra számít, a Manchester United komoly fizikális igénybevétel elé néz majd a San Jose Earthquakes ellen, bár abban is biztos, hogy legénysége megugorja a lécet.
A Vörös Ördögök egy nehéz falatot jelentõ Club America elleni mérkõzéssel nyitották meg szereplésüket az International Champions Cupon, ahol megérdemelten 1-0-s gyõzelmet tudtak aratni Morgan Schneiderlin elsõ félidei fejesgóljával.
Következõ ellenfelük, az Earthquakes legutóbbi öt MLS bajnoki mérkõzésén nyeretlen maradt, utolsó három összecsapásukon pedig még csak gólt sem szereztek, de Van Gaal szerint a kaliforniai csapat nem számít esélytelenek az Avaya Stadiumban megvívandó mérkõzésen.
"Természetesen úgy gondolom, magasabb szintet képviselünk, mint a San Jose Earthquakes, ugyanakkor õk jó erõnléti állapotban vannak, és már van a lábukban néhány mérkõzés" - kezdte Van Gaal sajtótájékoztatóján.
"Mi még nem vagyunk fittek."
"Emellett a különbség a Club America és a San Jose között 20 centiméter. Minden játékosuk 20 centivel magasabb. A szögletek, a szabadrúgások sokkal veszélyesebbek lesznek a San Jose ellen, mint a Club America ellen voltak. Rengeteg különbség van a két csapat között, és a játékstílusuk is nagyon más."
"Szerintem a San Jose 4-1-4-1-es hadrendben fog majd pályára lépni, és sokkal védekezõbbek lesznek. Meg kell néznünk, miként vagyunk képesek orvosolni egy ilyen problémát. Ezért jó, ha különbözõ játékstílusok és játékrendszerek ellen bizonyíthatunk. Ezzel nagyon elégedett vagyok. 20 centiméterrel magasabbak, ezért jobban meg kell majd szerveznünk a védekezésünket, mint tettük azt a Club America ellen."
Van Gaal elégedett volt azzal, ahogyan csapata játszott a túra elsõ mérkõzésén, és a menedzser abban reménykedik, hogy kedden további fejlõdés szemtanúja lehet majd.
"Tanulhatunk a hibáinkból, de sok elismerés is érhet bennünket azt illetõen, ahogyan játszottunk" - tette hozzá.
"A védekezésünk jól szervezett volt. Nem igazán hagytunk az ellenfélnek sok lehetõséget. De a védekezést illetõen továbbra is van még csiszolnivalónk."
"Ahogyan a támadóalakzat kapcsán is - figyelemmel kell lennünk a pálya szélességére, ezt illetõen pedig nem igazán jártunk el jól az elsõ félidõben. Újra megnéztem a mérkõzést, és akkor is ez igazolódott be. Úgyhogy ezt követõen 11-11 ellen játszottunk, és a második csapat nagyon hasonlított a San Jose Earthquakesre - a felkészülésünk folyamata mindig ilyen."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!